Válogatott: Ezt öltözőn belül kéne – Hajnal Szalai szavairól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.22. 12:37
null
Hajnal Tamás szerint Szalai Ádám óvatlan volt a nyilatkozatával (Fotó: Szabó Miklós)
Az M4 Sporton szakértőként dolgozó 57-szeres válogatott Hajnal Tamás szerint Szalai Ádámnak nem kellett volna a kamerák előtt kritizálnia a nemzeti csapatot a Szlovákiában Eb-selejtezőn elszenvedett 2–0-s vereség után.

A válogatott csapatkapitányaként Szalai nem először állt őszintén a kamerák elé, és mondta el a véleményét. Szerinte az egész csapat elkeserítő volt, de kiemelte a védekezést, és hogy többen nem a megfelelő szinten játszanak a klubjukban.

Hajnal Tamás szerint nem kellett volna így fogalmaznia.

SZAVAZÁS

Kinek van igaza: Szalai Ádámnak vagy Hajnal Tamásnak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Ezzel a csapattársait kritizálja, mintha ők nem lennének felkészülve erre a szintre. Persze jó, ha az ember csapatkapitányként felvállalja a véleményét, de szerintem ezt óvatosabban kéne kezelni és inkább az öltözőn belül megbeszélni, nem pedig a kamerák előtt lehúzni az együttesemet – mondta Hajnal az M4 Sport stúdiójában. – Hiszen együtt nyerünk, együtt veszítünk. Szalai néha ezt picit másképpen értékeli. Jó, hogy őszinte próbál lenni, azonban azt is tudni kell, hogy a csapat szempontjából mikor mi a helyes mondandó.”

Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitány másképp értelmezte Szalai szavait, szerinte a csatár csupán arra utalt, hogy az ellenfélnél több topligás játékos szerepelt.

„Nem éreztem úgy, hogy Szalai a válogatott egész játékára értette volna, hogy nem működött. Azt mondta, hogy követtünk el bizonyos hibákat, mert a taktikai utasításokat nem megfelelően hajtjuk végre. Ádám ezt most a hibákra hegyezte ki, de való igaz, általában a gyengébb képességű együttes bakizik, mert a koncentrációt felemészti, hogy a gyengébb képességet állandó koncentrációval kompenzáld” – fogalmazott Bozsik Péter.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik