Válogatott: bort és pontokat is vinne magával az azeri kapitány

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2019.10.13. 07:31
null
Nikola Jurcevic optimistán várja a mieink elleni mérkőzést (Fotó: mlsz.hu)
Az azeriek horvát szövetségi kapitánya, Nikola Jurcevic erős ellenfélre számít, és reménykedik a bravúros döntetlenben – óvatosan optimista sajtótájékoztatót tartottak a vendégek szombat este a vasárnapi, Magyarország–Azerbajdzsán Eb-selejtezőnek otthont adó Groupama Arénában.

 

„Nagyon fontos mérkőzés lesz ez mindkét csapatnak – kezdte a szombati sajtótájékoztatóját Nikola Jurcevic, Azerbajdzsán horvát szövetségi kapitánya. – A magyar válogatottnak azért, mert van még esélye kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra, nekünk pedig azért, mert szeretnénk további pontokat gyűjteni, újabb jó eredményt elérni. Sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban, ezt bizonyítja, hogy pontot tudtunk szerezni a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat ellen, és Walesben is csak nagyon balszerencsés körülmények között kaptunk ki, öt percet kellett volna kibírnunk. Néhány napja Bahrein ellen idegenben nyerni tudtunk három kettőre, és bár az csak felkészülési mérkőzés volt, mégis jót tett az önbizalmunknak. Készen állunk a mérkőzésre Magyarország ellen is. Csak az zavar, hogy sok fontos hiányzónk lesz eltiltás és sérülés miatt. Sárga lapok miatt nem játszhat Maksim Medvedev, Dimitrij Nazarov és Anton Krivotsyuk, sérülés miatt pedig nélkülöznöm kell Mahir Emrelit és Salahet Agayevet.”

Az azeri szakvezető a magyar válogatottról azt mondta: „Nagyon tiszteljük ellenfelünket. A magyar válogatott jó csapat, Horvátország ellen nem volt szerencséje, szokatlanul sokat hibáztak a játékosai, emiatt kikapott, de most biztosan sokkal koncentráltabban futballozik.”

Azeri újságírók emlékeztették a vendégek szövetségi kapitányát, hogy válogatottjuk élén ő az első szakvezető, akivel öt egymást követő meccsen gólt tudott szerezni a csapat, és más okokból is esélye van bekerülni az azeri ország futballtörténelmébe. Mit vinne magával Budapestről? – szólt ezt követően a kérdés.

„Mindenekelőtt nagyon örülnék egy palack finom magyar bornak. De komolyra fordítva a szót, a horvátokkal szembeni meglepetés ellenére Magyarország ellen sem mi leszünk a favoritok, de nagyon szeretnénk jó teljesítményt nyújtani, pontot szerezni, és megtörni azt a rossz hagyományt, hogy Azerbajdzsán eddig valamennyi meccsét elveszítette, ha a magyarokkal játszott.”

Arra a felvetésre, hogy Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az azeriek középpályáját emelte ki mint a legveszélyesebb csapatrészt, Nikola Jurcevic azt felelte: „Remélem, bizonyítani tudjuk, hogy elöl és hátul is jó játékosaink vannak, aki meg tudják nehezíteni a magyar futballisták dolgát.”

EB-SELEJTEZŐK
7. FORDULÓ
E-CSOPORT
GROUPAMA ARÉNA
18.00: MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 6 4 1 1 13–5 +8 13
2. Szlovákia 6 3 1 2 10–8 +2 10
3. MAGYARORSZÁG 6 3 3 7–9 –2 9
4. Wales 5 2 1 2 5–5 0 7
5. Azerbajdzsán 5 1 4 5–13 –8 1
Az Eb-selejtezőben azonos pontszám esetén jelenleg a gólkülönbség szerint rangsorolunk, a végelszámolásnál azonban az egymás elleni eredmény dönt.

 

EDDIGI EREDMÉNYEK, MENETREND

Március 21., csütörtök
Horvátország–Azerbajdzsán 2–1 (Barisic 44., Kramaric 79., ill. Sheydayev 19.)
Szlovákia–Magyarország 2–0 (Duda 42., Rusnák 85.)
Március 24., vasárnap
Wales–Szlovákia 1–0 (D. James 5.)
Magyarország–Horvátország 2–1 (Szalai 34., Pátkai 76., ill. Rebic 13.)
Június 8., szombat
Horvátország–Wales 2–1 (J. Lawrence 17. – öngól, Perisic 48., ill. Brooks 77.)
Azerbajdzsán–Magyarország 1–3 (Emreli 69., ill. Orbán 18., 53., Holman 71.)
Június 11., kedd
Azerbajdzsán–Szlovákia 1–5 (Sheydayev 29., ill. Lobotka 8., Kucka 27., Hamsík 30., 57., Hancko 85.)
Magyarország–Wales 1–0 (Pátkai 80.)
Szeptember 6., péntek
Szlovákia–Horvátország 0–4 (Vlasic 45., Perisic 47., B. Petkovic 72., Lovren 89.)
Wales–Azerbajdzsán 2–1 (Pashayev 26. – öngól, Bale 84., ill. Emreli 59.)
Szeptember 9., hétfő
Azerbajdzsán–Horvátország 1–1 (Khalilzade 72., ill. Modric 11. – 11-esből)
Magyarország–Szlovákia 1–2 (Szoboszlai 50., ill. Mak 40., Bozeník 56.)
Október 10., csütörtök
Horvátország–Magyarország 3–0 (Modric 5., Petkovic 24., 42.)
Szlovákia–Wales 1–1 (Kucka 53., ill. Moore 25.)
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik