A finn, aki nem szeret fázni: Martti Kuusela szívesen üldögél a kertjében, boldog, hogy az ország labdarúgása felett szebben süt a nap, s így van mit megbeszélnie Markku Kanerva kapitánnyal is

 

– Hallom, nagy a felfordulás, rosszkor zavarom?
– Szakad az eső, gyorsan el kellett pakolnom a kertben – mondta a Helsinkiben élő Martti Kuusela, aki 1993-ban bajnoki címet ünnepelt a Bp. Honvéddal. – Az elmúlt napokban pokoli hőség volt, ez a vihar váratlanul jött. Tudja, bár északi ember vagyok, ki nem állhatom a hideget. Aztán az unokák is éppen itt vannak nálunk, szóval nem unatkozom.

– És bírja a tempót?
– De még mennyire! Elmúltam hetvenhárom éves, de hetente kétszer eljárok futballozni. Nem azt mondom, hogy végigfutom a kispályás meccseket, de próbálom hasznossá tenni magamat. Az unokákkal is rengeteg időt töltünk a feleségemmel, nyáron gyakran reggel jönnek hozzánk, és csak késő este mennek haza. A lányomék öt percre laknak tőlünk, szóval az utazással nem kell vesződnünk.

NÉVJEGY: MARTTI KUUSELA

Állampolgársága: finn

Született: 1945. október 9., Rovaniemi

Edzői pályafutása: Helsingin JK (1980–1981), B 1903 (1989), Helsingin JK (1990), Beerschot (belga, 1991), Kispest-Honvéd (1992–1994), Prodeftiki (görög, 1994–1995), Apollon Limassol (ciprusi, 1995–1996), FinnPa (1997), Panioniosz (görög, 2000–2001), Arisz (görög, 2005), TPS Turku (2008)

Edzői sikerei: finn szövetségi kapitány (1982–1987), magyar bajnok (Kispest-Honvéd, 1993)

– Igaz, hogy nem ön az egyetlen híres futballedző a környéken?
– Igaz, a szövetségi kapitány, Markku Kanerva is itt lakik nagyjából nyolcszáz méterre tőlünk.

– Szoktak beszélgetni?
– Hogyne, sőt azt is mondhatom, barátok vagyunk. Annak idején a játékosom volt, büszke vagyok rá, hogy ilyen sokra vitte. Amikor reggelente elsétálok a boltba vagy éppen az újságokért megyek, gyakran összefutunk, és szinte nincs olyan találkozásunk, hogy ne esne szó a labdarúgásról.

– A finn válogatott az Európa-bajnoki selejtezős csoportjában kilenc ponttal a második helyen áll Olaszország mögött, miközben nem is olyan régen még hullámvölgyben volt a labdarúgásuk. Mi a titok?
– Nincs titok, csak szisztematikus munka. A sikernek egyébként három fontos összetevője van: Kanerva remekül összerakta a csapatot, szinte nincs gyenge pontja az együttesnek. Olyan tehetségek bukkantak fel, akik az elmúlt években hiányoztak a finn labdarúgásból, és ott van Teemu Pukki, aki ontja a gólokat, az ellenfelek kapuja előtt igazi veszélyforrás.

– És mit tud Kanerva, amit más finn edző nem?
– Talán mondanom sem kellene, hogy nálunk a jégkorong a legnépszerűbb sportág. A gyerekek többsége hokis szeretne lenni, sokkal több ütőt adnak el a boltokban, mint focilabdát… Tele vagyunk jobbnál jobb jégkorongozóval, ám a legutóbbi világbajnokságra az Amerikában profiskodó játékosok nem jöttek el, így amolyan B-csapattal álltunk ki – és mégis a miénk lett az aranyérem. Vagyis a sztárok nélküli csapat sokszor sokkal többet ér, mint néhány egyénieskedő zseni. A labdarúgó-válogatottnál most pontosan ez a helyzet: nincsenek sztárok, helyettük van igazi csapatunk. Fontos, hogy a legtöbben külföldön futballoznak, megtanultak harcolni, csapatba kerülni. Nem véletlen, hogy a legutóbbi hazai Eb-selejtezőnkön csupán egyetlen olyan labdarúgó volt a pályán, aki idehaza keresi a kenyerét.

– Ki a legnagyobb tehetség?
– Glen Kamara, a Rangers légiósa. Véleményem szerint ő a legtöbbre hivatott játékosunk. Gyors, erőszakos, nem ijed meg semmitől és senkitől. Rajta kívül van még három-négy hasonló tehetségünk, aki remekül beilleszkedett a csapatba. És akkor a kapuban ott van még a Leverkusenben védő Lukás Hradecky, aki olyan biztonságot sugároz, mint a magyar gólvonal előtt Gulácsi Péter.

Kuusela sohasem felejti el, hogy a Honvédnál milyen sikeres volt

– Finnország sohasem szerepelt még Európa-bajnokságon… Mit gondol, a válogatottjuk kijuthat a kontinenstornára?
– A hangulat nagyon bizakodó. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy igen. Négy selejtező után kilenc pontunk van, most jönnek a hazai mérkőzések, fogadjuk Görögországot, az olaszokat és jön még hozzánk Örményország és Liechtenstein is. Ezekből minimum kilenc pontot szerzünk, és az sincs kizárva, hogy hazai pályán megszorongatjuk az olaszokat is. Azért is vagyok ennyire optimista, mert két éve nem kaptunk ki hazai pályán. Amióta Helsinkiben átépítik a Nemzeti Stadiont, és a válogatott Tamperében játssza a mérkőzéseit, egyszer sem talált legyőzőre. Tehát Tampere ebből a szempontból szerencsét hozott, múlt szeptemberben a Nemzetek Ligájában a magyar válogatottat is ott győztük le egy-nullára.

– Akkor is Pukki szerezte a győztes gólt.
– Na igen, Pukki… Játszott a Bundesligában, megfordult Spanyolországban, most éppen Angliában, a Norwichban légióskodik. Egyértelmű, a jelenkori válogatott legfontosabb láncszeme. Olvassa a játékot, olyat tud, amit nem lehet tanítani, a tizenhatoson belül életveszélyes, mindig tudja, hol kell állnia. A finn válogatott modern stílusban játszik, a védekezése összeállt, még véletlenül sem akar tikitakafocit játszani, hiszen a kerete nem alkalmas rá. Belátta, mik az erősségei, és azokat erőlteti. Azért is merem állítani, hogy kijutunk az Eb-re, mert a csoportunkban eddig az összes mérkőzést láttam, vagyis az Örményország–Liechtenstein meccset ugyanúgy megnéztem, kielemeztem, mint az összes többit. Az időmből kitelik. És ha már itt tartunk, a magyar válogatott négy Európa-bajnoki selejtezőjét is láttam.

– És? Hogy tetszett?
– Az elmúlt év nagy csalódás volt. Ahhoz képest most sokkal jobb a csapat. Dzsudzsák Balázst korábban hiányoltam a csapatból, emlékszem, múlt szeptemberben nem játszott ellenünk Tamperében, márpedig a személyisége sokat jelent a magyar csapatnak. És ahogy látom, önöknek is vannak tehetségeik, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland sokra viheti. Nagyon szurkolok nekik is.