Válogatott: A szünetig méltó ellenfelünk volt - Erik Hamrén

Vágólapra másolva!
2010.09.04. 07:21
Mint ismeretes, labdarúgó-válogatottunk tegnap Svédországban Eb-selejtezőn 2–0-s vereséget szenvedett. A hazaiak szövetségi kapitánya, Erik Hamrén a találkozót követően elmondta, a magyar együttes főleg az első félidőben nehezítette meg csapata dolgát, a második játékrész elején született gól azonban döntőnek bizonyult.

„Azt elismerem, hogy a második félidőben jobban játszottunk, javarészt azért, mert a korai gól megváltoztatta a meccs képét. Akkor úgy éreztem magam, mint az a sofőr, aki leveszi a lábát a fékről, és a gázpedálra lép" – kezdte a Magyarország ellen 2–0-ra megnyert mérkőzés értékelését a svédek szövetségi kapitánya, Erik Hamrén.

„A szünetig méltó ellenfelünk volt a magyar csapat. Bizonyára megzavarta, hogy a térfélcsere után olyan korán gólt kapott – de emiatt hadd ne bánkódjak. Számomra az a fontos, hogy a sérülések miatt korán kihasznált három csere sem okozott zavart a gépezetben, és nagyszerű játékot bemutatva, megérdemelten nyertünk" – fogalmazott a szakember a találkozót követő sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik