Válogatott: A fiam magára volt dühös – Szoboszlai Zsolt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 11:06
null
Szoboszlai Dominik édesapja szerint a játékos nem a kapitányra volt mérges (Fotó: Szabó Miklós)
Szoboszlai Dominik édesapja szerint nem Marco Rossi szövetségi kapitányra volt mérges a magyar válogatott labdarúgó, amikor vasárnap lecserélték az Oroszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés hajrájában.


A 3–2-re elvesztett mérkőzés
82. percében a Red Bull Salzburg játékosa az edzői stábtagok köszöntését elutasítva hagyta el a pályát, majd pedig értetlenül kérdezte, miért cserélték le.

„A fiam magára volt dühös, nem volt elégedett a saját teljesítményével. Bosszantotta, hogy miért csak a hatvanadik perc után kezdett el jól játszani a válogatott. Úgy volt vele, ha az elejétől kezdve megfelelő felfogásban futballozik a csapat, teljesen máshogy alakult volna a mérkőzés” – idézte a Blikk Szoboszlai Zsoltot.

Marco Rossi szövetségi kapitány a meccs utáni sajtótájékoztatón beszélt az esetről.

„Nem vette rossz néven, számíthatott rá, ez megállapodásunk is volt, mert volt egy kisebb sérülése nemrég. Ez az ő javát szolgálta, hogy ne vállaljunk felesleges kockázatot. Amíg a mérkőzés nyílt volt, addig a pályán tartottam, de a végeredmény nem a lecserélésén múlt.”

NEMZETEK LIGÁJA
B-LIGA, 3. CSOPORT
2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 2–3 (0–2)

Budapest,
Puskás Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Mariani (olasz)
Magyarország:
Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A. – Bese, Sigér (Kalmár, a szünetben), Nagy Á., Szoboszlai (Cseri, 82.), Holender – Sallai, Szalai Á. (Nikolics, 67.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Oroszország: Sunyin – Mário Fernandes, Szemjonov, Dzsikija, Kudrjasov – Ozdojev, Zobnyin, Ionov (Karavajev, 75.) – An. Mirancsuk (Gazinszkij, 67.), Dzjuba, Kuzjajev (Zsirkov, 57.). Szövetségi kapitány: Sztanyiszlav Csercseszov
Gólszerző: Sallai (62.), Nikolics (70.), ill. An. Mirancsuk (15.), Ozdojev (34.), Mário Fernandes (46.)

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Törökország 0–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 2 2 6–3 +3 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 3–3 0 3
3. Törökország 2 1 1 0–1 –1 1
4. Szerbia 2 1 1 1–3 –2 1

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3.:
Törökország–Magyarország 0–1
Szeptember 6.: Magyarország–Oroszország 2–3
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45:
Magyarország–Törökország

EB-PÓTSELEJTEZŐ, NL-RÁJÁTSZÁS, A-LIGA (2018–2019-es kiírás)
Október 8.

Időpont később: Bulgária–Magyarország
November 12.
Időpont később:
Bulgária/Magyarország–Izland/Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik