„Az ausztrál válogatott nagyon szervezett és fizikailag erős csapat. Támadójátékuk a gyors kontrákra, védekezésük pedig a területek lezárására épül. Kifejezetten jók a fejpárbajokban” – mondta a Nemzeti Sportnak az Ausztráliában élő üzletember.

„Zsinórban negyedszer szerepelnek világbajnokságon, keretük a korábbiakhoz képest sokkal kevesebb olyan légiósból áll, aki európai első osztályban játszik, főleg a 2006-os Harry Kewell és Mark Viduka fémjelezte válogatotthoz képest. A csapat ereje főként az egységben rejlik. Kulcsjátékosuk Matty Ryan, Brighton&Hove Albion kapusa. Aaron Mooy és Massimo Luongo szintén Angliában futballozik, leginkább ők képesek kreatív megoldásokra. Tomas Rogic a Celtic támadója ígéretes tehetség. A csapat vezére a veterán Tim Cahill, aki a semmiből is képes gólokat lőni. Az ausztrál válogatottól gyors ritmusú, kreatív játékot várhatunk. Szervezett csapat, erős védelemmel, játékosai a kilencvenedik percben is úgy hajtanak, mint a kezdőrúgásnál" – mondta Bélteky Róbert.

A mérkőzés 17.30-kor kezdődik a Groupama Arénában.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BUDAPEST, GROUPAMA ARÉNA
Szombat, 17.30: 
MAGYARORSZÁG–Ausztrália* (Tv: M4 Sport)
* vb-résztvevő

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUS: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton)
VÉDŐK: Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Videoton), Guzmics Richárd (Jenpien – Kína), Hegedűs János (Puskás Akadémia), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szabó János (Paks), Tóth Bence (Videoton), Vinícius (Videoton)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Videoton), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong), Varga József (Videoton)
TÁMADÓK: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Sallai Roland (APOEL – Ciprus), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Kevin (DVSC), Varga Roland (Ferencváros)

AUSZTRÁLIA VB-KERETE
KAPUSOK:
12 Brad Jones (Feyenoord – Hollandia), 1 Mat Ryan (Brighton – Anglia), 18 Danny Vukovic (Genk – Belgium)
VÉDŐK: 16 Aziz Behich (Bursaspor – Törökország), 2 Milos Degenek (Jokohama F. Marinos – Japán), 6 Matthew Jurman (Szuvon Bluewings – Dél-Korea), 3 James Meredith (Millwall – Anglia), 19 Josh Risdon (Western Sydney), 20 Trent Sainsbury (Grasshoppers – Svájc)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 22 Jackson Irvine (Hull City – Anglia), 15 Mile Jedinak (Aston Villa – Anglia), 10 Robbie Kruse (Bochum – Németország), 8 Massimo Luongo (Queens Park Rangers – Anglia), 5 Mark Milligan (al-Ahli – Szaúd-Arábia), 13 Aaron Mooy (Huddersfield Town – Anglia), 23 Tom Rogic (Celtic – Skócia)
TÁMADÓK: 17 Daniel Arzani (Melbourne City), 4 Tim Cahill (Millwall – Anglia), 9 Tomi Juric (FC Luzern – Svájc), 7 Mathew Leckie (Hertha BSC – Németország), 14 Jamie Maclaren (SV Darmstadt – Németország), 11 Andrew Nabbout (Urava Red Diamonds – Japán), 21 Dimitri Petratos (Newcastle Jets)
Szövetségi kapitány: Bert van Marwijk (holland)