A magyar futball legendái a Liszt Ferenc téren – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Mravik Gusztáv és Török Attila)

 

Nyitott tetejű, emeletes turistabusz gurult végig az Andrássy úton, az utasok a szabad ég alatt, fázósan húzták össze magukat. A „kabrió életérzés" december közepén nagyjából annyira népszerű, mint sáros, felázott vagy épp betonkeményre fagyott talajon futballmeccset rendezni. Pedig ez a szerda viszonylag enyhe idővel ajándékozott meg bennünket, jóllehet a szirénázó mentők folyamatosan járták a várost az egymást váltó frontok utóhatásaként.

KELL EGY OTTHON,
KELL EGY NEMZET

A régi idők focijának főszereplőit Kozma Imre római katolikus pap, irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója megható beszédben köszöntötte. Jakab Jánost, az összejövetel szervezőjét nemes egyszerűséggel a „mi ádventünknek" nevezte. Kozma atya kifejtette, az „öreg" futballisták így, karácsony előtt már várják a közös ebédet, azt a néhány órát, amelyet együtt tölthetnek el. Az egykor szintén kiváló középcsatárt, Jakab Jánost pedig az tölti el várakozással, hogy minél többen eljöjjenek a meghívottak közül – igazolatlanul nemcsak az edzésről, a karácsonyi összejövetelről sem lehet hiányozni... Kozma Imre nem csupán idézett II. János Pál Emlékezet és azonosság címmel a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában megjelent könyvből, amely a néhai pápa beszélgetéseit tartalmazza, hanem kiemelte, hogy „Isten értünk és velünk van. Kell egy otthon, ahová hazatérhetünk, és kell egy nemzet, ahová tartozunk. Éljünk egymásért, egymással".
Kozma atya elmondta, rendszeresen olvassa a Nemzeti Sportot, fontosnak tartja, hogy a múlt értékeiről ne feledkezzünk meg, s ez a sportra, azon belül a legnépszerűbb labdarúgásra különösen érvényes.

Thury Gábor

A Liszt Ferenc tér egyik hangulatos éttermébe mindez nem szűrődött be, mert a külvilág zaját egyrészt elnyomta a folyamatos zsivaj, beszélgetés (...és emlékszel arra a gólra, a Stadionban?) no meg a muzsika hangja. Nagyjából száz vendég ült az asztaloknál, de nem is vendégek voltak ők, sokkal inkább családtagok.

A futballcsalád tagjai.

Jakab János, a népszerű Jaksi, aki az esztendők során több ajándékkal lepte meg az egykori válogatott játékosokat, közönségkedvenceket, mint Joulupukki, a finn Mikulás, immár kilencedik alkalommal volt a házigazdája, főszervezője, lelke ennek a bensőséges rendezvénynek. Megint együtt lehetett megannyi „régi csibész", s némelyikük olyan frissnek, fittnek, energikusnak tűnt, hogy az ember azt kívánta, bárcsak újra szerelést húznának.

Csodálatos játékosok, fradisták, újpestiek, kispestiek, vasasosok, MTK-sok, fehérváriak, győriek, salgótarjániak, tatabányaiak koccintottak a múltra, a fiatalságukra és persze arra, hogy lehetőség szerint jövőre is együtt legyenek.

Megható volt látni az elegáns zakóban, ingben vagy kasmírpulóverben nosztalgiázó öregfiúkat, különösen akkor, amikor szólt a Himnusz, s közben kivetítőn a már elveszített egykori barátaikat, csapattársaikat, ellenfeleiket nézhették.

A fradisták, Rákosi Gyula, Fenyvesi Máté, Szőke István, Szokolai László könnyes szemmel nézték a Császár, azaz Albert Flórián fotóját, Juhász Péter, Noskó Ernő, Tóth András, Zámbó Sándor, Dunai Antal lelkét pedig az kavarta fel leginkább, amikor megjelent Bene Ferenc, Solymosi Ernő és Kuharszky Béla portréja.

Elhangzottak persze beszédek is, ahogy ilyenkor illik. Meghatottan szólt legendáinkhoz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Schmitt Pál olimpiai bajnok vívó, korábbi MOB- és köztársasági elnök, az esemény főszervezője, Jakab János és Szöllősi György, lapunk főszerkesztője.

Szijjártó Péterről köztudott, hogy rajong a labdarúgásért, igazolt játékosa volt a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatának, és ha ideje engedi, ott ül a Bozsik-stadion lelátóján – a miniszter láthatóan megilletődötten szólt a korábbi bálványokhoz, majd jelképesen megajándékozta a rangidősöket: Raduly Józsefet, a Vasas, Rákosi Gyulát, a Ferencváros, Göröcs Jánost, az Újpest, Halmosi Zoltánt, a Haladás és Szabó Györgyöt, a Tatabánya legendáját. A köszöntők végeztével fülbemászó muzsika szórakoztatta az asztaloknál ülőket, Rakonczai Imre, a népszerű zongorista énekelte el például, hogy „Nem csak a húszéveseké a világ".

A Liszt Ferenc téri vendéglőben nem volt olyan vendég, akinek ne jutott volna eszébe a dal hallatán egy meccs, egy gól, egy csel, egy felejthetetlen pillanat – amikor még valóban húszévesek voltak. Aztán elfogyott a raguleves, a paprikás csirke, a somlói galuska, szép lassan ajándékokkal a kézben elköszönt mindenki. Legendáink a múltból visszasétáltak a zajos, szirénától és már nem a futballtól hangos jelenbe.

Főszerkesztőnk, Szöllősi György (balra), Jakab János főszervező és Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes