U21: öt légióssal készül Ciprus ellen Michael Boris csapata

Vágólapra másolva!
2018.03.13. 16:24
null
Ciprus ellen folytatja az U21-es válogatott (Fotó: mlsz.hu)
Az U21-es válogatott eddig négy mérkőzést játszott le Eb-selejtező csoportjában, Málta ellen itthon és Cipruson nyerni tudott, a svédek ellen és Törökországban pedig döntetlent játszott. Ezzel a teljesítménnyel a másodikok vagyunk a tabellán, vesztett pontok tekintetében ugyanúgy állunk, mint a csoportot vezető belgák és a harmadik svédek, vagyis úgy tűnik, ez a három válogatott harcol az Eb-részvételt érő csoportelsőségért és a pótselejtezőre esélyt adó második helyért.

 

Március 22-én, csütörtök 20 órakor a ciprusiakat fogadjuk a Hidegkuti Nándor Stadionban, négy nappal később, március 26-án, szintén 20 órakor pedig a belgiumi Leuvenben lépünk pályára a házigazdák ellen.

Michael Boris szövetségi edző kihirdette a két mérkőzésre készülő keretét, melynek gerincét az őszi mérkőzéseken pályára lépő labdarúgók alkotják, de találunk benne egy-két olyan futballistát is, aki még nem játszott ebben a sorozatban, mint például a hosszú sérüléséből télen felépülő Balogh Norbert, a debreceni Varga Kevin, vagy a szombathelyi Rácz Barnabás.

A Palermóban futballozó Balogh mellett külföldről utazik haza a meccseket megelőző, vasárnap kezdődő összetartásra Szoboszlai Dominik, Kecskés Ákos, Bíró Bence és Sallói Dániel is.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Demjén Patrik (Budaörs), Zima Ádám (Dorog), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Védők: Lenzsér Bence (Paks), Pávkovics Bence (Újpest FC), Kecskés Ákos (Korona Kielce), Jancsó András (Haladás), Tóth Bence (Videoton FC), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Katona Máté (MTK), Szivacski Donát (Vasas), Szalai Attila (Mezőkövesd), Gergényi Bence (Szeged)
Középpályások: Vida Máté (Vasas), Haris Attila (Balmazújváros), Szoboszlai Dominik (Liefering), Rácz Barnabás (Haladás), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Zsótér Donát (Újpest FC)
Támadók: Bíró Bence (Guimaraes), Balogh Norbert (Palermo), Koszta Márk (Mezőkövesd), Sallói Dániel (Kansas City), Varga Kevin (DVSC)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 6 4 2
10–5 5 14
2. Svédország 4 2 2
10–4 6 8
3. MAGYARORSZÁG
4 2 2
6–3 3 8
4. Ciprus 6 2
4 7–13 -6 6
5. Törökország 5 1 2 2 3–4 -1 5
6. Málta 5

5 3–10 -7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik