U21: megvan a keret az utolsó két Eb-selejtezőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.04. 18:27
Októberben véget ér a 2019-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtezője, a magyar válogatott Málta és Törökország ellen zárja a sorozatot.

„A legfontosabb célunk, hogy megszerezzük a csoport harmadik helyét, ami egyrészt önmagában az eredmény miatt is fontos, ugyanakkor a jövőre nézve amiatt is, hogy az európai rangsort meghatározó kvóciensünk a lehető legjobb legyen – fogalmazott Michael Boris szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – A Málta elleni idegenbeli mérkőzést egy nemrégiben átadott műfüves pályán fogjuk játszani, ami persze kicsit nehezíti a dolgunkat, de ettől függetlenül nyernünk kell, szóval ez nem lehet kifogás, ám ettől még erre is fel kell készülnünk. A harmadik hely megszerzése már csak azért sem könnyű feladat, mert jelenleg utolsó ellenfelünk, Törökország foglalja el ezt a pozíciót, így ez ellene egy igazi ki-ki meccs lesz.” „A legfontosabb célunk, hogy megszerezzük a csoport harmadik helyét, ami egyrészt önmagában az eredmény miatt is fontos, ugyanakkor a jövőre nézve amiatt is, hogy az európai rangsort meghatározó kvóciensünk a lehető legjobb legyen – fogalmazott Michael Boris szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – A Málta elleni idegenbeli mérkőzést egy nemrégiben átadott műfüves pályán fogjuk játszani, ami persze kicsit nehezíti a dolgunkat, de ettől függetlenül nyernünk kell, szóval ez nem lehet kifogás, ám ettől még erre is fel kell készülnünk. A harmadik hely megszerzése már csak azért sem könnyű feladat, mert jelenleg utolsó ellenfelünk, Törökország foglalja el ezt a pozíciót, így ez ellene egy igazi ki-ki meccs lesz.”

U21-ES EB-SELEJTEZŐ, 6. CSOPORT – A MIEINK PROGRAMJA
Október 12.

Málta–Magyarország, Ta'Qali, Centenary Stadion, 17 óra
Október 16.

Magyarország–Törökország, Felcsút, Pancho Aréna

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Demjén Patrik (Budaörs), Bese Balázs (Vasas), Gundel-Takács Bence (Újpest FC)
Védők: Lenzsér Bence (Paksi FC), Pávkovics Bence (DVSC), Hegedűs János (Puskás Akadémia), Jancsó András (Haladás), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szabolcs Barna (DVSC)
Középpályások: Katona Máté (MTK Budapest), Varga Kevin (DVSC), Haris Attila (DVSC), Hinora Kristóf (Vasas), Vida Máté (DAC)*, Szalai Attila (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Zsótér Donát (Újpest FC), Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd)
Támadók: Makrai Gábor (DVTK), Bíró Bence (Guimaraes), Kundrák Norbert (Soroksár)
* Vida Máté csak a törökök elleni mérkőzés előtt csatlakozik a kerethez

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium
97
2

20–523
2. Svédország962
1
19–5
20
3. Törökország
94
2
3
12–9
14
4. Magyarország
8
3
2
3
10–10
11
5. Ciprus
92

7
7–22
6
6. Málta
8

8
5–22
0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik