U21: Gera Zoltán dániai döntetlennel mutatkozott be edzőként

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 20:21
null
Küzdelmes mérkőzésen ért el döntetlent az U21-es válogatott Dániában (Fotó: MLSZ)
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Aalborgban a házigazda Dánia korosztályos csapatával Gera Zoltán szövetségi edző bemutatkozó mérkőzésén.

Az első félidőben a több és a nagyobb lehetőségek is a dánok előtt adódtak. A 43. percben Jensen átadása után Odgaard vágta éles szögből a léc alá a labdát – de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot.

A mieink inkább fejjel veszélyeztettek: a csapatkapitány Szalai Attila fejese néhány centivel szállt el a keresztléc felett. Emellett Bíró Bencének akadt még egy komoly gólszerzési sansza, de a kapus bele tudott vetődni a közeli lövésébe, majd a kipattanót kapura küldő Schäfer András lövését az egyik dán védő blokkolta.

Fordulás után az első tíz percben Gera Zoltán csapatának akarata érvényesült jobban, az 51. percben például Bíró került ziccerbe az ötös magasságában, ám ahelyett, hogy kapásból ellőtte volna az elé kanyarodó labdát, ő inkább megpróbálta átvenni – ez lett a veszte, a dán kapusnak pedig a szerencséje.

A folytatás aztán ismét hazai mezőnyfölényt hozott, többször is Demjén Patriknak kellett nagyot mentenie, míg a mieink inkább a kontrákban reménykedhettek. A 74. percben egy balról érkező beadásnál a dán kapus komikus mozdulattal ejtette ki a labdát a kezei közül, a csapattársai viszont kihúzták a slamasztikából és tisztáztak, mielőtt bármelyik magyar kihasználhatta volna a szilveszteri összeállításokba illő hibát.

Gól a hajrában sem született, így a magyar U21-es válogatott kispadján döntetlennel mutatkozott be edzőként Gera Zoltán.

U21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Dánia–Magyarország 0–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik