Németh Antal szövetségi edző szerint most kiderül, hol tartanak a fiataljaink, és miben kell fejlődniük (Fotó: Koncz György)

 

– Lehet reménykedni?
– Bizakodva várom az elitkört – felelte Németh Antal, az U19-es magyar válogatott szövetségi edzője a Norvégia elleni első elitkörös csoportmérkőzés előtt. – A játékosoknak azt mondtam: örüljenek, hogy a norvégokkal, a horvátokkal és a németekkel játszhatnak, mert ezeken a meccseken értékes tapasztalatokat szerezhetnek a felnőttfutball felé vezető úton. A továbbjutás szempontjából el tudtam volna képzelni könnyebb négyest is, de szó sincs arról, hogy esélytelenként lépünk pályára.

– Reálisan hol van a magyar válogatott helye ebben a csoportban?
– Nehéz erről beszélni, mert utánpótlásszinten nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, apróságokon múlik a végeredmény. A horvátokkal és a norvégokkal nagyjából azonos szinten állunk, de kár lenne tagadni, hogy a német válogatott a legesélyesebb az első helyre – ám egyetlen mérkőzésen bármelyik ellenfél legyőzhető. Megeshet, hogy az adott meccs nem a terveink szerint alakul, de azt most ki merem jelenteni, hogy nem leszünk pofozógépek.

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI
MÁRCIUS 20.
13.00:
Magyarország–Norvégia, Dugopolje
MÁRCIUS 23.

17.00: Magyarország–Horvátország, Dugopolje
MÁRCIUS 26.
14.00:
Magyarország–Németország, Dugopolje 

– Ezek szerint utánpótlásszinten nincs olyan nagy különbség a horvát, a német és a magyar válogatott között?
– Nincs, ráadásul ez a válogatott kifejezetten erős korosztályt képvisel. Ezek a srácok a két évvel ezelőtti, hatodik hellyel végződő U17-es Eb-n is bizonyítottak, az elitkörre is magabiztos teljesítménnyel jutottunk ki, és van még bennünk tartalék. Vannak olyan játékosok, akikben megvan a kellő tudás ahhoz, hogy legyőzzük az előzetesen esélyesebbnek és erősebbnek vélt ellenfelet. Persze nem a Manchester City első csapatában gyűjtötték a tapasztalatokat, de ezen a szinten az is sokat segíthet, ha valaki rendszeresen játszik a magyar NB I-ben.

– Mire számít a Norvégia elleni nyitó meccsen?
– Eddig értelemszerűen a szerdai ellenfélből készültünk a legtöbbet. Az északiakról sokat elmond, hogy Angliában edzőtáboroztak, több felkészülési találkozót játszottak, a videoelemzőjük pedig figyelte a ciprusi edzőmeccseinket. Nagyon erős ellenfél, de van egy stílusunk, amelyet nem akarok feladni. Bunkerfutball helyett kezdeményezni akarunk, labdaszerzéssel kezdeni a védekezést, támadásban pedig szeretnénk minél többet birtokolni a labdát, és ívelések helyett passzokkal építkezni. Meglátjuk, mit enged meg az ellenfél, de nem azért megyünk fel a pályára, hogy mélyen visszahúzódjunk a kapunk elé.

– A felkészülés a tervek szerint folyt?
– Sajnos ennél a korosztálynál mindig nehézkes a felkészülés. Nem magyarázkodom, csupán a kérdésre válaszolok, amikor azt mondom, hogy nem épp a terveink szerint zajlott. A januári és a februári edzőtáborban sem tudtunk teljes kerettel készülni, mindig voltak hiányzók. Ám ennél a korosztálynál ez tényleg benne van a pakliban, ha mondjuk a felcsúti Kiss Tamás kilencven percet játszik az NB I-ben, megértjük, hogy utána nem jön velünk az összetartásra. Mocsi Attila és Molnár Dominik pedig sérülés miatt nem tarthatott velünk, míg a bokasérüléssel bajlódó Schön Szabolcsra legfeljebb a második csoportmeccstől számíthatok.

– Ha a játékosokon látná a fejlődést, mindent megvalósítanának az elképzelésekből, mégsem végeznének a csoport élén, hogyan értékelne?
– Sportemberként nyilván csalódott lennék a kiesés miatt, de az utánpótlás igazi értékmérője, hogy hány labdarúgót adunk a felnőttválogatottnak. A közelmúlt korosztályos együtteseiből most Gazdag Dániel, Balogh Norbert és Szoboszlai Dominik tagja Marco Rossi keretének, szerintem ez minősíti a munkánkat. Az ilyen tornák tükröt tartanak a fiatalok elé, mindenki láthatja, hol tart a pályáján és milyen téren kell fejlődnie. 

Az U19-ES MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Kovács Péter (DVSC), Ásványi Balázs (Puskás Akadémia), Kiss Ágoston (Haladás)
Védők: Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Újvárosi Ádám (DVSC), Csóka Dániel (DAC), Majnovics Martin (Mattersburg), Major Gergő (Puskás Akadémia), Temesvári Attila (Budapest Honvéd), Bolla Gergő (Haladás)
Középpályások: Csonka András (Ferencváros), Szendrei Norbert (Bp. Honvéd), Nándori Botond (Csákvár), Bokros Szilárd (Puskás Akadémia), Bencze Márk (Vitesse), Szánthó Regő (ETO FC Győr)
Támadók: Kiss Tamás (Puskás Akadémia), Schön Szabolcs (MTK Budapest), Csoboth Kevin (Benfica), Szerető Krisztofer (FTC), Tímári Norman (Kelen), Torvund Alexander (Stabaek)

Dárdai Márton német mezben
Nemcsak az U19-es, hanem az U17-es válogatott is készül az Eb-selejtezőre. Preisinger Sándor szövetségi edző 2002-ben született játékosokból álló csapata vasárnap óta edzőtáborozik, és Telkiben játssza elitkörös mérkőzéseit. Jövő kedden Norvégia (20 órai kezdettel), pénteken Bosznia-Hercegovina (16), míg hétfőn, április 1-jén Belgium (16.30) ellen próbálja kivívni a májusi, írországi Európa-bajnokságon való részvételt. Ebben a korosztályban tizenhat csapat jut ki az Eb-re, a nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második is utazhat Dublinba. Ugyancsak elitkörös rendező Németország, amelynek U17-es együtte­sében Dárdai Márton, a Hertha-vezetőedző Dárdai Pál középső fia a csapatkapitány. A németek szerdán Idar-Ober­steinben Fehéroroszország, szombaton Wormsban Izland, jövő kedden Pirmasensben Szlovénia ellen játszanak.