U19-es Eb-selejtező: Szlovénia ellen is csak egy pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 14:56
null
A magyar válogatott második selejtezőjén is 1–1-et játszott (Fotó: mlsz.hu)
Az U19-es magyar válogatott a korosztályos Európa-bajnoki selejtező 4. csoportjának második fordulójában 1–1-es döntetlent játszott Tatabányán Szlovéniával.

 

A magyar válogatott hétfőn a hajrában kapott potyagóllal csak 1–1-es döntetlent játszott Azerbajdzsánnal, a szlovének pedig 2–1-re kikaptak a szlovákoktól, így egyik csapat sem várta ideális állapotban a mérkőzést.

A javításért elsőként a szlovénok tettek, az első félidő ráadásában Ozbolt tört be a tizenhatoson belülre, egy csellel szépen elfektette védőjét, majd 11 méterről Horváth Dániel kapujának bal alsó sarkába gurított (0–1).

A fordulást követően egyenlített a magyar csapat, a 63. percben Sallai Roland harcolt ki büntetőt, Rácz Barnabás pedig higgadtan, a középen maradó kapus mellett a kapu jobb oldalába helyezett (1–1).

A magyar válogatott szombaton a második mérkőzését is megnyerő szlovákok ellen zárja a csoportkört, Pisont István együttese egy sikerrel bebiztosíthatná továbbjutását.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 2. FORDULÓ (MAGYARORSZÁG)

Szlovákia–Azerbajdzsán 4–1
Magyarország–Szlovénia 1–1
Magyarország:
Horváth Dániel - Polgár Kristóf, Nagy Ádám, Lenzsér Bence, Talabér Attila (Valencsik Dávid, 59.) - Vida Máté, Tóth Martin, Rácz Barnabás - Grabant Bence (Takács Krisztofer, 76.), Balogh Norbert (Németh Erik, 59.), Sallai Roland
Gólszerző: Rácz (64. – 11-esből)

A csoport állása: 1. Szlovákia 6 (6–2), 2. Magyarország 2 (2–2), 3. Szlovénia 1 (2–3), 4. Azerbajdzsán 1 (2–5)

1. FORDULÓ
Szlovákia–Szlovénia 2–1
MAGYARORSZÁG–AZERBAJDZSÁN 1–1

3. FORDULÓ, SZOMBAT
Magyarország–Szlovákia 13.00
Szlovénia–Azerbajdzsán 13.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik