A szervezettség győzelmet és elitkört ért az U19-eseknek

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 15:16
null
Az elitkörbe jutást ünnepli az U19-es válogatott (Fotó: Török Attila)
A magyar U19-es válogatott Eb-selejtezőn a Szlovénia elleni győzelem után Koszovó ellen döntetlent ért el, ezért az Ausztria elleni meccsen legalább döntetlent kellett hoznia ahhoz, hogy elitkörbe jusson. A szervezett védekezésnek hála ez sikerült, sőt az utolsó percben, kihasználva, hogy fellazult az osztrák védelem, a győzelmet (2–1) is sikerült megszerezni, így csoportelsőként jutott az elitkörbe a magyar válogatott.

 

U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 2–1 (1–1)
Telki
MAGYARORSZÁG:
Ásványi – Kovács K., Mocsi, Csóka, Ujvárosi – Csonka (Szendrei, 61.), Bokros, Szoboszlai – Torvund (Bencze, 45.), Schön (Molnár D., 92.), Timári. Edző: Németh Antal
AUSZTRIA: Jenciragic – Sulzbacher, Klarer, Wallquist, Trummer (Saracevic, 83.) – Bacher – Schmid, Aiwu (Ballo, 76.), Schuster, Wunsch (Krienzer, 83.) – Anselm (Aganovic, 74.). Edző: Hermann Stadler
Gólszerző: Torvund (21.), Timári (94.), ill. Anselm (13.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Ausztriát szorította jobban az eredménykényszer, és ennek megfelelően is kezdte a meccset, de hiába igyekeztek játékosai, helyzetbe azért nem kerültek. Egészen a 13. percig, de akkor mindjárt meg is szerezték a vezetést. Schulzbacher remek szólója után gyönyörűen tálalt középre, Anselmnek csak meg kellett oldania a kötelezőt. 0–1

Nem kezdődött jól a meccs, és a folytatás sem a mieink fölényében telt, de a sors akaratából mégis sikerült az egyenlítés. Történt ugyanis, hogy az osztrákok kapusa, Jenciragic egy hazaadás után rosszul passzolt a 21. percben, éppen Torvundnak, aki néhány lépésről kiegyenlített. 1–1

Torvund lecsapott a kínálkozó lehetőségre (Fotó: Török Attila)
Torvund lecsapott a kínálkozó lehetőségre (Fotó: Török Attila)

A góltól kissé magához tért a magyar csapat, kiegyenlített lett a játék, és nagyjából eseménytelenül teltek a percek. Az osztrákok nem tudtak helyzetbe kerülni, a magyarok pedig nem kockáztattak. A félidő utolsó percében megsérült a magyar gólszerző, Alexander Torvund, akit le kellett cserélni.

A második félidőben elsősorban a középpályán dúlt a küzdelem. Az osztrákoknak vészesen fogyott az ideje, a magyar csapat pedig elsősorban a védekezéssel törődött, a zárt védekezést nem adta fel. Eléggé nézőriasztó meccset láthattunk, a helyzetek kialakítását hiába is vártuk a csapatoktól. Mondjuk, mi megelégedtünk volna a magyar helyzetekkel is, de reményünkben jó darabig csalatkoznunk kellett.

A szervezettség, a jó védelem azonban meghozta a sikert, mert az utolsó percekben kitámadó osztrákok védelme fellazult, és Timári a 94. percben kontra után a győztes gólt is megszerezte. 2–1

Így aztán eldőlt, hogy Magyarország csoportelsőként, a Koszovót 4–1-re legyőző Szlovénia pedig csoportmásodikként jut be az U19-es Eb-selejtezők elitkörébe.

A 7. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Magyarország3214–227
2. Szlovénia31117–524
3. Ausztria3213–4–12
4. Koszovó3211–4–32

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

95. perc: Vége a meccsnek, a magyar csapat legyőzte Ausztriát, és csoportelsőként jutott az elitkörbe. 2–1
94. perc: GÓÓÓÓÓL! VEZETÜNK, ÉS EZZEL TOVÁBBJUTOTTUNK! Szoboszlai
ugratta ki Benczét, aki középre kanyarított, Timári pedig 5 méterről a hálóba lőtt. 2–1
92. perc:
Magyar csere, Schön helyett Molnár Dominik érkezett.
90. perc:
NÉGY PERC A HOSSZABBÍTÁS.
90. perc: Szendrei
nagyszerű passza egyedül találta Benczét, aki 17 méterről feladta a labdát a kapusnak.
89. perc: Bencze
lopott labdát az ellenfél térfelén, de nagyon magára volt hagyatva, így távolról ellőtte, de nagyon mellé.
83. perc:
Kettőt is cseréltek az osztrákok, Krienzer és Saracevic érkezett, Trummer és Wunsch lebaktatott a pályáról.
81. perc: Bencze
szerzett labdát a bal oldalon, elvitte az alapvonalig, középre kanyarított, de Timári néhány lépéssel lemaradt.
79. perc: Aganovic
rúgott oda Schönnek, kapott egy sárga lapot.
A csoport másik meccsén Szlovénia 3–1-re vezet Koszovó ellen, így ha nem változik az állás egyik pályán sem, akkor a magyar csapat csoportelsőként jut tovább.

76. perc:
Újabb osztrák csere, Aiwu helyett Ballo játszik.
74. perc:
Cseréltek az osztrákok, Anselm helyett Aganovic a pályán.
73. perc:
Szabadrúgást kaptunk, Bencze ívelt az osztrák tizenhatoson belülre, de Jenciragic megkaparintotta a labdát.
71. perc:
Beszorult a magyar csapat, állandósult az osztrák nyomás, de lövésig nem jutnak.
65. perc: Ujvárosi
előbb fejelhetett volna az osztrák kapu előtt, de nem jött neki össze, aztán ahogy visszafutott, kapott egy sárgát, mert felborította a megiramodni akaró Schmidet.
63. perc: Aiwu
lépett oda hátulról Csókának, szabadrúgás.
61. perc:
Cserélt a magyar csapat, Csonka helyett Szendrei a pályán.
59. perc: Schmid
megint a rövid sarokra rúgta a szögletet, rövid volt a felszabadítás, de egy leshelyzet miatt megszereztük a labdát.
57. perc: Schmid
ugrott ki majdnem Csóka rossz fejese után, de jött Mocsi, és határozottan elrúgta a labdát.
54. perc: Bacher
maradt a földön egy ütközés után, de jó erőben van az osztrák fiú, folytatni tudta a játékot.
51. perc: Schmid
és Anselm játszott össze a magyar tizenhatos előterében, de Csonka közbelépett és felszabadított.
49. perc:
Többet van a labda az osztrákoknál, támadnak, nyomnak, de egyelőre eredménytelenül.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+3. perc: Vége az első félidőnek, egyelőre döntetlen az állás, és ez nekünk jó. 1–1
45+2. perc:
Kisebb dulakodás alakult ki, Schön megkapta a sárgáját, valamint az emberkedő Klarer is kapott egyet.
45+1. perc:
Osztrák szöglet után Csonka, majd Schön mentett, majd megindult, és egy elkésett becsúszással nagyon odapakolt a labdát elrúgó Schulzbachernak.
45. perc:
Jön is a csere, Torvund helyett Bencze a pályán.
44. perc: Torvund
maradt a földön egy rossz lépés után, és kiderült, hogy nem fogja tudni folytatni, cserélni kell.
41. perc: Wunsch
játszott a tizenhatos vonalánál feltűnő Schuster elé, aki néhány méterrel elhibázta a lövést.
39. perc:
Közben a másik meccsen Szlovénia már két góllal vezet Koszovó ellen. Ez azt jelenti, hogy ha minden így marad, Magyarország és Szlovénia jut tovább.
38. perc:
Wunsch lódult volna meg a középpályán, de Csonka buktatta. Sárgát kapott érte.
36. perc: Schmid
szabadrúgását Szoboszlai könnyedén kifejelte.
35. perc: Szoboszlai
rúgta fel Aiwut veszélyes helyen, 23 méterre a magyar kaputól.
35. perc: Szoboszlai
húzogatott a jobb oldalon, végül középre adott, Wallquist azonban bedobásra mentett.
30. perc:
Bal oldali osztrák szöglet után a rövid sarok felé érkezett a beadás, de a magyar védők könnyedén felszabadítottak.
24. perc: Megint csak egy hajszálon múlt, hogy Wunsch helyzetbe kerüljön, de Csonka remek közbelépéssel mentett, már a tizenhatosunkon belül.
21. perc: GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETTÜNK! Ajándék gólnak ne nézd a fogát...
Osztrák hazaadás után Jenciragic ügyetlenül akart passzolni, és éppen Torvund elé tálalt, aki 4 méterről, estében egyenlített. 1–1
20. perc:
Nagy helyzet alakult ki a magyar kapu előtt, de némi üggyel-bajjal sikerült felszabadítani Bacher elől.
18. perc: Schulzbacher
maradt a földön, de némi ápolás után visszatérhetett a pályára.
13. perc: GÓL! VEZET AUSZTRIA! Schulzbacher
ment el a jobb oldalon, kiváló csellel betört a tizenhatoson belülre, felnézett, élesen középre adott, Anselm pedig 3 méterről a léc alá vágta a labdát. 0–1
11. perc: Wunsch
adott balról középre, de Csóka jól reagált, elfejelte a labdát a veszélyzónából.
8. perc: Schön
adott balról középre, de Torvundról mellé pattant a labda.
4. perc: Torvund
késztette hibájára a védőjét, ezzel kiszabadultunk a szorításból, de helyzetet még nem sikerült kialakítani.
4. perc:
Letámadnak az osztrákok, őket tényleg győzelmi kényszerben játszanak.
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a magyar csapat piros-fehér-zöldben, az osztrák fehér-feketében játszik.

ELŐZMÉNYEK

A 2000-es születésű játékosokból álló válogatott másfél évvel ezelőtt, még az U17-es korosztályban, kijutott az Európa-bajnokságra, ahol a hatodik helyet szerezte meg. A csapat most ismét nekifut egy Eb-selejtező sorozatnak, ezúttal már U19-es válogatottként. Ebben a korosztályban jóval nehezebb a részvétel kiharcolása, hiszen nem 16, hanem csak nyolc ország lehet ott az Európa-bajnokságon.

A részt vevő válogatottakat 13 négyes csoportba osztották, és az első két helyezett minden csoportból továbbjut az elitkörbe. Az ott szereplő csapatokat hét darab négyes csoportba sorsolják idén decemberben, s a jövő márciusban rendezendő minitornák csoportgyőztesei jutnak ki az Eb-re, amelyet 2019. július 14–27. között rendeznek Örményországban.

A Németh Antal vezette együttes a másfél évvel ezelőtt az Eb-n szereplő játékosokra épül, alig változott a keretünk a horvátországi tornához képest, az ottani kulcsemberek közül egyedül a sérült Csoboth Kevinre nem számíthat most a szakmai stáb. Ott lesz a meccseken Szoboszlai Dominik, aki az elmúlt időszakban már az U21-es válogatottban kapott szerepet, és több alkalommal kerettag volt az A-válogatottnál is.

„A másfél évvel ezelőtti Eb-szereplés miatt magasak az elvárások a csapattal szemben, de szeretnénk megfelelni ezeknek a selejtezők során – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Németh Antal, szövetségi edző. – Az elmúlt időszakban harmincöt fős bő keretet alakítottunk ki, és igyekeztünk minden játékosnak megadni a lehetőséget a bizonyításra. A csoport nagyon erős, s ezt nem csak az udvariasság és óvatosság mondatja velem. A negyedik kalapból például Koszovót kaptuk, amelyet mindenki szeretne elkerülni, de az osztrákok és a szlovénok is rendkívül erős gárdával érkeznek, mindkettő számára reális cél a továbbjutás kiharcolása. Várakozásom szerint óriási csata lesz az első két helyért, és ebben reményeim szerint mi is sikeresek leszünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik