U18: a Pisont-csapat négygólos döntetlent játszott Norvégiával

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.24. 18:31
Az U18-as magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott Norvégiával Üllőn – tudatta a szövetség hivatalos honlapja..

Az mlsz.hu beszámolója szerint első tíz percben kezdeményezőbb volt ellenfelénél a magyar csapat, többet birtokoltuk a labdát, ám nagy helyzetet egyik fél sem alakított ki. A 12. percben óriási lehetőséget hibáztunk el: a jobb oldalon kilépő Óvári Zsolt egyedül vihette a kapu felé a labdát, ám a tizenhatos jobb széléről a jobb kapufa mellé gurított. A 15. percben a tizenhatos bal oldalán csak szabálytalanul tudtuk megállítani a norvégokat, a megérdemelt tizenegyest értékesítették a vendégek (0–1).

A 19. percben szerencsés gólt szereztünk: egy hazaadás pattant fel a norvég kapus előtt, a labda pedig a hálóban kötött ki (1–1). A 22. percben egy bedobást követően Korozmán Kevin futott el a jobb oldalon, majd középre tálalt, az ötösnél Popov Patrik érkezett, és laposan a kapuba lőtt (2–1). A 33. percben egyenlítettek a norvégok: egy jobb oldali beadást Hakon Lorentzen lőtt középről a kapunk jobb oldalába (2–2), így döntetlennel mentek a csapatok a szünetre.

A folytatásban a magyar válogatott dominált, de nagy lehetőségünk nem alakult ki. A 73. percben Sallai Roland szögletét követően a kaputól öt méterre Kitl Miklós elől mentettek a norvég védők az utolsó pillanatban. A 75. percben gyors kontrát vezettek a norvégok, Eric Kitoland adta jobb oldalról középre a labdát majd Sondre Brunstad Fet elől sikerült az utolsó pillanatban tisztázni védelmünknek. Sallai Roland szépen játszotta meg a labdákat a középpályán, több esetben csak szabálytalanul tudták megállítani a norvégok. A 81. percben több cserejátékost is behozott Pisont István, kissé felfrissült a csapat, ám további gól nem született.

Összességében elmondható, hogy a magyar csapat jobban játszott ellenfelénél, a norvégok sokkal kevesebb lehetőséget dolgoztak ki, de a helyzetkihasználásuk hatékonyabb volt, így sikerült döntetlennel zárniuk az összecsapást.

„Csapatként jól működtünk, de egyéni teljesítményekben többet vártam a játékosoktól. Kemény, brusztolós mérkőzést játszottunk, ami annak fényében nem meglepő, hogy a pálya nem volt túlzottan jó minőségű. A végjátéknál sajnos nem voltak pontosak a passzaink, ha a védelem mögé bejátszott labdákat értékesítjük, megnyerhettük volna a találkozót. A tizenegyesnél nagy hibát követtünk el, itt nem vettük fel időben az embert, és a kommunikáció sem volt megfelelő. Több játékelemben is javulnunk kell a csütörtöki mérkőzésen, a tizenhatoson belül hamarabb kell felvenni az embereket, valamint a helyzetkihasználásban is előrébb kell lépnünk” – mondta Pisont István az mlsz.hu-nak.

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Norvégia 2–2 (2–2)

Magyarország: Gyollai Dániel – Hursán György (Lipcsei Ádám 68.), Fehér Imre, Csonka Bonifác (Katona Máté 68.), Varga Márkó – Szivacski Donát (Bartucz Martin 81.), Sallai Roland (Pávkovics Bence 81.), Kitl Miklós (Szatmári István 81.) – Korozmán Kevin (Petró Balázs 81.), Popov Patrik (Péter Bence 81.), Óvári Zsolt (Murka Benedek 60.)
G: öngól, Popov
Forrás: mlsz.hua megérdemelt tizenegyest értékesítették a vendégek (0–1).

Forrás: mlsz.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik