U18: ellentétes félidők, súlyos zakó Angliában - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.14. 23:46
Az Angliában edzőtáborozó U18-as magyar labdarúgó-válogatott a szünet előtt kapott gólokkal 4–0-ra kikapott a házigazdáktól a két csapat hétfői felkészülési mérkőzésén az angol szövetség Burton upon Trent-i edzőközpontjában – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) honlapján.

Az első negyedórában, bár az angolok irányították a játékot, nem utalt semmi arra, hogy fölényes hazai győzelemmel végződik a meccs, a félidő második felét azonban elrontották a magyar válogatott játékosai: a 20. és a 40. perc között az angolok négyszer is bevették a kaput – tudósít az mlsz.hu.

A második félidőre Pisont István négy helyen is változtatott csapatán, és a szünetről egy teljesen más felfogású magyar válogatott jött ki: szinte végig az angol térfélen zajlott a játék, de hiába a szellemes és gyors akciók, a legnagyobb ziccerekből sem született gól.

„Az első félidőben, ami helyzetük volt az angoloknak, mind belőtték – mondta Pisont István a mérkőzés után. – A csapatomból hiányzott az a fajta agresszivitás, ami végig megvolt az első mérkőzésen, nem ütköztünk, rosszul osztottuk el az embereket a középpályán. A szünetben leteremtettem a csapatot, lecseréltem három játékost, és a fordulás után mintha kicserélték volna a társaságot. Ekkor már mi domináltunk, óriási helyzeteket dolgoztunk ki, ha csak ezt a félidőt kellene értékelni, dicséret járna a csapatnak, az első játékrész teljesítménye azonban sajnos alaposan lerontja az összképet. A vereség ellenére nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk, megnézhettem öt-hat olyan játékost, akik korábban kevesebbet szerepeltek nálunk, a focisták fejlődése szempontjából pedig kifejezetten fontos volt, hogy két hatalmas iramú, remek ritmusú meccset játszhattak."

Az angol és a magyar U18-as válogatott pénteken is megmérkőzött egymással, akkor az utolsó pillanatokban szerzett góllal nyertek a hazaiak 2–1-re.

Anglia–Magyarország 4–0

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BURTON UPON TRENT
ANGLIA–MAGYARORSZÁG 4–0 (4–0)
MAGYARORSZÁG:
Horváth Dániel – Gazdag Dániel, Kecskés Tamás (Gubacsi Zoltán, 46.), Spandler Csaba, Lenzsér Bence – Vida Máté, Murai Márk (Jancsó András, 46.), Rácz Barnabás – Takács Krisztofer (Tóth Martin, 39.), Bartos Julián (Koszta Márk, 46., Németh Erik, 89.), Grabant Bence

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik