U18: a Pisont-csapat legyőzte Romániát, megvan a bronz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 14:51
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott a csehországi Jezek-tornán 0–0-s rendes játékidőt követően tizenegyesekkel legyőzte Romániát, így megszerezte a bronzérmet – adta hírül az mlsz.hu.

Az MLSZ beszámolója szerint az első félidőben ötletesen, szellemesen játszott mezőnyben a magyar válogatott, jól működött a rövid passzos játékunk, a románok sokszor csak keresték a labdát, kidolgozott helyzetig nem jutottak el. A mieink előtt ellenben több nagy lehetőség is adódott, ám a befejezésekbe rendre hibák csúsztak, így az eredményben nem mutatkozott meg a fölényünk.

A fordulás után sem változott jelentősen a játék képe, maradt a magyar fölény, még azt követően is, hogy Pisont István lehetőséget adott azoknak a kerettagoknak, akik korábban nem voltak tagjai a korosztályos válogatottnak, s csak nemrégiben kezdtek el ismerkedni a szakmai stáb elvárásaival. A helyzetkihasználásunk azonban nem javult, így maradt a gól nélküli döntetlen, a bronzérem sorsa tizenegyesekkel dőlt el.

A tizenegyesrúgásokban mi voltunk a jobbak, Koszta Márk, Takács Renátó, Németh Erik, Rácz Barnabás és Spandler Csaba is értékesítette saját büntetőjét, míg a románok ötödik lövője hibázott, így alakult ki az 5–4-es eredmény.

A szövetség honlapja azt is megemlíti, hogy a torna szervezői a lefújást követően külön gratuláltak a magyar szakmai stábnak, s sajnálják, hogy nem a mieink kerültek a döntőbe, mert véleményük szerint a Pisont-csapat nyújtotta a legjobb teljesítményt a viadalon.

„Az első félidőben szenzációsan játszottunk mezőnyben, végig mi kezdeményeztünk, nagyszerű volt az összhang a játékosok között, működtek a mélységi labdák, a visszalépések, egyedül a támadózónában elkövetett pontatlanságok miatt lehet hiányérzetem – értékelt a mérkőzés után Pisont István az mlsz.hu-nak. – Uraltuk a játékot, óriási labdabirtoklási fölényben futballoztunk, a románok legfeljebb távoli lövésekig jutottak, de ezek sem okoztak igazán nagy veszélyt. Külön öröm, hogy az új játékosok jól mutatkoztak be éles szituációban, a keret minden tagjának jár a gratuláció, mert egyénileg és csapatként is szépen fejlődik az együttes.”

Mint ismert, a magyarok a csoportban Ukrajnát 1–0-ra legyőzték, míg Törökországtól ugyanilyen különbséggel vereséget szenvedtek.

U18-AS VÁLOGATOTT, JEZEK-TORNA
Magyarország–Románia 0–0 – tizenegyesekkel 5–4

Magyarország: Horváth Dániel – Gazdag Dániel, Kecskés Ákos (Gubacsi Zoltán, 46.), Nagy Ádám, Spandler Csaba (csk) – Vida Máté (Jancsó András, 63.), Tóth Martin (Koszta Márk, 73.), Rácz Barnabás – Grabant Bence (Sallói Dániel, 46.), Németh Erik, Takács Krisztofer. Szövetségi edző: Pisont István

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik