U18-as válogatott: csehországi tornán vesznek részt a fiatalok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.20. 15:02
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján adta hírül, hogy az U18-as magyar labdarúgó-válogatott részt vesz a csehországi Vaclav Jezek-emléktornán.

Pisont István együttese kedden kezdi meg szereplését a viadalon, az első ellenfél az ukrán válogatott lesz, majd szerdán a törökök következnek. A csoportban elért helyezéstől függően szombaton a cseh, román, japán trió egyik tagjával játszik helyosztót az együttes.

„A tavaszi Eb-elitkörrel lezárult egy fejezet ebben a korosztályban, azóta mindenki feljebb került, legtöbben vagy az NB III-ban, vagy az U21-es bajnokságban szerepelnek. A keret néhány tagja már a hazai rendezésű Európa-bajnoki döntőre készülő U19-es válogatott keretéhez tartozik, és vannak néhányan, akiknek a következő hónapokban ugyanúgy esélyük lehet feljebb lépni Mészöly Géza csapatába” – mondta Pisont az mlsz.hu-nak.

Az 1996-os születésű játékosokból álló válogatott az előző idényben veretlenül vívta meg az Eb-selejtezőket, de a hazai rendezésű elitkör utolsó, svédek elleni mérkőzésén (1–1) a hajrában kapott gól miatt lemaradt a szlovákiai Eb-döntőről.

A csapat azóta most először készül együtt, időközben a keretből több játékos is felkerült egy korosztállyal feljebb, így Pisont István néhány új futballistát is kipróbálhat a helyükön.

„Az U18-as válogatott a következő egy évben nem játszik tétmeccseket, vagyis egy felkészítő idény áll előttünk, az egyik feladatunk az utóbbi hónapokban felfedezett játékosok beépítése lesz. Őket az ilyen felkészülési tornákon dobjuk be a mély vízbe, a nemzetközi meccseken derül ki, hogy számíthatunk-e rájuk a jövőben. A csehországi viadalon kettős a cél: az említett csapatépítés és az egyéni fejlődés mellett eredményesen akarunk szerepelni, az ukránok és a törökök elleni meccsek után szeretnénk döntőt játszani szombaton” – tette hozzá Pisont.

Az U18-as válogatott kerete
Kapusok: Ordasi Gergő (FTC), Horváth Dániel (Győri ETO)
Védők:
Hegedűs János (Illés Akadémia), Kecskés Ákos (Atalanta), Nagy Ádám (Győri ETO), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Gubacsi Zoltán (Novara), Tóth Martin (Illés Akadémia)
Középpályások:
Gazdag Dániel (Honvéd-MFA), Vida Máté (Vasas), Szántó Tamás (Rapid Wien), Murai Márk (FTC), Rácz Barnabás (Illés Akadémia), Koszta Márk (Honvéd-MFA)
Támadók:
Bölcsföldi Milán (Illés Akadémia), Sejben Viktor (Videoton FC), Sallói Dániel (UTE), Németh Erik (PFLA), Grabant Bence (Illés Akadémia), Takács Krisztofer (MTK Budapest)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik