U18-as válogatott: bombagóllal nyertünk ismét Románia ellen

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.04.21. 16:20
U18-as labdarúgó-válogatottunk a keddi, mátészalkai 2–0-ás győzelem után szerdán Szatmárnémetiben is megmérkőzött Románia korosztályos gárdájával, s ezúttal is győzött. Az őszi U19-es Eb-selejtezőkre formálódó csapat most 1-0-ra múlta felül ellenfelét, Zsivoczky Gyula együttesének gólját Farkas Márk szerezte.
A magyar csapat Dombó Dávid - Tar Krisztián, Szvoboda Szabolcs, Nyárasdi Zsombor, Farkas Márk - Kalász Milán (Tisza Kálmán a 78. percben), Németh László (Czár Richárd a 78. percben), Magos Mátyás - Kovács István, Fehér Attila (Tóbiás Zsolt a 46. percben), Elek Bence összeállításban szerepelt.

A románok most sokkal lendületesebbek voltak, mint a keddi meccsen, az első félidőben csapatunkra erőltették akaratukat, ám a mieink remekül védekeztek, minden támadást megállítottak. A második játékrészben már a magyar gárda is sokkal veszélyesebben futballozott, s nem csupán megőrizte kapuját a góltól, hanem meg is nyerte a mérkőzést: a 89. percben Farkas Márk 25 méterről, szabadrúgásból bombázott a háló bal oldalába.

"Jó iramú mérkőzés volt, a románok az első félidőben jobban játszottak, több gólhelyzetük volt, mint nekünk, és ekkor a szerencse is kellett ahhoz, hogy ne kapjunk gólt - mondta honlapunknak a találkozó után Zsivoczky Gyula. - A szünet után aztán feljebb toltuk a védekezésünket, agresszívabbak lettünk a középpályán és ekkor már teljesen kiegyenlített volt a meccs, amit végül egy szép góllal meg is nyertünk. Azt ismételhetem, amit tegnap is mondtam: akik pályára léptek, mindent megtettek a siker érdekében, fegyelmezetten játszottak, így később, az Eb-keret kialakításakor bőven lehet majd választék."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik