U18: a magyar válogatott ikszelt Svédországgal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.01. 10:22
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott a svédországi edzőtáborban felkészülési mérkőzésen 0–0-t játszott a házigazdákkal.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint az eredménynek – a helyzetek számát tekintve – a svédek örülhettek inkább, a magyar válogatott ugyanis több gólhelyzetet is kialakított és elrontott a kilencven perc alatt. A mezőnyben azonban végig kiegyenlített volt a játék, így a döntetlen reális eredménynek mondható.MLSZ honlapjának beszámolója szerint az eredménynek – a helyzetek számát tekintve – a svédek örülhettek inkább, a magyar válogatott ugyanis több gólhelyzetet is kialakított és elrontott a kilencven perc alatt. A mezőnyben azonban végig kiegyenlített volt a játék, így a döntetlen reális eredménynek mondható.

Oscar Corrochano szövetségi edző az összecsapás után elmondta, akadtak problémák a pálya talajával, ez nehezítette a játékot.

„Egy jól játszó, erős játékosokkal kiálló svéd válogatott ellen léptünk pályára. Ellenfelünknek talán jobban kedvezett, hogy nem volt teljesen tökéletes a pálya talaja, ami nehezítette a gyors passzokra építő játékot. A helyzeteink megvoltak a gólszerzéshez, de ezeket kihagytuk, összességében azonban elégedett lehetek a csapat teljesítményével.”

A magyar válogatott legközelebb (csütörtökön 19 órakor) az írekkel találkozik.

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Svédország
Magyarország 00
Magyarország: Demjén Patrik – Rétyi Tamás, Szalai András, Tóth Bence, Gergényi Bence – Szabó Bence, Tóth Keve – Kovács Dávid, Keményffy Máté (Tömösvári Bálint, 61.), Takács Ronald (Hinora Kristóf, 78.) – Kamarás György (Bíró Ákos, 61.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik