Tóth-Gábor Kristóf duplázott az olaszok ellen (Fotó: mlsz.hu)

A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint Bene Ferenc szövetségi edző együttese bátran kezdte a mérkőzést, támadó felfogásának pedig a találkozó 26. percében lett meg az eredménye, Tóth-Gábor Kristóf góljával vezetést szerzett.

A folytatásban is veszélyesen játszott a csapat, és a 34. percben Bukta Csaba lövése után 2–0 állt az eredményjelzőn. Két perc múlva Tóth-Gábor második góljával már 3–0 volt az előny, és alig telt el három újabb perc, Cipf Dominik fejese után negyedszer is az olasz kapuba került a labda.

A második félidőre az ellenfél ötöt cserélt, és jóval agresszívebb stílusba kapcsolt, így rövid időn belül szépítési lehetőséghez is jutott: egy ártatlannak tűnő szituáció után kapott tizenegyest, ám Kiss Ágoston kapus kivédte a büntetőt!

A folytatásban egyre csökkent az iram és a tempó, az eredmény pedig már nem változott, a magyar válogatott eredményesen őrizte meg négygólos előnyét.

„Felkészültünk az olaszok játékából, tudtuk, hogy nagyon szűken kell védekeznünk és folyamatosan nyomás alá helyeznünk a labdás játékosokat. Biztos voltam benne, hogy az előrejáték tekintetében van annyi kvalitás a csapatban, hogy lesz esélyünk a gólszerzésre, és ez be is igazolódott. Gratulálok a játékosoknak, bebizonyították, hogy maximális koncentrációval és győztes mentalitással bármire képesek, továbbá gratulálok a stábomnak, valamint a játékosokat felkészítő klubedzőknek is. Ez a győzelem erőt adhat a csapatnak az előtte álló további kemény munkához” – értékelt a mérkőzés után Bene Ferenc.

Magyarország–Olaszország 4–0 (4–0)
Magyarország: Kiss Á. – Huszti A. (Lakatos B., 89.), Szűcs K., Varju (Farkas M., 89.), Kalmár O. (Körmendi, 89.) – Nyári P., Kocsis B. (Szabó B., 82.) – Skribek (Hidi S., 72.), Cipf D. (Kovács M., 46.), Bukta (Kapronczai, 82.) – Tóth-Gábor (Beke, 72.)
Gólszerzők: Tóth-Gábor (26., 36.) Bukta (34.), Cipf (39.)