U16: döntetlennel kezdtük az izraeli tornát a házigazdák ellen

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.12.09. 17:47
A magyar U16-os labdarúgó-válogatott lejátszotta első mérkőzését a négycsapatos izraeli nemzetközi tornán, Pisont István szövetségi edző együttese 1–1-es döntetlent ért el a házigazdák korosztályos együttese ellen.

A magyar U16-os válogatott egész napos utazás végén szerda este érkezett meg a torna mérkőzéseinek helyszínére, Eilatba.

A találkozó első gólját a házigazdák szerezték a 13. percben, de az egyenlítésre nem sokat kellett várni, a 16. percben Szántó Gergő szabadrúgásból vette be az izraeli kaput. A folytatásban jó iramú, kiegyenlített volt a mérkőzés, s bár a hazaiak eleinte több alkalommal is kihasználták a védelmi megingásainkat, gólt nem sikerült szerezniük. Válogatottunk később rendezte a sorokat, és formás akciókkal bontotta meg az ellenfél védelmét, az utolsó passzok azonban pontatlanok voltak, ezért fiataljaink nem tudtak újabb gól szerezni, a találkozó 1–1-es döntetlennel zárult.

„Úgy gondolom, az eredménnyel elégedett lehetek, a játékkal már kevésbé – értékelt a lefújás után Pisont István szövetségi edző. – Kijöttek a tegnapi utazás fáradalmai, nehezen tudtuk felvenni a mérkőzés ritmusát, de amikor játékba lendültünk, voltak jó periódusaink, és akár meg is fordíthattuk volna az állást. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a hazaiak előtt is adódtak lehetőségek, és egy jó kapusteljesítmény is kellett ahhoz, hogy ne kapjunk újabb gólt. Mindent összevetve az eredmény igazságos, a torna későbbi szakaszában még sokat érhet a megszerzett egy pont."

U16-OS NEMZETKÖZI TORNA
1. FORDULÓ
IZRAEL–MAGYARORSZÁG 1–1
MAGYARORSZÁG: Hrabina Alex – Csábi Mihály, Kovács Tamás, Bobál Dávid, Tamás Krisztián - Asztalos Dávid (Németh Márió, 60.), Kerékgyártó Dávid – Tóth László, Szántó Gergő (Ács Ádám, 60.), Vallejosz Dominique (Popgeorgiev Pantelis, 70.) – Bobál Gergő
A magyar csapat gólszerzője: Szántó Gergő
A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
December 10., péntek, 11.00
Magyarország–Görögország
December 12., vasárnap, 11.00
Magyarország–Szerbia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik