U15-ös válogatott: döntetlent játszottunk Szlovákiával

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
Vágólapra másolva!
2010.05.04. 19:05
A magyar U15-ös válogatott kedden Mezőkövesden lépett pályára a szlovákok korosztályos csapata ellen. Pisont István együttese az első félidőben kétgólos hátrányba került, de fordulás után nagy fölényben játszott, kiegyenlített, és a játék képe alapján akár a győzelmet is megszerezhette volna. A két csapat csütörtökön, Rimaszombaton ismét megmérkőzik egymással.

Az U15-ös korosztály első nemzetközi mérkőzésén Pisont István szövetségi edző a Leindler Domonkos – Orosz Márk (Varga Kornél, a 41. percben), Erdős Gábor, Kovács Tamás, Bognár László (Tamás Krisztián, a 41. percben) – Csilus Tamás (Asztalos Dávid, az 55. percben), Kerékgyártó Dávid (Németh Márió, a 60. percben) – Szabó Zoltán (Popgeorgiev Pantelis, a 41. percben), Szántó Gergő (Vlasics Dániel, a 78. percben), Vallejos Dominique (Illés Gábor, a 60. percben) – Alasztics Benjamin (Törőcsik Bence, a 55. percben) összeállításban szerepeltette csapatát.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a mieink előtt több nagy gólszerzési lehetőség is adódott, ám ekkor még kimaradtak a helyzetek. A szlovákok szabadrúgásból szereztek vezetést, majd a szünet előtt a mieink szöglete után felépített kontrából növelték előnyüket.

A második félidőben Pisont István cserékkel frissítette együttesét, és a változtatások meghozták a kívánt eredményt, csapatunk óriási nyomást gyakorolt a szlovákok kapujára, jelentős fölényben futballozta végig a játékrészt. A 66. percben Törőcsik Bence szépített, majd nem sokkal a lefújás előtt, a 80. percben Vlasics Dániel szerezte meg az egyenlítő találatot. A győzelem kiharcolására azonban már nem maradt idő, 2–2-es döntetlennel végződött a találkozó. A két csapat csütörtökön 11 órától Rimaszombaton ismét megmérkőzik egymással.

„A támadójátékkal elégedett voltam, miként a játékosok hozzáállásával és a csapat teljesítményével is – nyilatkozta az MLSZ honlapjának Pisont István. – Védekezésben azonban voltak hibáink, amit betudhatunk annak, hogy először játszott együtt ez a csapat. A szünetben, kétgólos hátrányban igyekeztem megnyugtatni a játékosokat, mert éreztem, hogy képesek lehetünk felállni, hiszen már az első félidőben is több ziccerünk volt, ám ezeket nem tudtuk kihasználni. A második félidőben a cserék sokat hozzátettek a csapat játékához, ebben a negyven percben nagy fölényben játszottunk, végig nyomás alatt tartottuk az ellenfél kapuját. Ekkor már a gólok sem maradtak el, és meggyőződésem, hogy ha néhány perccel korábban egyenlítünk ki, meg is nyertük volna a találkozót."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik