Történelmi vereséget szenvedett a Storck-csapat

SOMOGYI ZSOLT (Andorra la Vella)SOMOGYI ZSOLT (Andorra la Vella)
Vágólapra másolva!
2017.06.09. 20:40
null
Gyurcsó Ádám (jobbra) és a magyar válogatott nem bírt az andorrai csapattal (Fotó: MLSZ)
Történelmi vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott péntek este: Andorra hazai pályán 1–0-ra legyőzte Bernd Storck csapatát a 2018-as világbajnokság selejtezőjének B-csoportjában. Andorrát korábban mindháromszor legyőztük, gólt sem kaptunk tőle.

Megint volt egy meglepetés: miután Kádár Tamás nem tudta vállalni a játékot, Tóth Bence került a védelembe. Az NB II-ből feljutó Puskás Akadémia FC játékosa elmondhatja magáról, hogy előbb lépett pályára világbajnoki selejtezőn, mint élvonalbeli bajnokin. Megtudtuk, a védő az U19-es csapatban tett olyan jó benyomást Bernd Storck szövetségi kapitányra, hogy kerettag lehetett – Kádár Tamás sérülése pedig utat nyitott előtte.

A Parc Centralból a városon átvonuló magyar szurkolók – lehettek hétszázan – hangos üdvrivalgással fogadták a magyar együttest, amely a szokásos hadrendjében kezdte a mérkőzést, igaz, a két szűrő közül Nagy Ádám az első pillanattól kezdve visszalépett a két belső védő közé labdát felvenni és elindítani a magyar akciókat, míg Kleinheisler László előrébb, a fedezetek sorában játszott, így a 4–2–3–1 helyett 4–1–4–1-es szisztémában futballoztak a mieink.

Akik aztán az első tíz percben nem tudták megközelíteni az andorrai kaput, inkább a tizenhatos előterében zajlott a játék. Ludovic Clemente lövése volt az első valamirevaló jelenet, aztán Gyurcsó Ádám harcolt ki ígéretes helyről szabadrúgást, de a labdával a kaput sem találta el…

A magyar tábor (Fotó: MLSZ)
A magyar tábor (Fotó: MLSZ)

Sajnos, az is feltűnt, hogy Lang Ádám az első tíz percben csak rossz, bántóan ügyetlen megoldásokkal vétette magát észre…

Dzsudzsák Balázs és Stieber Zoltán a védők mögé ívelt labdákkal próbálta kiugratni Eppel Mártont, és bár ezek a labdák még centikkel, de túl hosszúnak bizonyultak. Az azonban látszott, hogy a hazai védősort bizony könnyűszerrel át lehet így – is – játszani.

Bár érzékelni lehetett, hogy a házigazda lelkes, azt is, hogy igen szerény képességű, mégsem tudták a mieink sokáig átjátszani. Túl lassú, sőt még inkább túl ötlettelen volt a futballunk, hiányzott belőle a kreativitás, a játékosság.

Ráadásul a Gulácsi Péter hosszú indítására rajtoló Stieber Zoltán a combjához kapott, és ugyan néhány percig próbálgatta még, mennyire súlyos a sérülés, végül cserét kért, Nagy Dominik szállt be helyette.

Az andorraiak megbecsülték a labdát, időnként úgy passzolgattak az ellenfél térfelén, ahogy azt a magyar csapattól várták a kapu mögött szurkolók. A félidő derekára állandósult a magyar labdabirtoklási fölény, de a tizenhatoson belülre nem jutott a nemzeti csapat.

Aztán jött a hideg zuhany. Egy labdavesztést követően kontráztak a hazaiak, s Marc Rebés átfejelte a labdát Gulácsi Péteren – gól.

A MÉRKŐZÉST ELDÖNTŐ GÓL

Erre azért nem számítottunk…

S még lehangolóbb, hogy a játék képe alapján azt sem mondhattuk, hogy érdemtelen lett volna az andorraiak vezető gólja. Szervezettek voltak, lelkesek, ez rendben van, de hogy játékban ne tudjuk felülmúlni őket… A meccs előtt arról volt szó, szerezzük meg minél hamarabb vezetést, az szóba sem került, nehogy hátrányba kerüljünk.

Ezzel az opcióval nem számolt senki?

Az újonc Tóth Bence előretörése után Eppel Márton egyenlíthetett volna, de gyengén lőtt, Josep Gómes mutatós vetődéssel védett. A magyar csapat próbálta fokozni a tempót, de nem igazán tudta, még az újonc balhátvéd előretörései után kerülhetett a védelem mögé a csapat, de gólveszélyt így sem tudott kialakítani.

Körülöttünk a hitetlenkedéstől döbbent arcok – nem volt jó érzés látni a reakciókat, hogy hátrányban vonult pihenőre a magyar válogatott…

Tavaly június 14-én rendezték a magyar–osztrák meccset az Európa-bajnokságon – ennyire rég lett volna?!

Elkezdődött a második félidő, és…

Hiba, hiba, hiba.

Rossz passzok, rövid, célt tévesztett átadások követték egymást, és bár az andorrai tizenhatos előterében zajlott a játék, nem lehetett érzékelni, hogyan lehetne áttörni ezt a falat. A derék andorraiak persze húzták az időt, amennyire lehetett, de ki cselekedett volna másképp a helyükben? Fetrengtek, lassan végeztek el mindent, javukra ítélt szabadrúgást, bedobást, kirúgást, és ahogy lassan telt-múlt az idő, egyre idegesebbek lettek a magyarok.

Dzsudzsák Balázs lövése alig kerülte el az andorrai kaput; Lang Ádám helyett Balogh Norbert állt be – kockáztatott a kapitány, Bernd Storcknak nem volt más választása ekkor.

Nagy Dominik lövését védte Josep Gómes, ebben több lehetett volna, de a Legia légiósa erővel lőtt, nem célzott – pedig egyenlítési esély volt.


Nagy Ádám sem boldogult az andorraiakkal (Fotó: MLSZ)
Nagy Ádám sem boldogult az andorraiakkal (Fotó: MLSZ)

Hiányzott a dinamika, az elképzelés, és időnként mintha a kellő motiváció sem lett volna meg...
A szurkolók fütyültek, tiltakoztak, sokat fizettek azért, hogy élőben biztassák a csapatot – és ezt kapták cserébe.

Tisztázzunk valamit: a feröeri pontvesztéssel, az azt követő, Svájctól elszenvedett hazai vereséggel gyakorlatilag elúsztak a vb-részvételi reményeink, ez 1986 óta így van, de azért az szégyenteljes, hogy képtelenek voltunk gólt rúgni egy ilyen gyenge csapatnak. A futballba ölt milliárdok jogossága kérdőjeleződik meg, ha a magyar labdarúgás kirakatcsapata Andorrában vereséget szenved.

Tavaly novemberben Andorrának lőtt négyet Bernd Storck csapata, azóta Svédország (0–2), Portugália (0–3), Oroszország (0–3) és most ez – ez az 1–0-s vereség a legfájóbb.

Négy meccs szerzett gól nélkül, négy vereség.

Szégyen.

Kleinheisler László próbálkozik (Fotó: MTI)
Kleinheisler László próbálkozik (Fotó: MTI)

VB-SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA

B-CSOPORT

ANDORRA–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)
Andorra la Vella,Nemzeti Stadion,2400néző.Vezette:Kalogeropulosz (görög)
ANDORRA:J. Gómes – C. Rubio, Llovera, Lima, San Nicolás – Vales, Rebés – Clemente (Riera, 83.), Pujol (J. Ayala, 88.), A. Martínez – Aláez (Maneiro, 68.).Szövetségi kapitány:Koldo Álvarez
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Bese, Vinícus, Lang (Balogh N., 56.), Tóth B. – Nagy Á. – Dzsudzsák, Kleinheisler, Stieber Z. (Nagy D., 21.), Gyurcsó (Sallai R., 71.) – Eppel.Szövetségi kapitány:Bernd Storck
Gólszerző:Rebés (26.)

A csoport többi pénteki mérkőzésén
Feröer–Svájc 0–2
Lettország–Portugália 0–3

AZ ÁLLÁS
1. Svájc 6 6 12– 3 +9 18
2. Portugália 6 5 1 22– 3 +19 15
3. MAGYARORSZÁG 6 2 1 3 8– 7 +1 7
4. Feröer 6 1 2 3 2–10 –8 5
5. Andorra 6 1 1 4 2–13 –11 4
6. Lettország 6 1 5 2–12 –10 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik