Annak, aki nem jár rendszeresen futballmérkőzésre és nem élte át testközelből a magyar labdarúgás elmúlt harminc évét, nagyon nehéz elmagyarázni, honnan ez a szenvedély, ami még mindig jellemzi a magyar szurkolókat. Hogy lehet az, hogy miközben a magyar NB I-ben még mindig nagyon ritka a telt házas meccs, a válogatott rendre tömött lelátók előtt játszhat, és a Szlovákia elleni Eb-selejtezőt megelőzően két óra alatt elfogyott az összes jegy? És ugyan miért utazik valaki mozgáskorlátozottként a Csallóközből Budapestre, hogy aztán a kerekesszékében ülve, görögtűzzel a kezében guruljon a stadionhoz, és belekiabálhassa az éterbe: „Ria, ria, Hungária!”

 
Sajnos nem sikerült: kikaptunk Budapesten a szlovákoktól 
Mindegy, hova megyünk, három pont kell, és kész – Szoboszlai
Marco Rossi: Túl megy egy határon, hogy méteres lest nem vesznek észre
Baráth Botond: A bíró kipécézett engem, alig várta, hogy lapot adhasson 
Nemcsak nyelvében, futballjában is él a nemzet – akkor is, ha kikapunk
Leverték rajtunk a hibáinkat a szlovákok, s innen már nagy bravúr kell 
„Nem lehetett kellemes egy szektorban a magyarokkal” – szlovák lapszemle
Dzsudzsák befogta Marco Rossi száját – galéria 
Lesen vagyunk: egy vereség másnapja – PODCAST
Még úton vagyunk – Vincze András jegyzete 

Azt is nehéz elmagyarázni a „nem beavatottaknak”, miért emel egy többemeletnyi, Mátyás királyt ábrázoló drapériát a meccs előtt a magasba a magyar szurkolótábor. Miért énekelik meglett férfiemberek egy futballmeccsen felváltva a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt és az Éjjel soha nem érhet véget című kilencvenes évekbeli popslágert?

Aztán azt is nehéz megértetni a kívülállóval, hogy van az, hogy két éve a Feröerrel szembeni 1–0-s győzelem alkalmával a szurkolótábor fütyült, míg most, a nagy ellenlábas Szlovákia ellen a vereség után is megtapsolta a csapatot, végig űzte-hajtotta a játékosokat – akik mentek is becsülettel, csak sajnos nem fociztak igazán jól.

Mi, akik legalább húsz-harminc éve követjük a válogatott minden rezdülését, pontosan tudjuk, Magyarországon a labdarúgás sokkal többről szól, mint pusztán a futballról. A meccseken tapasztalható szurkolói szenvedélyben minden benne van, ami a magyar embereket jellemzi.

Határtalan szeretettel és határtalan dühvel egyformán találkozni a lelátón, a történelemhez való hozzáállást pedig már a meccsek elején felhangzó Himnusz meghatározza. Egyúttal tiszteljük a múltat, a hagyományokat, ebbe simán belefér, hogy a szurkolók népdalokat énekeljenek, de szeretünk álmodozni, kikapcsolódni és összekötni olyan dolgokat, amelyek olyan távol vannak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől.

Azt pedig az anyaországi magyaroknak nehéz elmagyarázni, mit jelent határon túli magyarnak lenni. Mit érezhet az az ember, akit a helyi többség idegennek tekint a saját szülőhazájában, ott, ahol az ősei születtek és éltek ki tudja, mióta? Mit jelent nekik Magyarországra jönni és beállni a vendégszektorba, mert ők valójában itt sem érezhetik itthon magukat.

Miattuk igazán fájó a vereség, és miattuk is kell küzdeni az Eb-ért, ahol nem lesz vendégszektor, ott már, ahogy 2016-ban is láthattuk, összekapaszkodva szurkol egy egész nemzet – mert nálunk a labdarúgás tényleg több mint futball, több mint sport...