Tét a vb-szereplés, még első kalaposak is lehetünk – tudnivalók az U17-es Eb-ről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.30. 13:33
null
Az U17-es magyar válogatott májusban Európa-bajnokságon szerepelhet (Fotó: Dömötör Csaba)
Két év után ismét Európa-bajnokságon szerepelhet az U17-es korosztályban a magyar labdarúgó-válogatott, amely Norvégiát és Bosznia-Hercegovinát is legyőzte az elitkörben, így a Belgium elleni mérkőzés eredményétől függetlenül biztossá tette részvételét a májusi írországi kontinenstornán. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a tavaszi Eb-vel kapcsolatban, valamint arról is szót ejtünk, hogy ez lehetne a legifjabb korosztályos nemzeti csapatunk, amely 1985 óta világbajnokságra jut, ha az Eb-n sikerülne ezt kiharcolni.

 

A HELYSZÍN ÉS A RÉSZTVEVŐK

Az írországi Európa-bajnokságra május 3–19. között kerül sor, a viadalon 16 válogatott vesz részt. Tizenhárom hely már elkelt a mezőnyben, a házigazda íreken, valamint a magyar és a belga csapaton kívül ugyanis Olaszország, Ausztria, Csehország, Anglia, Izland, Németország, Portugália, Oroszország, Franciaország és a címvédő nemzet, Hollandia korosztályos együttese is kvalifikálta magát az Eb-re.

A kontinensbajnokság mérkőzéseit négy város (Dublin, Waterford, Wicklow, Longford) hét különböző stadionjában rendezik, Dublinban négy helyszínen is láthatnak majd meccseket a szurkolók. A döntőre is a fővárosban, a több mint nyolcezer néző befogadására alkalmas Tallaght Stadionban kerül sor.

HOGYAN ÉS MIKOR KÉSZÜL EL A CSOPORTBEOSZTÁS?

Az Európa-bajnokság csoportbeosztását április 4-én, csütörtökön 19.30 órától készítik el. Írország a házigazda jogán automatikusan az A-csoportba kerül. A sorsolás előtt a többi tizenöt válogatottat két kalapba osztják be. Az első kalapban a nyolc elitkörös csoport hét, legtöbb pontot szerző győztese kap helyet, míg a másodikban a leggyengébb csoportelső, valamint a tornára kijutó hét második helyezett.

A kiemelés miatt tehát nem mindegy, hogy a magyar válogatott hányadik helyen végez elitkörös négyesében. A mieink rosszabb gólkülönbségük miatt csak úgy előzhetik meg a belgákat, ha megverik őket, ebben az esetben viszont egyből biztossá is válna, hogy bekerülünk a hét legjobb csoportgyőztes közé, mivel egy esetleges diadallal több ponttal (9) zárnánk, mint a 3-as számú csoportot megnyerő Anglia (7) és a 4-es számú kvartettben élen végző Izland (7).

A magyar válogatott mérkőzései az elitkörben
Magyarország–Norvégia 1–0 (Zuigéber 90.)
Magyarország–Bosznia-Hercegovina 1–0 (Zuigéber 37.)
Április 1. (hétfő), 16.30:
Magyarország–Belgium

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Belgium 2 2 4–0 +4 6
2. MAGYARORSZÁG 2 2 2–0 +2 6
3. Bosznia-Hercegovina 2 2 0–2 –2 0
4. Norvégia 2 2 0–4 –4 0

A LEBONYOLÍTÁS ÉS A VB-KVALIFIKÁCIÓ

HAT CSAPAT MÁR KINT VAN A VB-N

Az októberi, huszonnégy csapatos U17-es világbajnokságra eddig hat válogatott jutott ki: a házigazda Brazília mellett Új-Zéland, Ausztrália, Japán, Dél-Korea és Tádzsikisztán helye garantált.

Az Európa-bajnokságon a tizenhat válogatottat négy, egyaránt négycsapatos csoportba osztják, melyekből az első két helyezettek jutnak tovább a negyeddöntőbe. Az októberi, brazíliai U17-es vb-re a négy elődöntős és a világbajnoki szereplésért rendezendő playoffmérkőzés győztese jut ki. Ezt a találkozót az Eb negyeddöntőjében kieső válogatottak közül az a kettő játszhatja, amely a csoportmeccsek során a legtöbb pontot szerezte.

Mint ismert, két évvel ezelőtt a Szoboszlai Dominik fémjelezte magyar és a francia nemzeti csapat játszhatott a vb-indulásért, s Amine Gouiri találatával 1–0-ra a gallok nyertek, így ők utazhattak a világbajnokságra.

TUDNIVALÓK AZ U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG SORSOLÁSÁRÓL
Biztosan az első kalapba kerül:
Hollandia, Olaszország, Portugália, Izland, Franciaország
Biztosan a második kalapba kerül: Oroszország, Csehország, Németország, Ausztria
Kijutott még (de egyelőre nem tudni, melyik kalapba kerül): MAGYARORSZÁG, Belgium, Anglia

NEM CSAK A MAGYAR VÁLOGATOTTRA ÉRDEMES FIGYELNI

Dárdai Pál középső fiára, Mártonra is érdemes figyelni, aki a német korosztályos válogatott tagjaként vehet részt az Európa-bajnokságon. A 17 esztendős középhátvéd az elitkörben a németek három meccséből kettőt végigjátszott, míg a harmadikon a 79. percig volt a pályán. Tehát mondhatjuk, hogy alapembere a német utánpótlás-válogatottnak. A nationalelf az elitkörben Fehéroroszországgal (1–1) és Izlanddal (3–3) döntetlent játszott, míg Szlovéniát megverte (1–0), így csoportmásodikként, de veretlenül jutott ki az Eb-re.

A TÖRTÉNELEM

A magyar U17-es csapat 2002 óta ötödször kvalifikálta magát az évente megrendezendő Európa-bajnokságra, viszont az előző, 2017-es szereplése előtt legutóbb 2006-ban járt kontinenstornán – még a későbbi U20-as vb-bronzérmes garnitúrával. Ennek az együttesnek volt tagja többek között Gulácsi Péter, Koman Vladimir és Németh Krisztián. Korosztályos gárdánk abban az évben – valamint 2002-ben és 2003-ban is – a csoportkörben búcsúzott az Eb-től, míg 2017-ben, ahogy arról már esett szó, a világbajnoki részvételért játszhatott, és végül hatodik lett.

A magyar válogatott U17-es vb-n még nem járt. 1985-ben, amikor még U16-os együttesek versengtek egymással, a mieink meghívott válogatottként Brazíliát (1–0-s győzelem), Mexikót (0–0) és Katart (3–0) megelőzve veretlenül, kapott gól nélkül továbbjutottak csoportjukból, majd a negyeddöntőben a későbbi győztes Nigériától kaptak ki (1–3). Vagyis ha a mostani U17-es korosztály kijut az októberi vb-re, akkor 1985 óta ez lesz a legfiatalabb magyar nemzeti együttes, amely világbajnokságon szerepelhet.

AZ U17-ES MAGYAR VÁLOGATOTT JELENLEGI KERETE
Kapusok:
Hegyi Krisztián (Illés Akadémia), Vaits Marcell (Puskás Akadémia), Megyeri Gábor (Honvéd-MFA)
Védők: Buna Gábor (Honvéd-MFA), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Balogh Botond (MTK Budapest), Orosz Donát (DVTK), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia), Horváth Milán (Honvéd-MFA), Dávid Zoltán (Békéscsaba)
Középpályások: Kata Mihály (MTK Budapest), Major Sámuel (Salzburg), Tóth Borisz (DVTK), Kosznovszky Márk (MTK Budapest), Szalay Szabolcs (Illés Akadémia)
Támadók: Zuigéber Ákos (MTK Budapest), Komáromi György (Puskás Akadémia), Molnár Rajmund (Honvéd-MFA), László Dávid (Honvéd-MFA), Németh András (Genk), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik