Szélesi: Nem volt könnyű életet lehelni a játékosokba

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2017.05.15. 17:39
null
A tervezetthez képest másik pályán készült a franciák ellen a magyar válogatott (Fotó: MLSZ)
Újabb bravúr kell kedden az U17-es magyar válogatottól a világbajnoki részvétel kiharcolásához, ám a franciák elleni meccsre való felkészülést több tényező is nehezíti.

A Franciaország elleni keddi, világbajnoki részvételről döntő playoffmeccsre készülő csapat a tervek szerint hétfőn a Kustosija elnevezésű edzőpályán gyakorolt volna, csakhogy a hétfő virradóra lezúduló csapadék teljesen eláztatta a gyepet. Így aztán másik megoldás után kellett néznie a csapatnak, végül a csapat szálláshelyéhez, a Panorama Hotelhez közel eső NK Tresnjevka pályája lett a befutó.

A tizenkét óra után pár perccel kezdődő edzésen a mezőnyjátékosokra a felvezető futások után gimnasztika, majd robbanékonyságot fejlesztő gyakorlatok vártak, a gyakorlás második felében pedig a taktika csiszolása került középpontba, többek között az ellenfél térfelén történő labdaszerzéseket, valamint a rivális akcióinak levédekezését gyakorolta az együttes.

„Az elveszített pénteki negyeddöntő után nem volt könnyű életet lehelni a játékosokba, és kellően felspannolni őket, de mindent megetettünk, hogy sikerüljön – mondta Szélesi Zoltán, a válogatott szövetségi edzője, aki nem lehet ott a technikai zónában a franciák ellen. – Ahogy láttam, a hétfői edzésen a fiúk ismét visszatértek arra az ösvényre, amely sikerre vezethet. Ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom, hogy pokolian nehéz meccs vár ránk, nagyon erős ellenfél ellen.

A szakmai stáb nincs könnyű helyzetben, sárga lapos eltiltás miatt ugyanis Szoboszlai Dominik, Majnovics Martin és Csonka András sem léphet pályára, így a legjobb esetben is csak három mezőnyjátékos ül majd a kispadon.

Sajnos elkövettünk bizonyos hibákat, felelőtlen sárga lapokat gyűjtöttünk be, amelyek között több olyan is volt, amelyek nem a csapat érdekeit szolgálták. Akadnak olyan helyzetek a meccsen, amikor bele kell állni a párharcba, vagy a csapat érdeke miatt muszáj egy taktikai szabálytalansággal megállítani az ellenfelet. Csak sajnos, ha ezek mellé teljesen feleslegesen újabb sárgát gyűjtünk, akkor annak ez az eredménye. Emiatt bosszús voltam, és le is szúrtam a játékosokat.

A konkrét esetért nem kell messzire menni: a skótok elleni második csoportmeccsen Szerető Krisztofer gyönyörű szabadrúgásgólja után az egész csapatot magával ragadták az érzelmek, és mindenki a gólszerző nyakába akart ugrani. Csakhogy a játékvezető kiszúrta, hogy a kispadon, megkülönböztető mellényben üldögélő csapatkapitány, Szoboszlai is belépett a pályára – ez pedig sárga lapot vont maga után, a törökök ellen begyűjtött újabb kártya pedig egymeccses eltiltást...

Annak mindenképp örülhettek a válogatottnál, hogy a vasárnap könnyített edzést végző Bencze Márk hétfő délben már részt vett az egymás közötti játékban, annak viszont kevésbé, hogy Kiss Tamás fájós combbal bicegett le a gyakorlás közben. A Haladás középpályása szerencsétlen szituációban ütközött a kapujából kivetődő Oroszi Istvánnal, a kapus térde a combját találta el. Az orvosi stáb azonnal kezelésbe vette, remélik, kedden pályára léphet.

Az edzés utolsó fázisában a magyar játékosok is rúgtak tizenegyeseket, majd a gyakorlás végeztével a csapat visszatért a hotelbe.

A nap további része pihenéssel és hangolódással telt, kedden pedig következhet a franciák elleni találkozó.

U17-ES EB, EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
Döntetlen esetén nincs hosszabbítás, tizenegyesek döntenek a továbbjutóról.
Negyeddöntő
MAGYARORSZÁG–Törökország
0–1
Spanyolország–Franciaország 3–1
Anglia–Írország 1–0
Németország–Hollandia 2–1
Playoff (az 5. helyért)
A rájátszás nyertese ötödik európai csapatként részt vehet a 2017-es világbajnokságon. A negyeddöntő veszteseit rangsorolják (szempontok: 1. A csoportkörben elért jobb helyezés. 2. A csoportkörben szerzett több pont, jobb gólkülönbség vagy több szerzett gól. 3. Jobb negyeddöntős eredmény. 4. Kevesebb hibapont a csoportkörben és a negyeddöntőben (a piros lap 3, a sárga lap 1 pontot ér). 5. A selejtező sorsolásakor használt világranglistán lévő helyezés. 6. Sorhúzás.), majd a legjobb két válogatott megküzd egymással a világbajnoki szereplést érő 5. helyért
Magyarország–Franciaország (Tv: M4 Sport)
Május 16., 12.00
Elődöntő
Spanyolország–Németország (Tv: Eurosport1) Május 16., 17.45 vagy 20.30
Törökország–Anglia (Tv: Eurosport1) Május 16., 17.45 vagy 20.30
Döntő
Május 19., 20.00 (Tv: Eurosport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik