Puskás Ferenc egykori csapattársa, a díjátadó Amancio Amaro Varela  mellett Puskás dédunokája, Ane de Juan Damborena a posztumusz díjjal, Schmitt Pál és Szöllősi György Puskás-nagykövet, lapunk főszerkesztője (Fotók: Ifj. Döme László)

 

A Hotel Fairmont Monte-Carlót azok is jól ismerhetik, akik még nem jártak a Földközi-tenger Manhattanjeként emlegetett miniállamban, Monacóban. Ehhez a szállodához tartozik ugyanis az alagút, amely az évenkénti Formula–1-es világbajnoki futam idején a Circuit de Monaco részét képezi, s amely a városi pálya leggyorsabb és sokak szerint legveszélyesebb szakasza. S a hotel főbejáratával szemben található a nevezetes Loews, az F1 leglassúbb hajtűkanyarja. A Formula–1-es idénynek ugyan vége, ám az 1975 augusztusában megnyitott, jelenleg egy kanadai szállodalánchoz tartozó Fairmont ezen a hétvégén ismét a sportvilág (egyik) centruma lett.

Monaco esetében persze nem ritkaság, hogy fókuszba kerül, ha sportról van szó. A tradicionális F1-es viadal mellett tenisz-, vitorlás-, boksz-, atlétikai, rali- és golfversenyével is állandó szereplője a sportnaptárnak, itt székel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség, a férfi és női profi teniszezők nemzetközi szervezete, a motorcsónakosok és az öttusázók világszövetsége is. Azt már nem lenne könnyű számba venni, hogy a sportvilág hány csillagának lakhelye a hercegség, s nem csupán kedvező éghajlata (ezen a hétvégén a 14-15 Celsius-fok kellemes napsütéssel párosul), hanem vonzó adójogszabályai miatt is.

A sportcsillagok Oscar-gálája – így nevezik a szervezők a Világ Sportlegendái-díjhoz (World Sports Legends Award) kapcsolódó ceremóniát – azonban még errefelé is kiemelt figyelmet érdemlő esemény. Már csak azért is, mert a 2016-ban Monacóban alapított díj kilóg a különféle év- és életműdíjak sorából: azok a sportemberek kaphatják meg, akik kiemelkedő sportkarrierjük mellett pályafutásuk befejezése után vagy mellett is sokat tettek a közösségért, s életművük példaértékű az új generációknak is. Ez az elismerés tehát a sport etikai és erkölcsi értékeit is népszerűsíti, s ezzel motiválni szeretné a fiatalokat. A köztünk élő legendák mellett a jótékonysági tevékenységet is díjazzák, sőt posztumusz kitüntetést is kiosztanak.

Utóbbit ebben az esztendőben Puskás Ferencnek ítélték oda (egy másik monacói szál: „Pancho” lábnyoma megtalálható a Bajnokok Sétányán, mások mellett Diego Maradona, Pelé, Raymond Kopa, Zinédine Zidane és Gianni Rivera társaságában; más kérdés, hogy a promenád átépítés miatt jelenleg zárva van). A néhai futballgéniusz képviseletében a trófeát Öcsi bácsi dédunokája, Ane de Juan Damborena és Schmitt Pál, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök vette át a szombat esti gálán. (A díj a brazil festő és szobrász, Marcos Marin alkotása, az opart művész Marilyn Monroe-t megidéző műve megtekinthető a Fairmont Hotelben, s lapunknak elárulta, hamarosan nekilát Puskás szobra elkészítésének is.)

A jeles eseményre megérkezett a Puskás Akadémia képviseletében többek között Mészáros Lőrinc elnök, Jakab János, a felügyelőbizottság elnöke és Tóth Balázs akadémiaigazgató, a Magyar Labdarúgó-szövetség alelnöke, Berzi Sándor, míg Puskás egykori klubja, a Real Madrid képviseletében a legendás 10-es egykori játszótársa, Amancio Amaro Varela érkezett Monte-Carlóba, az Európa-bajnokot díjátadónak is felkérték. Jelen volt még az ünnepségen Károlyi György, Magyarország párizsi nagykövete is. A felcsúti Puskás Intézet minitárlatot épített fel a Hotel Fairmont Monte-Carlo egyik, a Földközi-tengerre néző szárnyában, az ünnepségnek helyet adó Salle d'Or előtt, amely több értékes relikviával mutatta be Puskás Ferenc kispesti és madridi életútját, válogatottbeli szereplését.

Az F1-es világbajnok Mario Andretti életműdíjat kapott – KATTINTSON A FOTÓRA ÉS NÉZZE MEG A GÁLÁRÓL KÉSZÜLT TOVÁBBI KÉPEINKET!

 

A VILÁG SPORTLEGENDÁI-DÍJ 2019. ÉVI KITÜNTETETTJEI

ÉLETMŰVÉÉRT:
Nasszer al-Attijah (katari): autóversenyző, 3x Dakar-győztes,
olimpiai bronzérmes sportlövő
Mario Andretti (amerikai): F1-es világbajnok, Indy- és NASCAR-győztes
Loris Capirossi (olasz): 3x gyorsaságimotoros-világbajnok
Ana Gabriela Guevara Espinoza (mexikói): világbajnok, olimpiai ezüstérmes 400 méteres futó

JÓTÉKONYSÁGI TEVÉKENYSÉGÉÉRT:
Connie Henry (brit): a Track Academy jótékonysági szervezet vezetője, amely a sportot is felhasználja a fiatalok mentorálására

POSZTUMUSZ:
Puskás Ferenc (magyar): olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes, 3x BEK-győztes labdarúgó