Diego Godínnak elnyerte tetszését az új Puskás Aréna (Fotó: Török Attila)

 

Óscar Tabárez szövetségi kapitányt először a 4–2-es magyar győzelemmel végződő 1954-es világbajnoki elődöntőről kérdezték a vendég újságírók, amelyet sokan az évszázad mérkőzésének neveznek.

„Történelmi okokból is fontos a találkozó – kezdte az uruguayi szövetségi kapitány. – Hétéves voltam, amikor az 1954-es mérkőzést rendezték, az iskolában ültünk, és rádión keresztül hallgattuk. A magyar csapat abban az időben történelmi tettet vitt véghez, nagyszerűen futballozott. Akkor ismertem meg olyan neveket, mint Hidegkuti, Bozsik és Puskás. Nagyon büszke és halás vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú ország ellen vezethetem a csapatomat.

Tabárez elmondta, hogy remek állapotban vannak a játékosai, köztük a legnagyobb sztárok, Luis Suárez és Edinson Cavani is. A szövetségi kapitányt ezek után a helyszínről, Budapestről, illetve a Puskás Arénáról kérdezték.

„Megtiszteltetés, hogy itt lehetünk a Puskás Aréna megnyitóján. Szép, és méltóságteljes a magyarok számára ez a stadion. Amennyit láttunk a városból, csak pozitívumokat tudok mondani. Amikor feltérképeztük az ellenfelet, nem értettük, miért nem látjuk a magyar válogatottat a világbajnokságokon, a csapatait az európai kupasorozatokban, illetve a magyar játékosokat topbajnokságban. Kívánom, hogy Magyarország visszatérjen a labdarúgás nagy porondjára, a méltó helyére. Biztos vagyok benne, hogy ez meg fog történni.”

A szövetségi kapitány és a csapatkapitány, Diego Godín is elmondta, szeretnének nyerni a pénteki stadionavatón.

„Egy jó időszakában lévő együttes ellen lépünk majd pályára. A találkozó tökéletes lesz arra, hogy folytassuk a felkészülésünket a jövő nyári Copa Américára. A Puskás Aréna nagyon látványos, impozáns látványt nyújt, öröm lesz itt játszani. Ez az egyik legszebb stadion, amiben valaha jártam. Nagyon szívélyesen fogadtak minket Budapesten az emberek, és látom, hogy Magyarország mennyire futballszerető nemzet” – nyilatkozta a dél-amerikai együttes csapatkapitánya, akit arról is kérdeztek, hogy mi a különbség a magyarok elleni, illetve a keddi, argentinok elleni összecsapás között.

„Az argentinok elleni meccs egy derbi lesz, még ha csak felkészülési mérkőzés is. Értelemszerűen ez plusz motivációt jelent számunkra, és meg akarjuk nyerni.”

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Szalai Attila (Apollon Limassol – Ciprus), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Pávkovics Bence (Debreceni VSC)
Középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg – Ausztria), Vida Máté (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Feczesin Róbert (Újpest FC), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz 05 – Németország), Varga Roland (Ferencváros), Zsótér Donát (Újpest FC)
Korhut Mihály eltiltás miatt nem játszhat Wales ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
November 15., péntek (Puskás Aréna)
19.00: Magyarország–Uruguay (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Vezeti: Damir Skomina (Robert Vukan, Tomaz Klancnik) – szlovénok

EB-SELEJTEZŐK
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales – élőben az NSO-n!
20.45: Horvátország–Szlovákia – élőben az NSO-n!
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán – élőben az NSO-n!
20.45: Wales–Magyarország – élőben az NSO-n!

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Horvátország 7 4 2 1 14–6 +8 14
2. MAGYARORSZÁG 7 4 3   8–9 –1 12
3. Szlovákia 6 3 1 2 10–8 +2 10
4. Wales 6 2 2 2   6–6   0   8
5. Azerbajdzsán 6 1 5   5–14 –9   1