Protokoll, gesztus – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2017.10.19. 00:23

Amikor a múlt hét keddi magyar–feröeri vb-selejtező után a szerkesztőségi értekezleten felvetődött, hogy megkérdezzük a válogatott focistákat arról, maradjon vagy menjen Bernd Storck, jómagam két okból is szkeptikus voltam a válaszokat illetően. Egyrészt azért, mert néhány kivételtől eltekintve a többség általában a szokásos paneleket pufogtatja a kicsit is kényes témákban, másrészt ezúttal jogosan húzhatták ki magukat a játékosok a véleménynyilvánítás alól azzal az indokkal, hogy ez nem az ő kompetenciájuk. S valóban kissé életszerűtlen, hogy a beosztottaknak nagy nyilvánosság előtt színt kelljen vallaniuk arról, szerintük kirúgják-e a főnöküket, vagy sem. Egyedül Stieber Zoltán ment elébe a dolognak azzal, hogy kijelentette, rengeteget köszönhet a német szakembernek, ezért szeretné, ha maradna.

Most, hogy Storcknak mégis mennie kellett, a válogatott néhány tagja – no meg a köztudottan futballszerető miniszterelnök – saját közösségi profilján magyarul, németül és/vagy angolul megköszönte az előző szakvezető ténykedését. A kormányfői danke sehrt vehetjük abszolút őszintének, hiszen Orbán Viktornak ebben a témában felesleges lenne udvariassági köröket tennie. A játékosok kapcsán viszont felhorgadt bennem a kisördög, hátha csak a külvilágnak, a közösségi médiának akarják a jó arcukat mutatni ezzel a gesztussal. Aztán rájöttem, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám (akik szintén nyilvános dankét mondtak) valóban hálásak lehetnek Storcknak, leginkább a tavalyi Európa-bajnoki szereplés miatt, s ezek a tapasztalt labdarúgók pontosan tudják, hogy magyarként ilyesmit nem túl sűrűn élhetnek meg, sőt talán soha többé.

Ám ha esetleg csak a kapcsolattartás formai szabályait, írott és íratlan szokásait megszabó protokoll miatt mondtak köszönetet, s egyben azért, hogy ezzel újabb hírt generáljanak magukról, az sem baj. Nyilván annak a focistának, akitől a német tréner megvonta a bizalmat és kihagyta a keretből, eszébe sem jutott bármilyen udvariassági formula, inkább örült a hírnek – persze az érzéseit nem verte nagydobra. Köztünk szólva Storck is tudta, mi a dolga, az MLSZ oldalán hálatelt nyilatkozattal búcsúzkodott, ami a megjelenés helyét és formáját tekintve sokkal inkább protokollízű, mint a játékosok megnyilvánulásai. Mégis korrektnek tekinthető, főképp ha néhány hét múlva – már a távolból – nem kiabál vissza kígyót-békát, épp az ellenkezőjét, mint amit most mondott.

Számunkra sincs más, mint búcsúzni, Andorrára, Feröerre, Bázelre gondolva nem feltétlenül „Auf Wiedersehen!”-nel, de egy „Minden jót!” belefér: Alles Gute, Herr Storck! Ez nekünk sem árt, akik maradunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik