Pintértől Rossiig – 5 év, 6 kapitány, 27 meccs a Groupama Arénában

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2019.10.15. 08:35
null
A Groupama Aréna 27 mérkőzésén 13 győzelmet aratott a magyar válogatott – a legutóbbit vasárnap (Fotó: Török Attila)
Az Azerbajdzsán elleni selejtezővel, ha nem is egy korszak, de egy időszak lezárult a magyar labdarúgó-válogatott történetében, ugyanis hosszú idő után után először fordul elő, hogy a következő hazai mérkőzést nem a Groupama Arénában, hanem az új Puskás Arénában játsszák.

A magyar labdarúgó-válogatott öt évvel ezelőtt, 2014. szeptember 7-én játszotta az első mérkőzését az egy hónappal korábban átadott, Üllői úti Groupama Arénában. Azóta a hazai találkozóin csak egyszer, 2015. júniusában, a litvánok elleni felkészülési meccsen hagyta el a fővárosi létesítményt (Debrecenben győzött 4–0-ra).

Mialatt felépült az új Puskás Aréna, válogatottunk 27-szer lépett fel a Groupama Arénában, hat különböző szövetségi kapitány irányítása mellett. Az első alakalommal az ősfradistaPintér Attila első és egyben utolsó tétmérkőzésén, Észak-Írországtól a hajrában kapott két góllal 2–1-es vereséget szenvedtünk. LegközelebbDárdai Pál irányításával a finnek ellen meglett az első siker (1–0). Az említett 27 meccsből 13-szor győztünk, négyszer döntetlent játszottunk és tízszer kikaptunk.

Pintér Attila szövetségi kapitányként az egyetlen tétmérkőzésén az Üllői úton irányította a válogatottat (Fotó: Nemzeti Sport)
Pintér Attila szövetségi kapitányként az egyetlen tétmérkőzésén az Üllői úton irányította a válogatottat (Fotó: Nemzeti Sport)

A legtöbb mérkőzést, 12-t a német Bernd Storck vezetésével vívta meg a Fradi-pályán a válogatott, ebből ötöt nyert meg, míg Marco Rossi kapitányi időszakában a hétből hatszor örülhetett győzelemnek, vagyis eddig vele volt a legsikeresebb a válogatottunk a Groupama Arénában, ami a győzelmek számát illeti. A válogatottat megbízott kapitányként irányító, újpesti kötődésű Szélesi Zoltánnak csak egy hazai mérkőzés jutott a Fradi-arénában, azt meg is nyerte a csapat Costa Rica ellen 1–0-ra. A leghosszabb veretlenségi időszakot ezen a helyszínen Dárdai Pállal és Bernd Storckkal közösen produkálta a csapat (előbbivel kezdte, utóbbival folytatta), amikor 2015. március 29-től, a görögök elleni 0–0-tól számítva másfél éven át, hat mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre. A legrosszabb mérleg a belga Georges Leekensé volt, akivel háromból háromszor kaptunk ki: a kazahoktól (2–3), a skótoktól (0–1) és az az ausztráloktól (1–2). Ráadásul Leekens nevéhez köthető a legmeglepőbb vereség is, hiszen Kazahsztán együttese úgy nyert Budapesten, hogy előtte két évig nyeretlen volt. A legfájóbb vereség alighanem a legutóbbi, Szlovákia elleni zakó (1–2) volt.

A legnagyobb diadal egyrészt a norvégok elleni, Eb-pótselejtezőn elért 2–1-es győzelem (Priskin Tamás gólja örök emlék marad), amivel válogatottunk kivívta a 2016-os Eb-szereplés jogát, másrészt a vb-ezüstérmes horvátok elleni 2–1, idén tavasszal. Számszerűen az Andorrával szembeni 4–0-s győzelem (2016) volt a legnagyobb különbségű magyar siker a Groupama Arénában. A legnagyobb különbségű, 3–0-s vereséget Oroszországtól szenvedtük el felkészülési mérkőzésen (2017-ben).

A magyar válogatott történetében az elmúlt hetven évben nem sűrűn volt arra példa, hogy szinte megszakítás nélkül, öt év alatt 27 meccset ugyanazon a helyszínen játsszon a csapat. 1939. június 8. (Magyarország–Olaszország 1:3) és 1948. május 23. (Magyarország–Csehszlovákia 2:1) között volt az egyik leghosszabb széria ugyanazon a helyszínen, akkor a második világháború idején és az után, összesen kilenc évig mindig az Üllői úton lépett pályára, de ez idő alatt itthon csak 20 mérkőzést rendeztek. Egyébként az 1900-as évek elején előbb a Csömöri út, a Margitsziget, majd a Millenáris, később az Üllői út, a Hungária út adott otthont a nemzeti csapat meccseinek. 1948-tól – „kiszabadulva az Üllői úti fogságból” – már Újpesten, a Megyeri úton is rendeztek találkozókat (az elsőn, 1948 júniusában 9:0-ra győzött Magyarország Románia ellen, s az azt követő 14 itthoni meccsből 12-t Újpesten rendezett meg az MLSZ), az első vidéki helyszín 1949. július 10-én a debreceni Nagyerdei Stadion volt, a lengyeleket 8:2-re vertük meg.

A Népstadionban 1953. november 15-én játszott először a válogatott (Magyarország–Svédország 2:2), a nemzeti stadionban s 1961-ig sorozatban 30 találkozón szerepelt, majd egy Megyeri úti kitérő után, 1972-ig újabb 37 találkozó következett a Népstadionban. A hetvenes években már többször vendégeskedett vidéken a nemzeti csapat, többek között Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Nyíregyházán is rendeztek meccset. Az első számú helyszín a Népstadion maradt, de gyakoribb volt a helyszínváltás, mint az elmúlt öt évben. A Népstadionban, illetve későbbi nevén a Puskás Ferenc Stadionban legutóbb 2014. június 7-én játszott a válogatott, még Pintér Attila szövetségi kapitányi időszakában (Magyarország–Kazahsztán 3–0).

A vasárnapi, Azerbajdzsán elleni győzelmet követően legközelebb, Uruguay ellen már ismét az újjáépített nemzeti stadionban lép pályára a csapat. Éppen november 15-én, 66 évvel a Népstadion első válogatott mérkőzése után. Egyébként 1962-ben már volt arra példa, mint most lesz, hogy Uruguay után nem sokkal Walesszel is megmérkőzünk: a Népstadionban áprilisban 1:1-et játszottunk a dél-amerikaiakkal, majd novemberben 3:1-re nyertünk Wales ellen, igaz, akkor az a meccs is itthon volt (nem mellékesen a két találkozó között kilenc mérkőzést lejátszott válogatottiuunk, többek között részt vett a chilei világbajnokságon…). Most a stadionavató után négy nappal Cardiffban kellene győznünk, az immár valóban sorsdöntő Eb-selejtezőn…

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI 2014-TŐL A GROUPAMA ARÉNÁBAN
IdőpontEllenfél
Végeredmény
Szöv. kapitány
2014. 09. 07. Észak-Írország 1–2 Pintér A.
2014. 11. 14. Finnország 1–0 Dárdai P.
2014. 11. 18. Oroszország 1–2 Dárdai P.
2015. 03. 29. Görögország 0–0 Dárdai P.
2015. 09. 04.Románia 0–0 B. Storck
2015. 10. 08. Feröer 2–1 B. Storck
2015. 11. 15. Norvégia 2–1 B. Storck
2016. 03. 26. Horvátország 1–1 B. Storck
2016. 05. 20. Elefántcsontpart 0–0 B. Storck
2016. 10. 07. Svájc 2–3 B. Storck
2016. 11. 13. Andorra 4–0 B. Storck
2016. 11. 15. Svédország 0–2 B. Storck
2017. 06. 05. Oroszország 0–3 B. Storck
2017. 08. 31. Lettország 3–1 B. Storck
2017. 09. 03. Portugália 0–1 B. Storck
2017. 10. 10. Feröer 1–0 B. Storck
2017. 11. 14. Costa Rica 1–0 Szélesi Z.
2018. 03. 23. Kazahsztán 2–3 G. Leekens
2018. 03. 27. Skócia 0–1 G. Leekens
2018. 06. 09. Ausztrália 1–2 G. Leekens
2018. 09. 11. Görögország 2–1 M. Rossi
2018. 11. 15. Észtország 2–0 M. Rossi
2018. 11. 18. Finnország 2–0 M. Rossi
2019. 03. 24. Horvátország 2–1 M. Rossi
2019. 06. 11. Wales 1–0 M. Rossi
2019. 09. 09. Szlovákia 1–2 M. Rossi
2019. 10. 13. Azerbajdzsán 1–0 M. Rossi
27 meccs, 13 győzelem, 4 döntetlen, 10 vereség
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik