Női válogatott: újabb két meccs, abból egy itthon – itt a keret!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.27. 12:02
Markó Edina, a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Bosznia-Hercegovina elleni felkészülési mérkőzésre, valamint a Törökország elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőre. A mieink május 31-én, kedden Telkiben, majd június 6-án, hétfőn Antalyában lépnek pályára.

A keretben nincs meglepetés, Markó Edina ezúttal is azoknak a játékosoknak postázott meghívót, akik az utóbbi időben rendszeresen tagjai a magyar válogatottnak. Fellelhető a listán az MTK középpályása, Hummel-Smuczer Angéla neve is, aki a Ferencváros elleni bajnoki döntő második mérkőzésén térdsérülést szenvedett, de a jelek szerint felépült, és vállalja a játékot a nemzeti csapatban.a Ferencváros elleni bajnoki döntő második mérkőzésén térdsérülést szenvedett, de a jelek szerint felépült, és vállalja a játékot a nemzeti csapatban.

A világranglista 40. helyén álló mieink május 31-én, a magyar női labdarúgás napján Bosznia-Hercegovinát (62.) fogadják Telkiben. Az eredeti tervek szerint a jelentősebb játékerőt képviselő Belgiummal (28.) csaptunk volna össze, de a belgák csak hazai pályán vállalták volna a meccset. A keddi mérkőzés 16 órakor kezdődik.

Hat nappal később, június 6-án következik a Törökország elleni idegenbeli Európa-bajnoki selejtező, amelyre Antalyában, a 7100 fő befogadására alkalmas Akdeniz Egyetemi Stadionban kerül sor.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Szőcs Réka (FC Basel – Svájc), Bíró Barbara (Viktória-Trend Optika FC), Samu Anna (Ferencváros)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland – Ausztria), Szabó Viktória (1. FC Lübars – Németország), Tóth Gabriella (Werder Bremen – Németország), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Papp Dóra (MTK), Tóth Alexandra (SC Südburgenland – Ausztria), Pinczi Anita (MTK)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK), Nagy Lilla (MTK), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Szuh Erika (1. FC Lübars – Németország), Csiszár Henrietta (1. FC Lübars – Németország), Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg – Németország), Szarvas Alexandra (FC Basel – Svájc), Rácz Zsófia (MSV Duisburg – Németország)
Támadók: Zeller Dóra (Hoffenheim – Németország), Sipos Lilla (St. Pölten-Spratzern – Ausztria), Vágó Fanny (St. Pölten-Spratzern), Zágor Bernadett (Ferencváros), Kaján Zsanett (MTK), Kocsán Petra (Ferencváros)
Biztonsági tartalék: Németh Júlia (Ferencváros)

AZ EB-SELEJTEZŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 6
6
30–0 18
2. MAGYARORSZÁG
6
2
2
2
7–17
8
3. Horvátország 6
2
1
3
8–7 7
4. Oroszország
4
1
2
1
4–5
5
5. Törökország 6
1
5
1–21 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik