Női Eb-sel.: „Nem engedhetünk meg még egy olyan meccset”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.07. 23:14
A magyar női labdarúgó-válogatott szeptember 20-án a Marozsán Dzsenifer nélkül érkező olimpiai bajnok németekkel csap össze Európa-bajnoki selejtezőn. A mieinket irányító Markó Edina szerint nincs jelentősége annak, hogy a németek nem a legerősebb, hanem fiatalabb csapattal érkeznek Gyirmótra.



A magyar válogatott utolsó Eb-selejtezője előtt harmadik helyen áll csoportjában, az előrelépésre már nincs esélye, a visszacsúszásra csak akkor, ha a horvátok bravúrgyőzelmet aratnak Oroszországban. A csoportot hibátlan mérleggel, kapott gól nélkül vezető németek elleni összecsapáson a válogatott szeretné bebizonyítani, hogy a tavalyi, idegenbeli selejtezőn elszenvedett 12–0-s vereség nem tükrözte a valós erőviszonyokat.

„Előfordulnak olyan mérkőzések, amikor az egyik csapatnak minden összejön, a másiknak pedig semmi. A németországi ilyen meccs volt, és miután amúgy is jelentős a különbség a két csapat játékereje között, súlyos vereség lett a találkozó vége. Nem engedhetünk meg még egy hasonló mérkőzést, nagyobb ellenállást kell kifejtenünk, méltó ellenfelei szeretnénk lenni a németeknek. Örülök, hogy megnyerték az olimpiát, így valóban elmondhatjuk, hogy a világ jelenlegi legjobb csapata lesz az ellenfelünk. A lányok megmutathatják, mennyit fejlődtek az elmúlt egy évben, és bebizonyíthatják, hogy igenis van tartásunk, és képesek a világ legjobbja ellen jó meccset játszani. Nem tartunk a németektől, nagyon várjuk a mérkőzést, és bár riválisunk a toronymagas esélyes, szeretnénk jó eredményt elérni” – mondta Markó Edina szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A keret itthon játszó tagjai – az Ausztriában légióskodó Vágó Fannival kiegészülve – hétfőn és kedden kétnapos edzőtáborozáson vettek részt, amelyen már a németek elleni mérkőzésre készültek. A csapat az edzőtáborozás végén a REAC U16-os csapatával játszott felkészülési meccset, amelyen a fizikailag erősebb riválissal szembeni párharcokat, ütközéseket gyakorolhatták a lányok, és szimulálhatták a megszokottnál magasabb tempóban való játékot is.

Mivel a németek már megnyerték a csoportot, megengedhetik maguknak, hogy nem hozzák el Magyarországra minden ászukat – így a magyar származású Marozsán Dzsenifert sem –, és egy fiatalabb csapattal állnak ki az orosz és a magyar válogatott ellen.

„Nincs jelentősége annak, hogy a németek fiatalabb kerettel érkeznek, mert minden kieső játékosuk helyére három ugyanolyan erősségű futballistát tudnak kiállítani. Másrészt még ez a fiatal csapatuk is idősebb átlagéletkorban, mint a miénk. Készülünk természetesen a németekből, Lévai Andrea meccselemzővel feltérképeztük ellenfelünk várható játékát” – mondta Markó.

„Végignéztem a németek mérkőzéseit az olimpián, és bár más kerettel és más szakvezetővel érkeznek, mint amivel Rióban szerepeltek, játékrendszerben és játékstílusban nem várunk változást, az alapelvek hasonlóak lesznek. Ellenfelünk négy nappal a gyirmóti összecsapás előtt Oroszországban játszik Eb-selejtezőt, annak a találkozónak az elemzése is fontos része lesz a felkészülésnek, ott látjuk majd igazán, hogy a jelenlegi kerettel milyen összeállítással lépnek pályára” – vélekedett a szakember.

Markó Edina dolgát nehezíti, hogy a kulcsjátékosok közül Kaján Zsanett, Hummel-Smuczer Angéla, Sipos Lilla és Zágor Bernadett sérülés, míg Mosdóczi Evelin eltiltás miatt nem léphet pályára a szeptember 20-i mérkőzésen.

„Lesznek hiányzóink, de ezzel nem foglalkozunk, azokra figyelünk, akik pályára tudnak lépni. Már van egy tervezett taktika és egy kezdőcsapat a fejemben, bízom benne, hogy a következő két hétben elkerülnek bennünket a sérülések, és nem kell az utolsó pillanatban változtatnunk ezen. Ebben a selejtező sorozatban két mérkőzésen, a horvátok elleni győztes hazai, és az oroszok elleni három hármas idegenbeli összecsapáson sikerült azt a kezdőt pályára küldeni, amit elterveztem, remélhetőleg most sem kell napokkal a mérkőzés előtt kulcsemberek pótlásán gondolkodnunk” – zárta gondolatait a szakvezető.

A mieink szeptember 20-án, kedden 16 órától csapnak össze az Eb-címvédő németekkel a gyirmóti Alcufer Stadionban.

A NÉMET KERET
Kapusok:
Almuth Schult (VfL Wolfsburg), Lisa Weiss (SGS Essen), Meike Kämper (MSV Duisburg)
Védők: Josephine Henning (Arsenal), Felicitas Rauch (Turbine Potsdam), Kristin Demann (Hoffenheim), Tabea Kemme (Turbine Potsdam), Babett Peter (VfL Wolfsburg)
Középpályások: Verena Faisst (VfL Wolfsburg), Jaqueline Klasen (SGS Essen), Linda Dallmann (SGS Essen), Lena Gössling (VfL Wolfsburg), Anna Blässe (VfL Wolfsburg), Isabel Kerschowski (VfL Wolfsburg), Svenja Huth (Turbine Potsdam), Kathrin Hendrich (1. FFC Frankfurt)
Támadók: Pauline Bremer (Olympique Lyon), Anja Mittag (Paris Saint-Germain), Hasret Kayikci (Freiburg), Mandy Islacker (1. FFC Frankfurt), Lena Petermann (Freiburg), Lina Magull (Freiburg)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 6 6 30–0 18
2. Oroszország 6 3
2 1 9–5 11
3. MAGYARORSZÁG 7
2 2 3
8–19 8
4. Horvátország 7
2 1 4
8–10 7
6. Törökország 8
1
1 6 3–24 4

A SELEJTEZŐCSOPORT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
Szeptember 16., 18.00:
Oroszország–Németország
Szeptember 20., 16.00: MAGYARORSZÁG–Németország
Szeptember 20., 19.00: Oroszország–Horvátország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik