Női U19-es Eb-sel.: bravúros győzelem, elitkörben a mieink!

Vágólapra másolva!
2017.10.22. 10:04
A magyar női U19-es labdarúgó-válogatott a hajrában szerzett gólokkal 2–0-ra legyőzte Skóciát szombaton a hazai rendezésű Eb-selejtezőtorna második fordulójában, ezzel biztossá tette továbbjutását a tavaszi elitkörbe.

Turtóczki Sándor szövetségi edző a torna előtt elmondta, hogy Skócia az utóbbi években erősebb volt a többi riválisunknál, nyáron is ott volt az észak-írországi nagydöntőben, sőt az angolokkal a vb-részvételért játszhatott, így ők ígérkeznek a legnehezebb ellenfélnek.

Ennek megfelelően is indult az összecsapás, a skótok többet birtokolták a labdát, és rohamaikkal a saját kapuja elé szorították a magyar csapatot, amelynek egyébként is arra épült a taktikája, hogy az ellenfél fizikai fölénye miatt csak a saját térfelén kezdi meg a védekezést.

Bár a skótok többet próbálkoztak, igazi ziccerig nem tudtak eljutni, a magyar védelem remekül állta a sarat, a csapat pedig kontrajátékkal próbálkozott a megszerzett labdákkal. Bár voltak meleg pillanatok Varga Luca kapuja előtt, az első félidőben nem esett gól.

A második játékrészben kiegyenlítődtek az erőviszonyok, a magyar lányok óriási lelkesedéssel futballoztak, és nagyon szervezett, egységes játékot bemutatva egyenrangú ellenfelei voltak a skót csapatnak. Már csak percek voltak hátra a találkozóból, amikor mindez az eredményességben is megmutatkozott. A 89. percben Oláh Adrienn beadását az első meccsen duplázó Tolnai Katalin csúsztatta gyönyörűen a skót kapuba (1–0), majd a hosszabbítás pillanataiban szintén Oláh beadása vezetett az újabb gólhoz, ami a vizes füvön felgyorsulva becsapta Amy Muirt, és a labda a saját kapujába pattant a játékosról (2–0).

„Nagy dicséretet érdemelnek a lányok. Nagyon szervezett, motivált csapatként léptünk pályára a nálunk fizikálisan erősebb skótok ellen, de emellett a második félidőben játékban is tudtunk pluszt nyújtani. A törökök és a skótok is erősek, ezért dinamikus, gyors, erőszakos futballt játszanak, de mi fel tudtuk venni a versenyt a szervezettségünknek köszönhetően. A lányok nagy szívvel küzdöttek mindkét meccsen, egyszerűen jobban akartuk a sikert, mint ellenfeleink. A skótok ellen a két szerzett gólunk mellett a védőmunkát is ki kell emelni, szinte hiba nélkül védekeztek a lányok, összesen hat lövést sikerült blokkolnunk. Számos remek egyéni teljesítmény akadt, de a győzelem az egész csapat diadala volt” – értékelte a mérkőzést Turtóczki Sándor.

A magyar válogatott kedden az első két meccsét elveszítő Örményország ellen zárja a hazai selejtezőtornát.

NŐI U19-ES EB-SELEJTEZŐ
10. CSOPORT, 2. FORDULÓ

Skócia–Magyarország 0–2 (0–0)
Bük. Vezette:
Elvira Nurmusztafina (kazah)
MAGYARORSZÁG: Varga Luca – Fél Patrícia, Kovács Laura, Csigi Eszter, Fél Alexandra – Váradi Ráhel (Böcskei Nikoletta, 86.), Tolnai Katalin, Anda Letícia – Dorner Dóra (Králik Fanni, 91.), Pulins Brigitta, Oláh Adrienn. Szövetségi edző: Turtóczki Sándor
Gólszerző: Tolnai (89.), Muir (92. – öngól)

A csoport másik mérkőzésén
Törökország–Örményország 5–0

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 2 2 7–2 +5 6
2. Törökország 2 1 1 7–5 +2 3
3. Skócia 2 1 1 2–2 0 3
4. Örményország 2 2 0–7 –7 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik