Női foci: négygólos sikerrel zárta az évet a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 22:04
null
Női válogatottunk 4–0-s győzelemmel zárta az évet (Fotó: Koncz György)
Markó Edina együttese 3–0-s első félidő után 4–0-ra verte meg Észtországot Telkiben a 2018-as esztendő utolsó női válogatott labdarúgó-mérkőzésén.

A magyar csapat Szabó Viktória góljával szerzett vezetést, majd az első félidőben Vágó Fanni még kétszer betalált. A második játékrész elején Mosdóczi Evelin tizenegyesből állította be a 4–0-s végeredményt.

Azt gondolom, így kell zárni egy évet. Főleg az első félidei játékunk volt tökéleteshez közeli egy kellemes ellenfél ellen nyilatkozta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi kapitány. De ugyanilyen szintkülönbséggel játszottunk a selejtezőkön, ezért fontos volt, hogy ha tudjuk, hogy győznünk kell, akkor az a pályán is megmutatkozzon. Örülök, hogy jó teljesítményekkel tudtuk megajándékozni egymást a játékosaimmal. A fiatalok is nagyon jól teljesítettek. Látom, hogy fejlődnek és remélem, hogy a jövő válogatottja rájuk fog épülni. Folyamatosan tanulunk, építkezünk, hiszen mindig előre kell lépnünk. Van még egy kis időnk az Eb-selejtezőkig, ám úgy vélem, erre a játékra lehet építeni.

A magyarok legutóbb októberben léptek pályára két felkészülési mérkőzésen, előbb 1–0-ra, majd 3–0-ra győztek Máltán a házigazdák ellen.

NŐI LABDARÚGÁS
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Magyarország–Észtország 4–0 (Szabó V. 10., Vágó F. 17., 32., Mosdóczi 55.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik