Női foci: a magyar válogatott középpályás a PSV-be igazolt

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 17:56
null
Rácz Zsófia profi szerződést kötött a PSV-vel (Fotó: Twitter/PSV)
A Magyar Labdarúgó-szövetség, valamint a klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a 76-szoros magyar válogatott középpályás, Rácz Zsófia a PSV Eindhovenben folytatja pályafutását. A 28 esztendős játékos a Bundesligában szereplő Duisburgot hagyta el a holland bajnokságban legutóbb harmadik helyen végző klub kedvéért.

 

„Bár a német bajnokság Európa egyik legerősebb ligája, mégis előrelépésnek érzem a váltást. Hollandiában egy nagy célokat kitűző klubhoz szerződtem, és az első benyomások alapján a körülmények is jobbak lesznek, mint Duisburgban voltak. Az sem mellékes, hogy a PSV-nél profi szerződést kínáltak, vagyis ezentúl kizárólag a futballra kell koncentrálnom, emellett pedig a felvázolt szakmai tervek is meggyőzőek voltak” – mondta az mlsz.hu-nak Rácz Zsófia, akit néhány hónappal ezelőtt, a Duisburg egyik bajnoki mérkőzésén nézett ki a PSV vezetőedzője.

A válogatott középpályás már az első edzésein is túl van a PSV-nél, a holland klub ugyanis tavasszal meghívta őt néhány napra Eindhovenbe.

„A PSV ambiciózus terveket tűzött ki a következő időszakra, az előttünk álló idényben a bajnoki cím vagy holland kupagyőzelem a cél, hosszabb távon pedig a Bajnokok Ligájában szeretne eredményesen szerepelni a csapat. A keret egyik legrutinosabb játékosa leszek, ezért az egyik fontos feladatom, hogy segítsem a tehetséges, de egyelőre kevés tapasztalattal rendelkező fiatalokat. Nagyon várom az új kihívást, ahogyan a magyar válogatott soros vb-selejtezőit is, szeretnék a holland bajnokságból is meghatározó tagja lenni Markó Edina csapatának” – tette hozzá Rácz Zsófia, aki mellett több magyar válogatott futballista is klubot vált a nyáron.

Az osztrák bajnok St. Pöltentől távozó Sipos Lilla hazatér Győrbe, ahonnan Németh Loretta a ciprusi Apollon Limassolhoz, míg Öreg Cintia a szombathelyi Viktóriához szerződött. A magyar válogatott csapatkapitánya, Csiszár Henrietta Spanyolországba tart, Zágor Bernadett elhagyja a Ferencvárost, Szabó Viktória viszont Németországból visszatér a fővárosi zöld-fehérekhez.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik