Nemzetek Ligája: zárt kapus hazai meccsel kezdünk

Vágólapra másolva!
2018.01.24. 13:14
Mint ismert, a magyar válogatott Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal került egy csoportba a Nemzetek Ligájában. Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a mieink a Görögország elleni zárt kapus mérkőzésen kezdik meg hazai szereplésüket.

A 2015-ös magyar–román Eb-selejtező után az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megbüntette a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amelyre a zárt kapus szankció mellett 70 ezer eurós (21.84 millió forint) pénzbírságot is kiszabott. Az UEFA ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében: a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt; rasszista magatartás (cigányozás); a menekülőutak blokkolása. Az UEFA illetékes testülete 2015 novemberében elutasította a MLSZ fellebbezését, így már ekkor eldőlt, hogy a válogatottnak a következő UEFA-lebonyolítású hazai tétmérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania – a csaknem három esztendővel korábbi szurkolói rendbontások miatt.A 2015-ös magyar–román Eb-selejtező után az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megbüntette a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amelyre a zárt kapus szankció mellett 70 ezer eurós (21.84 millió forint) pénzbírságot is kiszabott. Az UEFA ellenőre három vétséget tüntetett fel jelentésében: a szurkolók egy része tiszteletlenül viselkedett a román himnusz alatt; rasszista magatartás (cigányozás); a menekülőutak blokkolása. Az UEFA illetékes testülete 2015 novemberében elutasította a MLSZ fellebbezését, így már ekkor eldőlt, hogy a válogatottnak a következő UEFA-lebonyolítású hazai tétmérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania – a csaknem három esztendővel korábbi szurkolói rendbontások miatt.

Emlékezetes, hogy az említett fellebbezés tette lehetővé, hogy a magyar válogatott előbb 2015 októberében a feröeriek elleni Eb-selejtezőt, majd novemberben a norvégok elleni sorsdöntő pótselejtező hazai visszavágóját is nézők előtt, szurkolói támogatással játszhatta le és nyerte meg a Groupama Arénában.

Fontos, hogy amennyiben az UEFA ellenőrei ismételten rendbontásokat tapasztalnak a magyar válogatott bármely mérkőzésén, akkor várhatóan újabb súlyos szankciókkal kell szembenéznie a visszaesőként számon tartott magyar szövetségnek, és ez által a nemzeti csapatnak is – tájékoztatott az mlsz.hu.

A magyar válogatott programja



 

NEMZETEK LIGÁJA
C-DIVÍZIÓ
1. csoport:
Izrael, Albánia, Skócia
2. csoport: Észtország, Finnország, Görögország, MAGYARORSZÁG
3. csoport: Ciprus, Bulgária, Norvégia, Szlovénia
4. csoport: Litvánia, Montenegró, Szerbia, Románia
Az 1. számú csoportban három csapat szerepel.

A TERVEZETT MENETREND
2018. szeptember 6–8.:
Nemzetek Ligája, csoportkör, 1. forduló
2018. szeptember 9–11.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 2. forduló
2018. október 11–13.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 3. forduló
2018. október 14–16.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 4. forduló
2018. november 15–17.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 5. forduló
2018. november 18–20.: Nemzetek Ligája, csoportkör, 6. forduló
2019. március: Eb-selejtező, két forduló
2019. június: Eb-selejtező, két forduló
2019. június 5–9.: Nemzetek Ligája, A-divízió, rájátszás a trófeáért
2019. szeptember: Eb-selejtező, két forduló
2019. október:
Eb-selejtező, két forduló
2019. november: Eb-selejtező, két forduló
2020. március 26–31.: Nemzetek Ligája, rájátszás az Eb-szereplésért mind a négy divízióban

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik