Ne legyen baki! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 00:14

Rendre visszaköszönő gondolat volt a játékosaink szájából az azerbajdzsáni labdarúgó Európa-bajnoki selejtezővel kapcsolatban, hogy a Bakiban elérendő siker igazi fokmérője, hogy utána itthon győzzünk Wales ellen. Ezzel párhuzamosan Szoboszlai Dominik a vele szerdán megjelent interjúban azt mondta, pályafutása csúcsa lenne, ha az új Puskás Arénában Európa-bajnoki mérkőzésen léphetne pályára, ezért szombaton kötelező a győzelem.

Nos, a magyar futballban már nem biztos, hogy kötelező győzelmet várhatunk bármilyen tétre menő sorozatban, én mégis a válogatott keret legfiatalabb futballistájával értek egyet: igen, kötelező a győzelem. S nem azért, mert együttesünk eddig ötször játszott Azerbajdzsánnal, és valamennyi alkalommal győztesen hagyta el a pályát. El kell viselni az esélyesség terhét! Gyorsan hozzáteszem, mi motiválhatna jobban egy futballistát annál, mint hogy részt vegyen az Eb-n vagy világbajnokságon – ráadásul hazai környezetben? Persze tudom, hogy a vb-ezüstérmes horvátok az Eb-selejtező első körében hazai pályán nagy nehézségek árán nyertek 2–1-re, úgy, hogy az azeriek vezettek 1–0-ra. De vegyük figyelembe, nem ritka eset, hogy az előző tornán eredményes együttesek a selejtező elején még nincsenek a topon. Ám ez viszonyítás kérdése, az viszont nem, hogy ha egy csapat ki akar jutni egy világversenyre, azokat a találkozókat, amelyeken jelentős győzelmi esélye van, hoznia kell.

Tudom, meleg lesz Bakiban és párás a levegő – ezt is majd' valamennyi játékosunk megemlítette a hét folyamán. Ám ez részletkérdés. A válogatott keret a múlt héten az épülő Puskás Arénát nézte meg. Jó lenne tudni, mi járt a fiúk fejében, amikor a leendő pálya területére vetették a tekintetüket, meg egyáltalán mit gondoltak, gondolnak az új stadionról. Mert van egy óriási különbség az 1953-ban átadott Népstadion és a novemberre elkészülő aréna között: míg Dávid Károly világklasszisoknak tervezett otthont, Skardelli György stadioncsodája azért készül, hogy a magyar futball múltjához méltón lakja be. Hogy ehhez egy lépéssel közelebb kerüljünk, Azerbajdzsán ellen nem szabad pontot vesztenünk.

Tilos bakizni!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik