Létszámemelés? Kizárva! – évértékelő interjú Csányi Sándorral

Miután minket, magyarokat elkényeztetett a futballmúlt, rendületlenül bízunk és hiszünk abban, hogy manapság is csak hajszálnyira van tőlünk a dicsőség. Nekünk ugyanis volt Aranycsapatunk, aranylabdásunk, a mai napig ünnepelhetünk olimpiai bajnoki címeket és bronzérmet szerző legendákat, sőt az öregeink még átélhették, milyen az, amikor a világbajnoki ezüstérmes válogatottat sírva fogadja az ország, de a nemzeti csapatunk anno szerzett Európa-bajnoki bronzot, a magyar gyepet ezüstcipős játékosok stoplijai koptatták, s volt VVK-győztes és UEFA-kupa-második klubcsapatunk is.

Nemhogy kilencvenháromezer négyzetkilométerre, hanem már-már az öreg kontinensre is elegendő dicsőség ez.

Éppen ezért érdekelheti hatványozottan a magyar focirajongót, mit mond labdarúgásunk közeljövője kapcsán az MLSZ elnöke: ígér-e győzelmet, kijutást Eb-re, vb-re, olimpiára, nagy nemzetközi kupameccseket, továbbjutást, reformot, átszervezést?

S bár évekkel, sőt évtizeddel ezelőtt, azaz a Csányi Sándor nevével fémjelzett futballirányítást megelőző időszakokban hatásos válasz volt az ilyesféle kérdésekre (mármint hogy miért nem fejlődik látványosan a focink, hol maradnak az eredmények, miért nincsenek modern pályáink, mikor jut ki a válogatott vb-re, Eb-re?), hogy kérem szépen, az MLSZ-elnök nem tud gólt rúgni, azóta kiderült, hogy passzolni viszont tud, hiszen a minőségi futballhoz (tömörebben: a gólhoz) már vannak pályák, és van hozzá pénz, sőt segítő szándék is.

S ha türelmetlenek vagyunk, ha nem, látni kell, hogy apróbb eredmények már igenis vannak. Két éve még Eb-résztvevő és onnan csoportgyőztesként hazatérő válogatottat ünnepeltek tíz- és tízezrek a fővárosi utcákon, míg néhány napja a Mol Vidi remek Európa-liga-szerepléséről beszélt az egész ország.

Ennél is fontosabb viszont, hogy mára a foci hátországa vált élhetővé: ott már nem rombolják a pályákat, hanem építik, akár füvön, akár műfüvön, de lehet játszani, sőt a hobbicsapatok tagjainak nem kell tíz- és százezreket spórolniuk azért, hogy kiváltsák a játékengedélyeket, s fizessenek azért, hogy bírókat küldjenek a meccseikre.

A magyar labdarúgás a grundokon született – és ha újra nagy akar lenni, oda is kell visszatérnie. Márpedig ez az út sokkal hosszabb, mint amit a velünk született, sőt a futballdicsőségeink miatt belénk nevelt türelmetlenségünk elbír. Most még „csak” ott tartunk, hogy megtapsolhatjuk a passzokat – a gólok ezután jönnek majd…