Minifutball-vb: nem turisták – kedden kezd a magyar válogatott

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 15:45
null
A magyar minifutball-válogatott a dubai átszállásnál (Fotó: Facebook/Minifutball Szövetség)
Kedden, magyar idő szerint kora reggel, 6.30-kor Szaúd-Arábia ellen kezdi meg szereplését a magyar minifutball-válogatott az ausztráliai világbajnokságon.

 

Zökkenőmentes repülőút után, Dubai érintésével érkezett meg Ausztráliába a magyar minfutball-válogatott, amely a szakág világbajnokságán, Perthben képviseli hazánkat. Nagy Lajos csapata az elmúlt években rendre a világversenyek élmezőnyében zárt, most is cél, hogy legalább a csoportmérkőzéseken túljusson a magyar együttes.

A sorsolás szeszélye folytán érdekes csoportba kerültek a mieink, amelynek összetétele egyébként az utolsó pillanatban meg is változott. A sorsolást követően Líbiát is utunkba sodorta volna Fortuna, ám az észak-afrikai ország játékosai vízumproblémák miatt nem utazhattak Ausztráliába, így helyettük Afganisztán ellen vívják a mieink a harmadik meccsüket a kvartettben. Rajtuk kívül ellenfelünk lesz Anglia is, amely a két ország közös futballtörténetét szem előtt tartva mindig pikáns párosítás. A csoport negyedik tagja – és a sorrendben első ellenfelünk – Szaúd-Arábia, amely egyelőre még sötét lónak számít, de a hírek szerint sokat áldoz a labdarúgás ezen válfajára is, vagyis nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.

Ebben az esztendőben is frissült valamelyest a keret, olyan játékosokat kerestünk, akik gyorsak, dinamikusak, érzik a kispályás futballt, vagyis megfelelnek ennek a szakágnak a követelményeinek, és nem utolsósorban tapasztaltak is. Nem a kor számít, nagy fiatalításról nem beszélhetünk, de nyilván egy-egy változtatástól új lendületet remélek” – ecsetelte Nagy Lajos edző még az elutazás előtt.

Az ausztráliai világbajnokságon az eddigiekhez hasonlóan a minimális elvárás az, hogy a csapat lépjen tovább a csoportjából, a korábbi évek teljesítménye alapján ez egyáltalán nem lehetetlen küldetés.

„Úgy gondolom, hogy a kis csapatunk készen áll, a rendelkezésre álló időből megpróbáltuk ismét a lehető legtöbbet kihozni annak érdekében, hogy megfelelő módon képviseljük az országot. A válogatott korábbi teljesítményei és a klubcsapatok idei eredményei is biztatóak, a minifociban a magyaroknak megvan a respektje, amivel élnünk kell” – mondta Horváth Zsolt, a válogatott egyik legrutinosabb tagja.

Örömteli, hogy a világbajnokság mérkőzéseit az M4 Sport élőben sugározza.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Tajti Bence, Sikur Lajos
Mezőnyjátékosok:
Mezőfalvi Loránd, Horváth Zsolt, Gregus Richárd, Barabás Miklós, Kovács Gergely, Fülöp Viktor, Seregy Tamás, Sós Márkó, Fritz Attila, Égető Márk, Tornyai Viktor, Ladányi Dávid, Suscsák Máté
Szövetségi edző:
Nagy Lajos

MINIFUTBALL-VILÁGBAJNOKSÁG, PERTH
Október 1., 6.30:
Magyarország–Szaúd-Arábia (Tv: M4 Sport)
Október 3., 7:
Magyarország–Anglia (Tv: M4 Sport)
Október 5., 7:
Magyarország–Afganisztán (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik