Minifutball-vb: a brazilok fordítottak a mieink ellen az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2019.10.10. 12:20
null
A brazilokkal már nem bírt a magyar válogatott (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/minifocilove/">Minifutball Szövetség</a>)
A félidőben még hátrányban volt, aztán a fordulás után fordított és döntőbe jutott a brazil válogatott a magyar csapat ellen az Ausztráliában zajló minifutball világbajnokságon, így a mieink pénteken a bronzéremért játszhatnak Románia ellen.

 

Magyar–brazil.

Erről a párosításról azért többnyire kellemes emlékeink vannak, ha futball kapcsán kerül szóba, elég csak az 1954-es, illetve az 1966-os világbajnokságokra gondolni, mindkétszer a mieink nyertek, mégpedig káprázatos játékkal.

Kispályán, azaz minifutballban még soha nem találkozott egymással a két válogatott, igaz, a szakágban csak az idei a harmadik világbajnokság, amelyet megrendeznek – a magyar csapat két éve a legjobb nyolcig jutott, most viszont már az elődöntőben találkozott azzal a brazil együttessel, amely a negyeddöntőben Szlovákiát búcsúztatta.

Arra azért számítani lehetett, hogy nem Nagy Lajos alakulata birtokolja majd többet a labdát, ismerve a brazil játékosok remek egyéni képességeit, és azt is kaptuk, amit vártunk: a mieink nagyon zártan, fegyelmezetten védekeztek többnyire saját térfelükön, a dél-amerikaiak pedig türelmesen adogatták körbe a labdát és távoli lövésekkel próbálkoztak.

Némileg váratlanul szereztük meg a vezetést a 10. percben, mégpedig egy brazil védelmi hiba után, Suscsák Máté csapott le egy eladott labdára, szépen Barabás Miklós elé passzolt, aki az üres kapuba lőtt.

Természetesen a gól után a brazilok még inkább rákapcsoltak, több kockázatot vállaltak cselekkel, passzokkal és a nagyszünetig Tajti Bence kapusnak három-négy nagy bravúrt is be kellett mutatnia, hogy megmaradjon a vezetésünk.

A fordulás után rohamoztak tovább a brazilok, egy kapufán csattanó lövést még megúsztunk, azonban egy bal oldali centerezést követően Tornyai Viktor lábáról a saját kapunkba csorgott a labda. Ezután egy kicsit kiszabadult a szorításból a magyar csapat, sőt Ladányi Dávid előtt még lehetőség is adódott, hogy visszavegyük az előnyt, de az azt követő szöglet után egy óriási védelmi hiba után ismét a brazil együttes talált be és negyedórával a zárás előtt már döntőbe jutásra állt.

Sajnos a hajrában is az látszott, hogy ezen a napon Brazília a jobb, mert azt is megmutatta, hogy nem csak akkor kiváló, ha nála van a labda, hanem akkor is, ha védekezni kell. A magyar csapat az utolsó hat-hét percben hat emberrel támadott, de igazi helyzetet nem tudott kidolgozni, mert a nagyon mozgékony és a játékot kiválóan olvasó ellenfél mindenhova odaért, s bizony a mieink sem voltak eléggé kreatívak, pontosak.

Végül 2–1-re kapott ki Nagy Lajos csapata, amely óriásit küzdött egy nagyobb tudású csapat ellen és még felteheti a koronát ausztráliai teljesítményére a pénteki bronzmeccsen. Az ellenfél 11 órától Románia lesz, a döntőben Brazília Mexikóval találkozik.

MINIFUTBALL VILÁGBAJNOKSÁG, PERTH
Elődöntő
Brazília–Magyarország 2–1 (0–1)

A magyar gólszerző:
Barabás

A másik elődöntőben: Mexikó–Románia 3–1

HELYOSZTÓK
Október 11., péntek
A 3. HELYÉRT
11.00:
Magyarország–Románia (Tv: M4 Sport)
DÖNTŐ
13.00:
Brazília–Mexikó

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik