Marco Rossi: Időnként elképzelem, mi történne, ha nyernénk Cardiffban

– Ha a dublini sorsolást követő percekben valaki azzal áll ön elé, hogy az utolsó csoportmérkőzésen dől el a magyar válogatott továbbjutása, aláírta volna?
– Méghozzá jó nagy betűkkel – indította a Nemzeti Sportnak adott interjúját Marco Rossi szövetségi kapitány. – Amikor elkészült a beosztás, volt bennem némi aggodalom, Horvátországgal, Walesszel és Szlovákiával szemben nem sok esélyünk mutatkozott az Európa-bajnoki részvétel kiharcolására. Mindamellett igyekeztem optimista maradni, hittem benne, hogy amiért küzdünk, elérjük. S tessék, amit Dublinban nehezen tudtam volna elképzelni, november tizenkilencedikén megtörténhet: ha nyerünk Cardiffban, készülhetünk az Eb-re.

– Ezek szerint maximálisan elégedett az eddigi szerepléssel?
– Akkor lennék az, ha mostanra kvalifikáltunk volna a tornára. S ha szeptemberben legyőztük volna a szlovákokat, már kint is lennénk...

– Még mindig bosszantja az a vereség?
– Hogyne! Azon a mérkőzésen remekül futballoztunk, mindent érdemeltünk, csak azt nem, hogy pont nélkül maradjunk. A spliti kudarc ugyanakkor nem bosszantott – az csalódottá tett. Máig nem tudom, mi volt velünk. Ennyi hibát egy meccsen még sohasem láttam, negyedóra után végünk volt... Az a mérkőzés azért is bánt, mert nagyon kilógott a sorból. Máskor bátran beleálltunk a csatába, szemtől szemben megküzdöttünk az ellenféllel, aztán vagy nyertünk, vagy nem. A horvátok ellen nem ez történt. Remélem, többé nem lesz erre példa.

– A horvátországi vereség és az Azerbajdzsán elleni győzelem között három nap telt el. Utólag elárulhatja, mit tett abban a hetvenkét órában azért, hogy talpra álljon a csapat.
– A stábtagokkal együtt beszélgettünk a játékosokkal, igyekeztük elérni, hogy az azeriek elleni meccs fontosságára tekintettel minél hamarabb lezárják magukban a spliti eseményeket. Az első félidőben úgy tűnt, sikerrel jártunk, a fiúk remekül játszottak, de mivel elkövettük azt a hibát, hogy egy második góllal nem tettünk pontot a mérkőzés végére, a végén izgulnunk kellett. S igen, mázlink volt, mert a hosszabbításban esett azeri gólnál nem volt kéz. Elismerem, ha szerencsénk van; abban a szituációban kétségkívül az volt. Szlovákia ellen viszont nem, kaptunk is egy lesgólt. Meglehet, ha nincs az a gól, már kijutottunk volna.

– A Splitben nagyokat hibázó Kádár Tamás Azerbajdzsán ellen nem volt kerettag. Beszélt vele azóta?
– Tamással már a meccs előtt megegyeztünk abban, hogy nem lép pályára. Abban a helyzetben mindenkinek ez volt a legjobb megoldás. Félreértés ne essék, nem lett kikiáltva bűnbaknak – Horvátországban mindannyian hibáztunk, nem csak ő. A napokban szeretném felkeresni, mert továbbra is a válogatott egyik alapembereként tekintek rá. A horvátok és a szlovákok elleni budapesti selejtezőn egyaránt a legjobbak közé tartozott.

– Balhátvédként...
– Tudom, hogy Tamás elsősorban belső védőként szeret játszani, de valami oknál fogva a nemzeti együttesben a védelem bal oldalán teljesít jobban.

– Mivel Korhut Mihályra eltiltás miatt nem számíthat Cardiffban, ha nem tévedek, Kádár Tamással megint balbekként kalkulál.
– Így igaz. Ezúttal nincs lehetőség a kísérletezésre. Amikor minden egy mérkőzésen múlik, olyan futballistát nem lehet beállítani a védelem szélére, aki még sohasem játszott a válogatottban. Mert az egy dolog, hogy valaki kiváló képességekkel van megáldva, az meg egy másik, hogy mennyi rutinja van. A kiélezett helyzetekben sok múlik azon, ki mennyire tudja elviselni a téttel párosuló nyomást. Tamás tapasztalt labdarúgó, hiszek benne, hogy Wales ellen segítségünkre lesz.

– Dzsudzsák Balázs is?
– Ő is, igen. Sokak nemtetszését váltotta ki az Azerbajdzsán elleni lecserélésekor. Nekem sem tetszett. Balázs győzni akart, gólt lőni, ettől még a reakciója rossz volt. A történteket ugyanakkor gyorsan tisztáztuk, Balázs is megértette, hogy hibázott. Úgy érzem, jó a kapcsolatom a játékosokkal, egymás szemébe tudunk nézni. A témát lezártuk, nincs probléma köztünk. S ha már itt tartunk... Két nappal a győzelem után, pontosan egy hónappal az Uruguay elleni mérkőzés előtt posztoltam egy bejegyzést, amelyben az általam a világ egyik legjobb edzőjének tartott, éppen az uruguayiakat irányító Óscar Tabárezt idéztem: „Az igazi vezér arra használja képességeit, hogy társaival együtt érje el a kitűzött célokat. Ha ezeket a képességeket nem elsősorban a csapat, hanem a saját javára használja, nem igazi vezérről, vezetőről beszélünk. Amikor a válogatottban játszol, egy egész országot képviselsz, érte kell győznöd! Edzőként neked kell megmondanod, mit játszanak a futballisták, de az ő feladatuk kivitelezni az elképzeléseidet.” Némelyek úgy értelmezték, ezeket a szavakat Balázsnak címeztem. Nem vagyok az a típus, aki különböző fórumokon üzenget a játékosoknak, ha mondanivalóm van, személyesen közlöm velük.

– A sérülések mekkora gondot okoznak?
– Pillanatnyilag nem állunk jól, de bízunk benne, hogy hamarosan jobbra fordul a helyzet. Nagy Ádámra és Pátkai Mátéra reményeink szerint számíthatunk, a meghívót mindenesetre megkapják. Kalmár Zsolt felépülése, Kovács István, Sigér Dávid és Vida Máté jó formája bizakodásra ad okot. A támadósorban már van probléma. Szalai Ádám szerencsére játszik, sőt, jól játszik a Mainzban, mint ahogy Dzsudzsák Balázs is hétről hétre pályára lép. Sallai Roland és Nagy Dominik viszont alig kap lehetőséget, míg Holender Filip nem abban a szerepkörben játszik a Luganóban, amelyikben a válogatottban igazán a hasznunkra válna. Folyton keressük, kutatjuk a szélsőket és a csatárokat. Bár amilyen ihletett formát mostanában Dibusz Dénes mutat, talán támadóként is megállná a helyét...

– Apropó, ha ebben a percben kellene döntenie arról, hogy ki védjen Wales ellen, kire esne a választása?
– Kapusfronton nincs miért aggódnunk. Gulácsi Péter a Bundesliga egyik legjobbjává nőtte ki magát, Dénes jó ideje fantasztikusan teljesít és Kovácsik Ádám is hétről hétre bizonyítja, lehet rá számítani.

– Ha önön múlna, már holnap megrendeznék a cardiffi csatát?
– Nem bánom, hogy van még három hetünk. Egyfelől a sérültjeink addig visszatérhetnek, másfelől ezúttal lesz szűk másfél hetünk a felkészülésre, amit ki kell használnunk. Mert ez az életünk meccse lesz! Én még begipszelt lábbal is játszani akarnék... Ez a mérkőzés megváltoztathatja az életünket! Ki tudja, mikor adódik még egy ekkora esély előttünk?! Persze kívánom a labdarúgóknak, hogy jussanak ki tíz Eb-re, de ezt az alkalmat meg kell ragadnunk! Egy meccset kell megnyernünk. Egyetlen meccset...

– Nem fél attól, hogy ez túlságosan is nagy terhet jelent?
– Nem, mert a motivációnk nagyobb lesz. Az is hajt bennünket, hogy örömet szerezzünk Magyarországnak. Az évek során rádöbbentem, ebben az országban a futball iránti rajongás nagyobb, mint szülőhazámban, Olaszországban, szerintem néhány férfi a feleségénél is jobban szereti a focit... Időnként elképzelem, mi történne, ha nyernénk Cardiffban. Előttem a kép a piros-fehér-zöldben pompázó országról, a november huszadikán szabadnapot kivevő, boldogságban úszó emberekről... Istenem, de szép lenne!

EB-SELEJTEZŐK
E-CSOPORT, A TOVÁBBI MENETREND
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország