Marco Rossi indulatos volt a mérkőzés lefújását követően – GALÉRIA A KÉPRE KATTINTVA! (Fotó: Szabó Miklós)

 

 
Szoboszlai: Mindegy, hova megyünk, három pont kell, és kész
Hapal: Látszik, a magyar emberek szeretik a futballt

„A játékosaimat elismerés illeti. Játszottunk olyan jól, mint a szlovák válogatott. Mi nem tudtuk a helyzeteket értékesíteni, az ellenfél viszont ki tudta őket használni – összegzett a lefújást követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ez nem az első mérkőzés, hogy játékvezetői hibákkal kell szembesülnünk. Túl megy egy határon, hogy méteres lest nem vesznek észre, de ez nem feltétlenül a játékvezető hibája, a segítőit kell elmarasztalni. Ugyanakkor remek csapattól szenvedtünk vereséget, nagyon jó játékosai vannak a szlovák csapatnak, ezért is mondtam a játékosoknak, mindent megtettek, emelt fővel hagyhatják el a pályát.”


„Szerencsétlenek voltunk, mert három kényszerű cserénk volt. Lovrencsics, Kleinheisler, Nagy Ádám, sőt még Sallai Roland is cserét kért, de négyet nem lehet cserélni” – beszélt Rossi a sérültekről.

A magyar–szlovák után hányadik helyre lesz jó Eb-selejtező csoportjában a magyar labdarúgó-válogatott?

Eredmények állása
 

„Botondot tapasztalatlanságból állították ki. Volt már egy sárga lapja, és mondani akart valamit a bírónak, amiért megkapta a második sárga lapot is, így a pirosat is. Ez butaság volt. Tanulnia kell ebből” – tért ki a kapitány a meccs végén történt jelenetekre, Baráth kiállítására.

„Sajnos azt a két meccset veszítettük el, amelyet a legjobban szerettük volna megnyerni. De még sok mérkőzés van hátra. Ahogy az azeriek a horvátokat meglepték, mindent meg kell tennünk Splitben és Walesben is, hogy meglepetést szerezzünk. Hinnünk kell abban, hogy a labdarúgás istene kárpótol minket, és bár most mindent feketében látok, még nincs minden veszve”– tekintett előre Rossi.

Az eseményről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította: PIETSCH TIBOR, BORBOLA BENCE, BABJÁK BENCE (összefoglaló), TUMBÁSZ HÉDI, TÖRÖK ATTILA, SZABÓ MIKLÓS (fotó), PUSZTAI VIOLA (videó), PÓR KÁROLY (sajtótájékoztató). Percről percre: BACSKAI JÁNOS

 

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–Szlovákia 1–2 (0–1)

Budapest,
Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette: Mateu Lahoz (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Lovrencsics Gergő (Bese, 30.), Baráth, Orbán, Kádár – Kleinheisler (Holender, 85.), Nagy Ádám (Pátkai, 65.) – Dzsudzsák, Szoboszlai, Sallai – Szalai Ádám. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
SZLOVÁKIA: Dúbravka – Satka, Vavro, Skriniar, Hancko – Kucka (Gregus, 85.), Lobotka, Hamsík – Rusnák, Bozeník (Duris, 77.), Mak (Haraslín, 86.). Szövetségi kapitány: Pavel Hapal
Gólszerző: Szoboszlai (50.), ill. Mak (40.), Bozeník (56.)
Kiállítva: Baráth (a lefújás után)