A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Marco Rossi szövetségi kapitányt természetesen rögtön arról kérdezte a Nemzeti Sport, hogy mit szól Szalai Ádám kifakadásához a Szlovákiától elszenvedett vereség után.

„Annyit mondanék az észrevételekről, hogy ami a taktikai részét illeti, azok megállják a helyüket, ezt beszéltük meg az öltözőben is. Ugyanakkor volt egy erős érzelmi töltete, mert nyilván ideges volt a vereség után, így érzelmileg érthető volt ez az oldala is.”

Az olasz szakember elmondta: vasárnap estig fizikailag és mentálisan is helyre kell állítani a csapatot, ezért egy edzést is törölt a programból.

„Fél nap pluszpihenőre van szükség. Egy pozitív eredmény után gyorsabb a fizikai és mentális helyreállás, mint egy vereség után.”

A kezdőcsapatról elárulta: 3-4 változás várható a szlovákok ellenihez képest.

A válogatott védője, Willi Orbán kérdésre válaszolva elmondta: természetesen előny lehet számára, hogy a horvátok több játékosát is ismeri a Bundesligából.

„De az egész csapat topjátékosokból áll, úgyhogy csak együtt tudjuk őket megállítani, ahogy a mottónk is mondja. Így fogunk hozzáállni, és remélem, sikerül hazai pályán pontot szereznünk ellenük.”

Szalai nyilatkozata nála is szóba került.

„Ez is mutatja, hogy Ádám nagyon nagy felelősséget hord a hátán, ezért tisztelnünk kell, mert ő ezt maximálisan átérzi. Szeretné, ha sikeresek lennénk. Nagy volt az érzelmi töltete ennek a mérkőzésnek, ez a nyilatkozatából is kiderült. Ő igazi vezető a szemünkben, aki elvárásokat támaszt velünk szemben és mi meg igyekszünk átvenni ezt a győzni akarást.”

A válogatott átmozgató edzésének első negyed órája

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
Március 21., csütörtök

Horvátország–Azerbajdzsán 2–1
Szlovákia–Magyarország 2–0
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n!) 

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szlovákia 1 1 2–0 +2  3
2. Horvátország 1 1 2–1 +1  3
3. Wales 0 0–0 0 0
4. Azerbajdzsán 1 1 1–2 –1  0
5. MAGYARORSZÁG 1 1 0–2 –2  0

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond (Sporting KC – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK: Balogh Norbert (APOEL – Ciprus), Dzsudzsák Balázs (Al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Bp. Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A HORVÁT KERET
KAPUSOK:
Lovre Kalinic (Aston Villa – Anglia), Dominik Livakovic (Dinamo Zagreb), Simon Sluga (HNK Rijeka)
VÉDŐK:
Domagoj Vida (Besiktas – Törökország), Dejan Lovren (Liverpool FC – Anglia), Tin Jedvaj (Bayer Leverkusen – Németország), Duje Caleta-Car (Olympique Marseille – Franciaország), Antonio Milic (Anderlecht – Belgium), Borna Barisic (Rangers FC – Skócia), Marin Leovac (Dinamo Zagreb), Karlo Bartolec (FC Nordsjaelland – Dánia)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Luka Modric (Real Madrid – Spanyolország), Ivan Rakitic (FC Barcelona – Spanyolország), Mateo Kovacic (Chelsea – Anglia), Milan Badelj (Lazio – Olaszország), Marcelo Brozovic (Internazionale – Olaszország), Marko Rog (Sevilla – Spanyolország), Mario Pasalic (Atalanta – Olaszország), Filip Bradaric (Cagliari – Olaszország)
TÁMADÓK: Ivan Perisic
(Internazionale – Olaszország), Andrej Kramaric (Hoffenheim – Németország), Ante Rebic (Eintracht Frankfurt – Németország), Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva – Oroszország), Josip Brekalo (Wolfsburg – Németország), Bruno Petkovic (Dinamo Zagreb)