Légiósok: „Felér egy kínzással” – a Sporting KC magyarjai a koronavírus-helyzetről

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, TOKICS MÁTÉKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, TOKICS MÁTÉ
Vágólapra másolva!
2020.03.18. 12:42
null
Baráth Botond és Sallói Dániel egyelőre a társaktól külön készülhet csak (Fotó: Getty)
Jó döntésnek tartják az Európa-bajnokság elhalasztását a Sporting Kansas City magyar légiósai. Baráth Botond és Sallói Dániel egyelőre haza nem térhet, kansasi otthonukban próbálják formában tartani magukat, remélve, hogy a koronavírus-járvány minél hamarabb lecseng, és visszatérhetnek a pályára. A két játékossal készült videointerjúnkban a labdarúgó NB I, Böde Dániel és Varga Roland, a Zalaegerszeg és az Újpest bennmaradási reményei, a világfutball eseményei, a Liverpool esetleges bajnoki címe vagy a Premier League-idény teljes törlése, Patrick Mahomes, a baseball és az amerikai hot dogok is szóba kerültek.

„Az MLS-től függ minden, egyelőre nincsenek edzések, nem mehetünk be az edzőközpontba. A Sportingtól napi bontásban kapjuk azokat az edzésterveket, amelyeket otthon saját súllyal meg tudunk csinálni, így próbálunk fittek maradni. Néha kicsit unatkozunk, a foci, és maga az edzés is nagyon hiányzik, de ezt leszámítva, szerencsére minden rendben van” – kezdte helyzetjelentését Sallói Dániel, a Sporting Kansas City magyar támadója, aki csapattársával, Baráth Botonddal együtt fogadta a Nemzeti Sport Online videohívását.

EGYETÉRTENEK LEBRON JAMESSZEL

Ha kimegyek a parkettára, de nincs néző, biztosan nem játszom– jelentette ki az NBA-ben szereplő Los Angeles Lakers sztárja, LeBron James szűk két hete, mikor még úgy állt a dolog, az amerikai kosárliga zárt kapuk mögött, de folytatódhat. Baráth Botond szerint teljesen érthető a sportoló hozzáállása, ugyanis mindannyiuk számára a közönség, a szurkolók jelentik a mérkőzések legjavát. Baráth szerint azok a bajnokságok döntöttek jól, ahol nem próbálkoztak zárt kapus meccsekkel az elmúlt hetekben, hanem az egészséget szem előtt tartva megállították a játékot. A Premier League-ben bevezetett óvintézkedés, mely szerint a futballisták meccsek előtt nem fogtak kezet, nem jelentett semmit, hiszen játék közben a felek ugyanúgy kontaktusba kerültek egymással, ehhez elég megnézni egy szöglet előtti, tizenhatoson belüli helyezkedést, küzdelmet.

„Nekünk ez a munkánk, ez a lételemünk, az, hogy nem mehetünk be, felér egy kínzással” – vette át a szót a 11-szeres magyar válogatott bekk.

Az amerikai ligák közül az NHL-ben legalább 45., az NBA-ben 90 napos leállással számolnak. Az MLS-nél egyelőre hasonló időpontot nem határoztak meg, így a játékosok sem kaptak engedélyt arra, hogy elhagyják amerikai otthonaikat.

„Jó lett volna hazatérni, és a családdal együtt átvészelni ezt az időszakot, de a klubok azzal számolnak, hogy a visszatérők karanténba kerülnek. Ha mégis hamarosan lehetne folytatni a játékot, ezzel hátrányba kerülnének a csapatok” – reagált Sallói.

Az MLS 2020-as idényéből két fordulót tudtak lejátszani, az SKC a Vancouver Whitcapst 3–1-re, a Houston Dynamót 4–0-ra verte. A két magyar légiós ugyanakkor nem lehet maradéktalanul boldog: mindkét sikert a kispadról nézték végig.

„Ha minden folytatódott volna tovább, nem sok ok lett volna változtatni a kezdőn, de igen, ez a szünet lehet egy esély számunkra is” – felelte Sallói a kérdésre, hozhat-e fordulatot a kényszerszünet számukra. Baráth hozzátette, nem aggódnak amiatt, hogy a versenynaptár összesűrűsödhet. A tavalyi, nem túl jól sikerült évad után a Sporting vezetői jelentősen megerősítették a csapat keretét, amely alkalmas lehet szerda-szombat ritmusban végig játszani az idényt.

Baráth Botond szerint jó döntés az Európa-bajnokság elhalasztása (Fotó: Török Attila)
Baráth Botond szerint jó döntés az Európa-bajnokság elhalasztása (Fotó: Török Attila)
A SZERELEM VÁRAT MAGÁRA

Sallói Dániel – részben a csapattársak szívatásából, részben PR-okokból – részt vett volna a Magyarországon is ismert Nagy Ő című reality amerikai, színpadi verziójában, ahol egyetlen este kellett volna kiválasztania a rajongók közül a legszimpatikusabb hölgyet.
„Pont meséltem is valakinek, hogy onnan, hogy csütörtökön majd megtalálhatom a szerelmemet, az igazit, abból eljutottunk odáig, hogy két hónapos karantén vár rám. Elég végletesen alakult a történet” – mondja Sallói, hozzátéve, hogy a tervek szerint a koronavírus-járvány lecsengése után, ha helyreáll az élet várhatóan a műsort is megtartják – játékostársai legnagyobb örömére, akik a hírek szerint az összes jegyet felvásárolták az első sorokba.

„Bízom abban, ha megfelelő munkát végzünk, akkor amint újra összeáll a csapat, az edzéseken tudunk bizonyítani, és megkapjuk majd a lehetőséget.”

A két légiós hozzátette: jelenleg még nem állt meg az Egyesült Államokban sem az élet. Bár államonként eltérő az óvintézkedések mértéke, maximális elővigyázatosság mellett például még ők is kijárnak futni. A boltokban ugyanúgy kapni szinte mindent, mint a koronavírus-járvány előtt, egyedül tisztitószerekből és higiéniás eszközökből van néha készlethiány. Utóbbiakat – hasonlóan Magyarországhoz – gyorsan felvásárolták az emberek.

A beszélgetés előtt nem sokkal vált hivatalossá, az Európai Labdarúgó-szövetség egy évvel elhalasztja a 2020-as Európa-bajnokságot, ezzel párhuzamosan pedig a bolgárok elleni, szófiai pótselejtezőnek is egy későbbi, nyári időpontot keres.

„Kicsit furának hangzott, hogy Bulgáriában esetleg úgy léphetünk pályára zárt kapus mérkőzésen, hogy előtte egyetlen játékos sem játszott már három-négy hete – mondta a 27 éves védő, aki jó eséllyel ott lett volna Marco Rossi szövetségi kapitány keretében. Ezzel együtt nem tudtunk volna mit tenni, ha játszani kellett volna, akkor is mindenki megpróbálta volna a maximumot nyújtani... Az egész helyzetből talán a halasztással lehet most a legtöbbet kihozni. Nekünk pedig olyan szempontból is jól jön, hogy nyárig több kulcsember is felépülhet.

S hogy milyen forgatókönyvnek örülnének ezek után a legjobban?

„Bármikor is legyen a meccs, telt ház előtt, Romániát legyőzve lenne a legjobb az Eb-re jutni" − fogalmazza meg Baráth a célt, ami a jelen helyzetben is extramotivációt jelent a játékosoknak.

SEM A ZETE, SEM AZ ÚJPEST NEM ESHET KI

„Már Boti is szinte családtag, így nagyon szurkol a Zalaegerszeg bennmaradásáért, bár az is igaz, a szíve csücske továbbra is a Honvéd” – felelte Sallói Dániel az olvasói kérdésre, bennmaradhat-e a Zalaegerszeg a labdarúgó NB I-ben. A csapatnál a légiós édesapja, Sallói István a sportigazgató, így egyértelmű a kötelék. A kiesőzónától – s így a ZTE-től – egyetlen pontra tanyázik a 21 éves labdarúgó nevelőegyesülete, az Újpest. „Egy napra egy ilyen kérdés elég – reagált kissé kínos mosollyal a felvetésre, hogyha a zalaiak megmenekülnek, akkor épp a fővárosi lila-fehérek kerülhetnek bajba. Remélem, az Újpest is bennmarad, de jelenleg a család az első, apukámnak kell a legjobban szurkolnom (...) Bízom abban, hogy mindkét csapat megmenekül.”

BOTINAK A BASEBALL, DANINAK AZ NFL

„Boti az egész büfét felvásárolja a baseballnál.”
„Az biztos, meccs előtt egy komoly hot dog...”
cinkeli egymást a két klubtárs a majorligák kapcsán. Sallóiról köztudott, hogy nagy Kansas City Chiefs-szurkoló. Baráthtal együtt óriáskivetítőn nézték végig a februári Super Bowlt is, amelyet remek hajrával a Chiefs nyert meg. Sallói a döntő legjobbjának választott Patrick Mahomesszal is jó viszonyt ápol.
„Évekkel ezelőtt egy sajtónapon mutattak be minket egymásnak, nagyon közvetlen srác volt egyből. Mesélte, hogy nagyon szereti a labdarúgást. Szinte hihetetlen, hogy egy-két évvel később mekkora sztár lett belőle. S ezzel együtt is, szinte minden hazai bajnokinkon kint van, és szurkol a csapatnak.”

Baráth azt is megjegyezte, a kosárlabdára épp most kezdett rákapni – pechjére, jó darabig csak az ismétléseket nézhet.

A BESZÉLGETÉST ITT TEKINTHETI MEG!

I. rész

Aki esetleg lemaradt róla... IGTV-n már elérhető a Sallói Dániellel és Baráth Botonddal készült beszélgetésünk.

286 Likes, 0 Comments - Nemzeti Sport Online (@nso.hu) on Instagram: "Aki esetleg lemaradt róla... IGTV-n már elérhető a Sallói Dániellel és Baráth Botonddal készült..."


II. rész

Nemzeti Sport Online az Instagramon: „A Sporting Kansas City két magyar légiósával, Sallói Dániellel és Baráth Botonddal beszélgettünk a koronavírus miatt kialakult..."

27 kedvelés, 0 hozzászólás - Nemzeti Sport Online (@nso.hu) Instagram-hozzászólása: "A Sporting Kansas City két magyar légiósával, Sallói Dániellel és Baráth Botonddal beszélgettünk a..."


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik