Labdarúgás: transzplantációra lesz szüksége Mészöly Kálmánnak?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 11:28
Fia, Mészöly Géza szerint elképzelhető, hogy transzplantációra lesz szüksége Mészöly Kálmánnak, a Vasas legendájának – adta hírül a Bors.

Mint ismert, a futballikont február elején agyvérzés gyanújával szállították kórházba, ám aztán kiderült, hogy Mészöly Kálmán rosszullétét infarktus okozta. február elején agyvérzés gyanújával szállították kórházba, ám aztán kiderült, hogy Mészöly Kálmán rosszullétét infarktus okozta.

Fia, Mészöly Géza a Nemzeti Sport megkeresésére néhány napja elmondta, édesapját átszállították a László Kórházba, miután erősödtek a gyomorpanaszai.

A Bors most megtudta, az is elképzelhető, hogy a Szőke Sziklának transzplantációra lesz szüksége.

„Immár harmadszor esett vissza édesapám. Kezelték kétoldali tüdőgyulladással, húgyúti fertőzéssel, jelenleg a gyomrát fájlalja, ezért étvágya nincs, érthetően lefogyott.”

„Számos ismerősünk ajánlja, vigyük őt haza, mert ott az igazi a lábadozás, tudniillik nincs kitéve a fertőzésveszélynek, ám a jelenlegi helyzetében ez nem járható út. Alighanem a gyógyítására használt többféle antibiotikum az oka a gyomorfájásának. A kórházak orvosi teamjei folyamatosan konzultálnak, eközben felvetődött a transzplantáció le­hetősége. Nem kizárt a részleges gyomorműtét, miként műtéten kívüli más módszer sem. Hazaérkezésem után több részlettel szolgálhatok. Most csak annyit mondhatok, hogy a lá­nyom, Fanny többféle orvosi vizsgálaton esett át, ugyanis a transzplantációs megoldásba őt is bevonhatják. Erről most többet nem árulhatok el.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik