Labdarúgás: Mészöly Kálmán túl van a súlyos műtéten

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2018.04.22. 16:42
Mészöly Kálmán, a Vasas legendás labdarúgója és edzője túl van a súlyos műtéten, és immár az otthonában lábadozhat.

Mészöly Kálmán az év elején az MLSZ életműdíját vehette át az Év Sportolója Gálán, a színpadon büszkén, elérzékenyülve anekdotázhatott, majd nem sokkal később kórházba került. A vizsgálatok során kiderült, szívinfarktuson esett át, és egyre rosszabb állapotba került. A hírek meglehetősen aggasztóak voltak. Az egykori világválogatott kisebbik fia, Mészöly Géza többször nyilatkozott édesapja állapotával kapcsolatban: sokáig a János Kórházban kezelték, majd átkerült egy második kerületi egészségügyi intézménybe, abban a reményben, hogy ott megerősödik. A pozitív fordulat helyett jött az újabb sokkoló diagnózis: súlyos gyomorpanaszok miatt komoly műtétre van szükség! Ekkor Mészöly Kálmán a László Kórházba került, ahol a hét közepén túlesett a beavatkozáson.

„Szerencsére, minden rendben van, apu jól viselte mindazt, ami vele, körülötte történt – mondta Mészöly Géza. – Az orvosok megnyugtattak bennünket, a szervezete jól reagált a meglehetősen komplikált beavatkozásra, úgyhogy sikeresnek ítélték a műtétet.”

A magyar futball legendája immár otthon gyógyul, s lefogyva ugyan, de a körülményekhez képest jókedvűen várja, hogy végre túl legyen az elmúlt hónapok kínlódásain, s lapunknak a következőket mondta: „Nem volt étvágyam, és bizony alaposan lefogytam. Eltűntek az izmok a lábamról, de most újra mozogni kezdek. Vissza kell nyerni az erőmet, az életkedvemet. Szerencsére gyógyszert sem kell szednem, ellenben egy étrendkiegészítőt igen. Csodálatos, hogy végre itthon lehetek. Újra van étvágyam, szép lassan talán megint a régi leszek, ám nem csak ezért szurkolok, hanem a Vasas bennmaradásáért is...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik