Labdarúgás: „Az Aranycsapat összekapcsolja a magyarokat”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 11:57
Idősebb Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület vezetője szerint a legendás futballválogatott nemcsak a sporttörténelem, hanem a magyar történelem részét képezi, ezért is indokolt az április elsején meghirdetett emlékév.

Az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a legendás együttes olyan pont, amely a magyar embereket világnézettől függetlenül összeköti. Hozzátette, az akkori válogatott kiemelkedő nemzetközi elismertséget hozott az országnak, külföldön sok helyen Magyarországról az Aranycsapat jut eszébe az embereknek. Puskás Ferencék visszaadták a magyarok önbecsülését, ezért jelentőségük túlmutat a futballsikereken – hangsúlyozta.

Lomnici Zoltán 2014 júliusában ígérte meg nyilvánosan Buzánszky Jenőnek, az Aranycsapat tagjának az együttes emlékének méltó ápolását, s örökségének továbbadását az új nemzedékeknek. Kezdeményezését követően Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április 1-jén, Puskás Ferenc születésének kilencvenedik évfordulóján meghirdette az Aranycsapat Emlékévet, amely az új Puskás Ferenc Stadion 2019-es átadásáig tart. A tervek szerint országszerte, a határon túli magyarlakta településeken, továbbá a magyar közösségekben világszerte ünnepségek, kiállítások, filmvetítések, előadások és sportesemények emlékeztetnek majd a világraszóló győzelmekre és a sikerek kulturális, társadalmi hatására.

Kezdeményezik emlékérme és bélyeg kiadását, illetve azt, hogy a jövőben emléknap hirdesse az Aranycsapat érdemeit.

Az első rendezvényekre a Felvidéken és Erdélyben kerül sor. Lomnici Zoltán szerint Kolozsvár és Kassa lesz az első két helyszín, már beszélt a két főkonzullal, akik támogatásukról biztosították a kezdeményezést.

Az ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye lesz jövő év november 25., az évszázad mérkőzésének nevezett londoni 6:3 hatvanötödik évfordulója.

A Lomnici Zoltán vezetésével működő Aranycsapat Emlékév Testület tagja Fischl Vilmos, Kiss-Rigó László, ifj. Buzánszky Jenő, Szöllősi György, Kulcsár Győző és Nyilasi Tibor, titkára Tóth Balázs, míg a rendezvénysorozat fővédnöke Böjte Csaba.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik