Játékvezetés: Kassai Viktor visszavonul, nem vezet több meccset

Vágólapra másolva!
2019.12.29. 17:06
null
Kassai Viktor visszavonul, nem vezet több mérkőzést (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Bejelentette visszavonulását az elmúlt két évtized legsikeresebb játékvezetője, Kassai Viktor – írja a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja, az mlsz.hu. A 44 éves bíró a Nemzeti Sportnak nyilatkozott is döntése hátteréről.

 

Kassai Viktor 1990-ben, tizenöt évesen tette le a játékvezetői vizsgát, és mindössze huszonnégy évesen már az NB I-ben vezetett mérkőzéseket. Nem sokkal később az ország egyik legjobb játékvezetőjeként tartották számon, 2003-ban, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának ajánlására a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) keretébe került – írja bemutatásában az mlsz.hu, amelyet alább folytatunk.

Kitartó munkával és folyamatosan magas színvonalú ténykedéssel 2007-ben került a világ elitjátékvezetői közé, ebben az évben három mérkőzésen működött közre az U20-as világbajnokságon, 2008-ban a pekingi olimpia döntőjét vezette, 2010-ben pedig már a dél-afrikai felnőtt világbajnokságon kapott szerepet: két csoportmérkőzést, egy nyolcaddöntőt és a spanyol-német elődöntőt vezette.

2011-ben addigi legrangosabb küldését kapta, május 28-án a Barcelona–Manchester United Bajnokok Ligája-döntő játékvezetője volt, ezzel 35 évesen minden idők legfiatalabb olyan játékvezetője lett, aki BL-döntőt dirigálhatott. Még ugyanebben az évben az IFFHS a világ legjobb játékvezetőjének választotta.

A számos BL-összecsapás mellett bíráskodott a 2012-es és a 2016-os Európa-bajnokságon, és ő lett az első játékvezető, aki 2016-ban – a klubvilágbajnokságon – igénybe vette az új technológia, a videóbíró (VAR) segítségét. A magyar élvonalban idén novemberben állított fel új játékvezetői rekordot, ekkor vezette 322. NB I-es mérkőzését.

„Az embernek tudnia kell befejezni azt is, amit a legjobban szeret – mondta a Nemzeti Sportnak Kassai Viktor. – A mai labdarúgásban a legmagasabb szinten csakis kifogástalan fizikai állóképességgel lehet bíráskodni, ezt a szintet elérni pedig a kor előrehaladtával egyre nehezebb. Az edzés, az erőnléti tesztekre történő felkészülés már jelentős terhet jelentett az utóbbi időben, fennállt a veszélye, hogy nem lennék képes huzamosabb ideig a saját magamtól elvárt színvonalon teljesíteni. A játékvezetés az életem, nem is szeretnék elszakadni tőle. Bízom abban, hogy a futballban eltöltött harminc év – amely időnként fájdalmas csalódást, de sokkal több pozitív élményt, rengeteg barátságot hozott – tapasztalatát át tudom adni a következő generáció játékvezetőinek.”

Kassai Viktorral együtt visszavonul partjelzőtársa, Ring György is, aki az elmúlt évtizedek legsikeresebb magyar partjelzőjének vallhatja magát. Ring György 285 NB I-es találkozón működött közre, emellett pedig számtalan kiemelkedő nemzetközi mérkőzésnek is részese volt. A 2011-es BL-döntő mellett részt vett két Európa-bajnokságon és a 2016-os klubvilágbajnokságon is.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik