Itt az idő! – Pietsch Tibor jegyzete

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2019.03.18. 23:07

Ha pályára lép Szlovákia ellen, Szoboszlai Dominik tizennyolc évesen – és négy hónaposan, továbbá huszonnégy naposan – bemutatkozhat a válogatottban.

Csupán a miheztartás végett: Puskás Ferenc tizennyolc évesen – és négy hónaposan, továbbá tizenkilenc naposan – öltötte magára először a címeres mezt. Aki azt hiszi, hogy a kispestiek legendás 10-ese ezzel csúcstartó, téved, a képzeletbeli rangsort Horváth József vezeti, aki tizenöt éves és hat hónapos volt, amikor Stobbe Ferenc szövetségi kapitány bizalmat szavazott neki az 1906. április elsején rendezett Csehország elleni barátságos meccsen. Hovatovább Öcsi – és Szoboszlai Dominik – a dobogóról is leszorult: Bíró Gyula tizenhat éves és öt hónapos, Holits Ödön tizenhat és fél éves volt, amikor debütált a válogatottban.

Na ja, az idő tájt nem jelentett témát, ki hány éves. Ha jó volt, játszott, ha nem, akkor nem.

Szoboszlai Dominik esetében ellenben jó ideje zajlik a vita: ilyen fiatalon helye van-e a legjobbak között vagy sem. Van, aki úgy vélekedik, kockázatos a bevetése, hiszen ha „megég” az első fellépésén (magyarán, nem felel meg a mintegy tízmillió szövetségi kapitány elvárásának…), azzal a legnagyobb kárt ő maga szenvedi el, mások meg azt hangoztatják, ki kapjon bizonyítási lehetőséget a válogatottban, ha nem a magyar futball egyik legnagyobb tehetsége?!

A merész húzásairól (is) ismert Bernd Storck 2017 májusában már a keretbe jelölte az akkor tizenhat éves középpályást, ám Oroszország és Andorra ellen sem dobta be a mély vízbe, mint ahogy egy esztendővel később Georges Leekens sem ment tovább a meghívásánál. Az viszont nincs kizárva (sőt!), hogy Marco Rossi bátrabb lesz német és belga kollégájánál, annál is inkább, mert maga az olasz szakember jelentette ki, az immár a Salzburg első csapatához tartozó játékos meghívásával csak a megfelelő pillanatra várt – ez pedig most jött el.

A kapitány szavait a labdarúgó tettei is alátámasztják: amióta Rossi keretet hirdetett, Szoboszlai gólpasszt adott a Napoli ellen az Európa-ligában, majd gólt lőtt az Innsbruck elleni bajnokin. Mindamellett nem az elmúlt néhány napban, hanem az elmúlt egy-két évben látottak mondatják, valóban itt az ideje annak, hogy Szoboszlai Dominik bemutatkozzon a válogatottban. A Vidinél induló, a Főnix Gold FC-n és az MTK-n át Salzburgig vezető úton megtanult és megtapasztalt már annyit, hogy egy Európa-bajnoki selejtezőn is nyugodt szívvel csatasorba lehessen állítani.

S nem azért, mert fiatal, nem is azért, mert tehetséges – hanem azért, mert egyszerűen jó futballista.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik