Ikonikus magyar gólok: Bene Ferenc beemelte

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.12.10. 12:05
null
Bene Ferenc nyolcszor volt bajnok az Újpesttel, 76-szoros válogatott, az 1964-es olimpián aranyérmes és a torna gólkirálya
Melyek voltak a magyar futball történetének legemlékezetesebb góljai? A Nemzeti Sport Hosszabbítás mellékletében megjelenő sorozat ötödik részében Bene Ferenc Benficának lőtt gólját, minden idők egyik legszemtelenebb találatát idézzük fel.

 

Aggasztó jelek.

A sportsajtó egyre kritikusabban írt, a szurkolók kongatták a vészharangot. Az 1975-ös esztendő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. A sportág hívei már túljutottak a sokkon – az 1970-es mexikói után az 1974-es Nyugat-Németországban rendezett világbajnokságon sem vett részt a labdarúgó-válogatott –, úgy volt vele mindenki, hogy előbb-utóbb kilábalunk a hullámvölgyből. Aztán következtek az Európa-bajnoki selejtezők – aligha lehetett halálcsoportnak nevezni, amelyikbe a mieink kerültek, Luxemburg, Ausztria és Wales mellé –, ám innen sem sikerült továbbjutni. Különösen a walesiek elleni két vereség okozott kisebbfajta földindulást: még 1974 októberének végén Cardiffban 2–0-ra, majd a Népstadion mintegy huszonötezer elképedt szurkolója előtt 1975 áprilisának közepén 2–1-re győztek a britek… És akinek ez sem volt elég, átélhette az újabb kudarcélményt, olimpiai válogatottunk ugyanis hiába nyert 2–0-ra Budapesten, Szófiában beleszaladt egy 4–0-s vereségbe, és nem jutott ki az 1976-os montreali ötkarikás játékokra. Pedig a bolgár fővárosban olyan játékosok szerepeltek címeres mezben, mint Bálint László, Pintér Sándor, Zámbó Sándor, Fekete László, Kozma Mihály, Müller Sándor…

Aggasztó jelek.

Bene Ferenc Újpesten töltötte a legjobb éveit
Bene Ferenc Újpesten töltötte a legjobb éveit

És az 1975 őszi kupaküzdelmek sem hoztak változást. Bár a bajnok Újpest a BEK első fordulójában magabiztos, fölényes 4–0-s győzelmet aratott a Megyeri úti stadionban a svájci FC Zürich fölött. Várhidi Pál, a Dózsa edzője azt mondta: „A négy-nulla ellenére sokat bosszankodtam, hiszen több biztos helyzetet hagytak ki játékosaim. Persze még szívesen bosszankodnék néhány ilyen négy - BEK-mérkőzésen." S ha a legendás mester bosszankodott a budapesti mérkőzésen, vajon mit érezhetett Zürichben? A már leírt, esélytelennek ítélt svájciak negyvenöt perc alatt ledolgozták tetemes hátrányukat, és 4–0-ra vezettek a lila-fehérek ellen. Jól jellemzi a mérkőzést, hogy mindössze 2500 néző volt a Letzigrund Stadionban, gyakorlatilag senki sem hitt a Zürich továbbjutásában. Ehhez képest… De az Újpest Nagy László révén szépített, ugyan a Zürich rúgott még egyet, az 5–1-es vereség a Dózsa továbbjutását jelentette. Várhidi Pál éveket öregedett a kilencven perc alatt, és egyfolytában azt hajtogatta: „Nemhogy most, de egy hónap, vagy talán egy év múlva sem tudok erre a teljesítményre mit mondani…"

Bizony az Újpest azon az őszön nem sziporkázott. Olyannyira nem, hogy 1975. szeptember 6-án a Népstadionban 75 ezer néző előtt szenvedett 4–1-es vereséget a villámgyorsan futballozó Ferencvárostól. Pedig erős volt az Újpest kerete, a rangadón Bene Ferencnek csak a kispadon jutott hely.

A legendának. Merthogy Ferike, ahogy mindenki becézte, akkoriban már inkább csak epizódszerepet kapott a Megyeri úton, ám akár kezdőként, akár a kispadról beszállva jutott szóhoz, megpróbált maradandót alkotni. Fontos gólokat szerzett, tisztelték őt a védők – és ő ragaszkodott a lila-fehér szereléshez. Amikor az Újpest október 22-én a BEK második fordulójában Lisszabonban lépett pályára, Bene a középpályán kapott szerepet, védekező feladattal. A cél nem is lehetett más, mint a szoros eredményt kiharcolása, hogy megmaradjon az esély a visszavágóra. Csakhogy a Benfica 55 ezer őrjöngő szurkolója előtt fergeteges futballal rukkolt ki, és 5–2-re győzött a magyar bajnok ellen. A korabeli tudósításban ez jelent meg: „Az öt kapott gól közül csak egy nem írható a közvetlen védelem rovására, a többi négyben sajnos főszerepet játszott. Mert ugye nehezen magyarázható az a tény, hogy egy sokszoros bajnokcsapatnak az ellenfél gólt tud fejelni közvetlen közelről, fejjel ér el gólt tizenöt méteres távolságból, és néhány perccel a befejezés előtt a középcsatár a földön ülve az ötödik és esetleg egyben sorsdöntő gólt is bevágja a magyar kapuba…"

Sokkoló vereség volt. Ám az Újpestre sohasem volt jellemző, hogy feladja, hogy beletörődik a sorsába. Várhidi Pált ahányszor csak kérdezték, rendre azt válaszolta: „Igenis hiszek a továbbjutásban!" Hogy aztán ez kincstári optimizmus volt, vagy a kiváló szakember valóban megérezte, mi fog történni?

Mert november 5-én a Megyeri úton lejátszott mérkőzésen csaknem megtörtént a csoda. Bene már a negyedik percben vezetést szerzett, három méterről fejelt a kapu jobb oldalába. Bár a 14. percben meghűlt a vér a szurkolók ereiben, hiszen Rui Jordao becselezte magát a tizenhatoson belülre, Dunai III Ede becsúszva szerelte, s Lattanzi játékvezető a tizenegyespontra mutatott. De Jordao labdáját Rothermel Ádám vetődve kiütötte. Így a szünetben egy góllal vezetett az Újpest, amely a fordulás után tovább fokozta a tempót, hogy aztán az 54. percben a futballtörténelemben egyedülálló esemény történjen. „A szünet után óriási lendülettel kezdett a Dózsa, és az 54. percben rendkívüli módon újabb gólt szerzett. Egy vendég szabadrúgás után José Henrique, a Benfica kapusa megfogta a labdát a tizenegyespontnál. Kirúgáshoz készülődött, játszott a labdával, feldobta egy kicsit a levegőbe, és ez lett a veszte. A közelben álló Bene a levegőben lévő labdát az üres kapu közepébe emelte…!"

Megismételhetetlen jelenet volt. A televízió közvetítette a mérkőzést, és abban a pillanatban szerte az országban ezrek pattantak fel, és kiáltották: „Te jó ég! Ferike beemelte." Varázslatos, szemtelen, egyedi találat volt. José Henrique szemszögéből Bene mintha a föld alól került volna elő… A fantasztikus gól pluszlendületet adott a csapatnak, amely úgy tíz perccel később a harmadik gólt is megszerezte: Horváth József futott el a bal szélen, középre emelte a labdát, és Nagy László a védők gyűrűjében hat méterről a léc alá fejelt.

Három-nulla – megvan, meg lehet a továbbjutás! Csakhogy a Benfica a 74. percben Nené révén potya ízű gólt szerzett, a portugál csatár 22 méterről ívelt a kapujából feleslegesen kimozduló Rothermel fölött a hálóba. A varázslat egy pillanat alatt elillant. Kijózanító, észhez térítő jelenet volt.

Aggasztó jelek.

Akkor, 1975 őszén kiesett a válogatott az Eb-selejtezőből, vereséget szenvedett az olimpiai selejtezőn, búcsúzott a KEK-től az osztrák Sturm Grazcal szemben a Szombathely, a BEK-től az Újpest, az UEFA-kupától a Honvéd.

Ám Ferike emelése felejthetetlenné tette még ezt az időszakot is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik